Szekeres Erzsébet textilművész kiállítása Kecskeméten

Az egyetemünkön 1967-ben agrármérnökként végzett Szekeres Erzsébet textilművész életmű-kiállítását nyitotta meg a kecskeméti Cifrapalotában május 10-én Kovács Gergelyné kultúrtörténész.

A múlt századelőn lakóháznak épült Cifrapalota előterében a 800 éve született Szent Erzsébet látható két faliszőnyegen, a folyosón kiállított falikárpitok Szekeres Erzsébet

gyermekkorának mézesbáb-világú vásárait idézik elénk.

A három teremben a Kertem virágai, a Meseszőnyegek és az Örökségem című fejezetek olvashatók-csodálhatók meg. Olvashatók, mert történetük van, csodálhatók, mert harmóniát sugároznak, fényt tükröznek és a szivárvány színeiből szőttek, varrottak.

A kiállítás középpontjában Örökségem címmel Szekeres Erzsébet fehér korszakának munkái láthatók, amelyek bűvöletében újra dalra fakadt a megnyitón is közreműködő Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas turai népdalénekes.

A kiállítás június 24-ig tart nyitva. Érdemes minél többünknek bizonyságot szerezni Szekeres Erzsébet szavainak igaza felől: a művész egyik feladata, hogy mosolyt fakasszon az arcokra. Ezt mondta a megnyitó végén. Minden bizonnyal azért, mert szemben állva a közönséggel, maga is ilyen arcokat látott. 

Kovács Gergelyné megnyitója
Örökségünk: meseképek-életképek

Kodály Zoltán szülővárosában, a szecessziós Cifrapalotában együtt látni Szekeres Erzsébet alkotásait ünnepi pillanat. A meghívó betétlapján röviden már bemutattam Szekeres Erzsébet művészetét, de a kiállítás képeit látva - a délutáni napfényben - Kodály népzenéről írott sorai szólalnak meg bennem: „A magyar műzenei törekvések hosszú sora sikertelen volt, mert nem a népzenében gyökerezett, hanem különféle idegen formák utánzásával próbálkozott, mint annak idején az irodalomban a németes, franciás, latinos iskola. A magyaros iskolát eleinte lenézték, míg végre Petőfivel, Arannyal győzedelmeskedve olyan utat mutatott, melyről azóta sem tér le magyar író. De nemcsak az irodalomnak, minden más művészetnek is ők mutatták meg a helyes utat."

  A Kiskunság földjén született Petőfi Sándor, a szomszéd városban, Nagykőrösön élő Arany János költészete talán éppen gyökerei miatt időtlen, lényegük, tartalmuk nem veszítette érvényét.

  A néphagyományokat átörökítő művészeti törekvéseket, az új nemzeti művészeti stílus megteremtését világháborúk, diktatúrák fojtották el. Egyedül a zenében sikerült felépíteni a "katedrálist", két magyar géniusznak, Kodálynak és Bartóknak. A katedrális azonban minden művészeti ágban épül. Abban az eszme időben, amely Weöres Sándor megfogalmazása szerint Aranykorra, Ezüstkorra, Érckorra és Vaskorra különül el. Az eszme-idő nem történelmi idő, de minden történelmi idő magán viseli e négy korszak valamelyikének bélyegét. A négy eszme időben az emberiség élete Weöres szerint a különbtől a gyarlóbb felé, az Aranykortól a Vaskor felé, az egyes ember élete fordítva, a gyarlóbbtól az Aranykor felé halad, amely csendes, derűs, titok-nélküli ember életet jelent, amelyben az ember az Istennel és a természettel teljes összhangban él.

  Ebben az eszmei korban születnek a művészet remekművei. De hogy milyen ennek a kornak az ellentéte, a Vaskor, melyben, azt hiszem sok, a mi történelmi időnkre jellemző vonást ismerünk fel, idézem Weöres Sándort: „Negyedik a Vaskor. Az emberekben nincs többé kapcsolat a változatlan és a változó között, legföl­jebb villanásképpen, álomszerűen. Csak a változót ismerik s a változatlan iránti érzéket elveszítik. Tel­jesen a tér és idő bontott jelenségvilágában élnek s azt, ami bontatlan, tér- és idő-fölötti: Istent, az örök­létet, a testtelen erőket, mind a térben és időben képzelik el külön-külön, a mozgalmas jelenségek mintájára: ezzel az emberi ős tudás zűrzavaros me­sévé válik. Némelyek látják ennek a mesének képtelenségét, ezért Istent és a lélek halhatatlanságát s a túlvilágot tagadják; mások, gyávaságból, minden­áron hinni akarnak a lehetetlen mesében. A Vaskor tragédiája, hogy a vaskori ember balga, ha hitetlen és még balgább, ha hívő. Az igazság, jóság, a szépség felé törekvő jó szándék többnyire megvan, de éppoly reménytelen, mint a szárnyaszegett madár repülése. Az igazságot felváltja százféle nézet, a tudományt az adat-bogarászás és népszerűsítő tömeg-művelés. A jóságot felváltja az érzelgősség, mely, míg egyfelé könnyekig meghatódik és cukrot-mézet osztogat, másfelé gyűlölködik és könyörtelenül vetkőztet. A törvényt felváltja mindenféle rendelet, melyeknek az erkölcshöz semmi közük, a vezetőség érdekéből fa­kadnak; ha változik az uralkodó-párt, akkor amiért egy nappal előbb börtönben ültél, most ugyanazért a húsosfazék mellé kerülsz, és amiért egy nappal előbb kitüntetést kaptál, most ugyanazért felakasz­tanak. A Vaskorban csak őrök és rabok vannak, s minden rendszerváltozáskor e két kaszt megcseré­lődik. A szépséget felváltja a kívánatosság, a művé­szetet a szórakoztatás és lakásberendezési lim-lom. A Vaskor embere amilyen erőszakos, ugyanolyan tehetetlen; mindent szervez, rendez, irányít, de csak kuszaság lesz belőle; minden, amiből építeni akar, kátyúból van. Sohasem fordul a felső hatalom ellen, hiszen nem is ismeri; kipusztításához nem kell vízö­zön: ha feléli lehetőségeit, tönkremegy."

  Szekeres Erzsébet alkotó évtizedei a vaskori eszmeiség idején teljesedtek ki. Művészete alapjait abból az ős tudásból merítette, amelybe, mint az anyanyelvbe természetesen növünk bele, s annak változatos nyelvjárásait is értjük, sőt képesek vagyunk elsajátítani. Ez az ős tudás, a magyar népi kultúra volt. A népművészet alkotásai a teremtő Istennel és a természettel való harmonikus együttélésről tanúskodnak. A népi kultúrában megvalósult a művészetek egysége, a rózsákról nemcsak a népdalok százai énekelnek, kedves virágai a szűcsöknek, takácsoknak, a szövő, hímző falusi asszonyoknak, virágoskertté varázsolják a festett bútorokkal teli kalotaszegi szobákat, stilizált alakjuk megjelenik a református temető fejfáin.

  Az a kultúra, amelybe Szekeres Erzsébet belenőtt, egy valamikori, avagy időtlen Aranykort őrzött meg, minden emberi megpróbáltatással szemben hirdette az élet értelmét. Szekeres Erzsébet azonban belenőtt abba a művészeti hagyatékba is, amelyet a Gödöllői Képzőművészeti Műhely művészei hoztak létre a Bartóki-modell szellemében, a népi kultúra vizuális és szellemi értékeiből teremtett új nemzeti művészeti stílusba. Ezért írtam a meghívó betétlapