2016. augusztus 27., szombat

1910. augusztus 27-én született Teréz anya




„A kedves szavak rövidek és könnyen kiejthetőek, de a visszhangjuk valóban végtelen.”

 
Agnes Gonxha Bojaxhio-ként jött a világra egy albán építőmunkás család harmadik gyermekeként, Szkopjéban. Már 18 évesen belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, ahol felvette Szent Teréz (Lesiux), a misszionáriusok patrónusa nevét.A rend indiai rendházába került Darjeelingbe, s egy kalkuttai katolikus leányiskolában tanított közel 20 éven át földrajzot és hittant.1946-ban vonaton Darjeeling felé tartott, amikor egy belső hang arra szólította, hogy életét a szegények megsegítésére áldozza. ("Szolgálja Istent a szegények legszegényebbjei között.")
1946-ban rendje engedélyével Kalkuttába ment, és itt egy nyomornegyedben megalapította első iskoláját, majd 1949-ben egy patanai iskolában kitanulta az ápolónői munkát. Felvette az indiai állampolgárságot, s felöltötte későbbi, "egyenruhájává" vált öltözékét, a fehér szárit kék csíkokkal. Elkezdte összeszedni, ápolni, tisztálkodásra tanítani Kalkutta utcagyerekeit, hajléktalanjait.1952-ben pápai engedéllyel megalapította a Szeretet Misszionáriusai Nővérek rendjét, amelyet 1965-ben VI. Pál pápa közvetlen vatikáni irányítás alá vont.


Teréz anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!

Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!

A kalkuttai szegényeket és betegeket ápolta. Minden elesettnek, haldoklónak igyekezett segíteni, mindenkiben Isten gyermekét látta. Leprásoknak, AIDS-eseknek enyhítette szenvedését, s imádkozott értük, velük, hogy békében, és méltósággal távozzanak az élők sorából.1962-ben humanitárius tevékenységéért megkapta első kitüntetését a Padma Shri díjat. Éveken keresztül arra használta a pénzét, amit a különböző díjakkal kapott, hogy menhelyek tucatjait alapítsa meg.
A szegények, nélkülözők, betegek, árvák közötti emberbaráti tevékenységéért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
Magyarországon először 1986-ban, majd 1989-ben járt. Ekkor részt vett budapesti rendjének házalapításán. Közösségének 4 nővére telepedett le hazánkban.
Élete utolsó két évtizedében súlyos szívproblémákkal küszködött. 1983-ban, amikor II. János Pál pápánál járt, szívrohamot kapott. Ennél a rohamnál is veszélyesebb volt második szívinfarktusa 1989-ben. Ekkor pacemakert ültettek szervezetébe, de komoly betegsége sem tántoríthatta el áldozatos tevékenységének folytatásától.

Teréz anyát II. János Pál 2003. október 19-én avatta boldoggá. 


Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros
 

Nincsenek megjegyzések: