2016. augusztus 28., vasárnap

15 ország sajtjával indul a IV. Nemzetek Sajtversenye




Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetek Sajtversenyét, melyen összesen 15 európai ország képviselteti magát hazája legjobb sajtjával. Magyarország ezúttal rendhagyó módon egy olyan sajttal nevez a versenybe, melyet egy kilencfős mezőnyből a közönség és a szakmai zsűri is a legjobbnak ítélt. A IV. Nemzetek Sajtversenyének díszvendége, egyben a zsűri elnöke Roland Barthélemy, világhírű francia sajtlovag, sajtkészítő mester volt.
A szakmai zsűri értékelésével lezárult az elődöntő, melynek győztese mostantól a IV. Nemzetek Sajtversenyének nemzetközi mezőnyében száll ringbe a többi 14 európai ország sajtjaival. 



„Nagy siker volt a hazai elődöntő, hiszen nem vallottak szégyent a magyar sajtok a francia zsűrienök szerint sem: Roland Barthélemy azt mondta, hogy nagyon sokszínű sajtokat látott és kóstolt, melyek jó minőségűek is. Végül a háromtagú zsűri a Ranolder sajtot ítélte a legjobbnak, ami egyébként a közönség tetszését is egyöntetűen elnyerte. Ez a sajt igen nagy előnnyel indul a nemzetközi versenyen, hiszen már most rengetegen megkóstolták, de idén is komoly kihívói lesznek. Ezúttal 15 ország sajtjait értékelheti a közönség, melyeket egy kóstolódobozban lehet megvásárolni a Szega Marketben, valamint szeptember 8. és 11. között a 25. Budapest Borfesztiválon. Ennek a zárónapján lesz a IV. Nemzetek Sajtversenyének eredményhirdetése, ahol kiderül, hogy melyik sajt ízlett leginkább a közönségnek" - mesélte Gábossy Ádám, a szervező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője.
A közönség és a szakmai zsűri számára az elődöntő során egyértelmű kedvencé vált Ranoldert egy kis, vidéki üzemben készítik, szívvel-lélekkel.
„A Ranolder Sümegtől két és fél kilométerre készül egy kis üzemben, ahol összesen öten dolgozunk. Főként gomolya sajtokkal foglalkozunk, és alig egy éve kezdtük el készíteni a Ranoldert, ezért külön öröm, hogy azonnal a legjobbnak ítélte a közönség és a zsűri is. Ez egy karakteres, különleges sajt, ami egy egyedülálló baktériumflórának köszönhetően kapja jellegzetes ízét. Különböző érési fázisai vannak, a nyertes sajt kilenchónapos érlelés után kerül a boltok polcaira. Szinte minden ételhez kiváló, legyen szó egy sajttálról vagy bármilyen étel ízesítéséről" - mondta el Tóth Tamásné Mária, a Sümegtej társtulajdonosa.
A IV. Nemzetek Sajtversenyén a világhírű francia sajtlovag, Roland Barthélemy látogatása nem csak azért volt fontos, mert a világ számos országában zsűrizi a legjobb sajtokat, hanem mert egy rendkívüli „sajtdiplomáciai" hírrel is szolgált.
„Nagy öröm és megtiszteltetést, hogy itt lehettem a Nemzetek Sajtversenyének elődöntőjén, ahol kilenc kiváló sajtot zsűriztünk csaknem három órán keresztül. Az értékelés három részre oszlik: először a kinézetét elemeztük, majd felvágtuk a sajtokat és belülről is megnéztük őket. Végül kóstoltuk, amelyet két részre bontjuk: először csak megfogjuk és tapintásra elemezzük, azután pedig valóban bele is kóstolunk. Sajnálatos módon a magyar sajtok eddig nem kaptak elég nagy szerepet a nemzetközi mezőnyben, de most, jobban megismerve az itt készített termékeket, biztos vagyok benne, hogy ez változni fog. Jövő júniusban rendezik meg a Sajtok Világversenyét 150 kilométerre Párizstól, Tours városában, melyen több magyar sajt mellett a Ranolder is képviselteti majd magát. Ezen a versenyen tényleg csak a világ legkiválóbb sajtjai vehetnek részt, így a magyar sajtoknak is ott a helyük! Ez a verseny egy óriási lehetőség, hiszen végre méltó helyére kerülhetnek ennek a fantasztikus országnak a termékei" - árulta el Roland Barthélemy.


IV. Nemzetek Sajtversenye - nevezett sajtok
Ranolder (Magyarország) - Zsíros, kemény, zárt tésztájú sajt
A Ranolder sajt különlegessége a tradíción alapuló egyszerűségében és a kézműves készítési módszerek gondosságában rejlik. A sajtok elkészítéséhez csak a helyben megtermelt friss tejet használjuk. A sajt különleges karakteres ízét és illatát, a kissé kemény, de omlós állományát és a zárt szerkezetét első sorban a kiváló minőségű tejünknek, az egyedi baktérium flórának, valamint a hosszú, több hónapos levegőn történő kéregérlelésének köszönheti.

A legjobb minőségű érett sajtjaink ízét egy hosszú, Merlot boros pácolás teszi még komplexebbé, harmonikusabbá. A sajt íze különleges, karakteres, telt, rendkívül sokrétű, jól strukturált, hosszú. A sajt ízei, aromái 15-20 oC hőmérsékleten kóstolva a legintenzívebbek. A kezdeti enyhén édeskés és sós sajtos alap íz mellett határozottan és hosszan jelennek meg a kesudióra, valamint az aszalt gyümölcsök közül a fügére emlékeztető íz jegyek.         
Charmois (Belgium) - Mosott kérgű, lágysajt, nyers tehéntejből
Belgium Vallon Régiójából származó mosott kérgű, nyers tehéntejből előállított sajt. Illata erőteljes, ám íze kellemes, mely a sós vajra emlékeztet. Textúrája krémes, és lágy. Gyümölcsös búzasör, vagy egy lágyabb Belga sör mellé kiváló párosítás.               

Havarti (Dánia) - Félkemény, tehéntejes, érlelt sajt
A Havarti sajt Dánia legkedveltebb sajtjai közé tartozik. Egy belső érésű, kéreg nélküli, sima és enyhén fényes felületű sajt, számos kicsi szabálytalan lyukkal.  Íze vajas, édeskéstől egészen a nagyon édesig változik. Az érlelés előrehaladtával a sajt íze egyre sósabbá válik, akárcsak a földimogyoró esetében. Grillezve, szeletelve, és olvasztva is fogyasztható.              

Blueshires(Egyesült Királyság) - Rétegelt, félkemény, érlelt sajt Stilton és a Double Gloucester sajtokból
A Blueshires a Stilton és a Double Gloucester sajtok rétegeiből álló félkemény sajt. A Double Gloucester tökéletesen illik a Stiltonhoz, és enyhíti a Stilton erőteljesebb ízét. Pazar, krémes íz világú sajt. Előállításához kizárólag a legjobb, és legfrissebb alapanyagokat használják fel.

Pidupäeva (Észtország) - 8 hónapos érlelésű, félkemény gouda sajt
A 8 hónapig érlelt gouda sajtot azoknak ajánljuk, akik az erőteljes sajtokat kedvelik.  A 8 hónapos érlelési időszak alatt éri el a sajt az erőteljes, aromás íz világát. Rendkívül jól illik borokhoz, vagy sajttálakhoz.      

Finn ementáli (Finnország) - 6 hónapos érlelésű, zsíros, kemény sajt
A finn ementáli a 6 hónapos érlelés miatt egy erőteljes és aromás kemény sajt. Kellemes íze miatt nemcsak főzésre, sütésre használható, de egy szelet kenyér mellé is tökéletes kísérő.    

Brie de Meaux (AOC) (Franciaország) - Ellenőrzött eredet megjelöléssel ellátott, nyerstejes, fehér nemes penésszel érő lágy sajt
A Brie de Meaux AOC az egyik legismertebb brie Franciaországban. Tehéntejből készül, kb. 2,5-3 kg-is kerek formában. A sajtot fehér nemes penész kéreg alkotja, vörösesbarna foltokkal. Belseje lágy, krémes. 8-10 hetes érési időszak után a legfinomabb. Pinot Noir, Burgundi borokkal, vagy pezsgővel érdemes fogyasztani       

Manouri (PDO) (Görögország)  - Oltalom alatt álló eredet megjelölésű, félkemény, fehér savósajt
A feta vagy a kefalotiri savójából készülő ősi sajt. A Manouri krémes és fehér, a textúrája akár egy könnyű túrós lepény. Szétolvad a szájban, üde, tejes, kissé citromos zamatú sajt.  Aromája enyhén savanyú, akár a friss joghurté. Juh-vagy kecsketejből is készíthetik, különféle formákban.         

Reypenaer V.S.O.P (Hollandia) - 2 éves érlelésű, kemény gouda sajt
A Reypenaer V.S. O.P.-t hagyományos módon egy kisebb sajt gyárban késztik. Ezt követően két évig érlelik egyedülálló mikroklíma alatt, Woerdenben, ahol természetes hőmérsékleti és a páratartalomi különbségek uralkodnak. A sajtnak rendkívül intenzív íze van, összetett aromákkal, mint a karamell és csokoládé. A sajt rendkívül gazdag ásványi anyagokban.               

Porter sörös Cheddar (Írország) - Porter sörrel ízesített félkemény Cheddar sajt
Ezt a kézműves sajtot, a Guiness gyárban előállított Porter sörrel ízesítik. A sajt legvonzóbb tulajdonsága, a márványos színvilág, amit a barna sör és a cheddar sajt keveréke alkot. Tökéletes előételként, szeletelve, salátával. Rendkívül jól mutat sajttálakon, akár vacsorára felkínálva. Íze édeskés, gazdag.      

Bördespeck (Németország) - Természetes füstölésű, hagyományos félkemény sajt
A Bördespeck-et 1879 óta gyártják Németországban. A régi hagyományokat követve borókabogyón és tölgyfán füstölik. Íze sós és enyhén füstös. Ízében jól kivehető a mogyoró aromája.              

Pecorino Romano (DOP) (Olaszország) - Oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, hagyományos, körte formájú félkemény galíciai sajt        
A Pecorino a tisztán juhtejből készült sajtok gyűjtőneve. Már a római legionáriusok is ezt fogyasztották. Valószínűleg a legközkedveltebb Pecorino sajt a Romano, mely Lazio tartományban készül. 12 hónap alatt érik meg, így fejlődik ki jellegzetes zamata: sós, gyümölcsös mellékízekkel. Minél idősebb, annál csípősebb ízű. Aromás, kemény sajt, mely kitűnően reszelhető.    

Tetilla (DOP) (Spanyolország)- Oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, hagyományos, körte formájú félkemény galíciai sajt
A Tetilla a Spanyol Galícia vidék legjellegzetesebb sajtja. 1992 óta egyike annak a  négy galíciai sajtnak, amelyek eredetvédettek. A név, tetilla jelentése - kis mell - mindent elmond a sajt alakjáról.  Textúrája lágy, krémes. A Tetilla sárgás színű, vajas ízű, enyhén keserű és csípős érzettel. Érlelési ideje 10-30 nap, a meleg és nedves Galíciai éghajlaton.        

Vacherin Fribourgeois (AOC) (Svájc)- Ellenőrzött eredet megjelöléssel ellátott, hagyományos, félkemény alpesi sajt
A Vacherin Fribourgeois AOC egy félkemény, nyers tehéntejből készült, mosott kérgű sajt.  A tej, amelyből a sajtot készítik, fribourgeois-i tehenektől származik, akik alpesi füveket és vadvirágokat legelnek késő tavasztól egész nyáron. A hagyományos sajtkészítés biztosítja, a sajt kellemes, diós ízét. 

Tolminc (OEM) (Szlovénia) - Oltalom alatt álló eredet-megjelölésű, zsíros kemény alpesi sajt             
Tolminc sajt, oltalom alatt álló eredet megjelöléssel rendelkező, ma az egyik legismertebb szlovén őshonos sajt.  A források a „Tolminc" sajtot először a tizenharmadik században említik: abban az időben ezzel a sajttal fizették ki a földesúrnak járó adót. A sajtot legalább 60 napig érlelik. Íze édes, enyhén pikáns.


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: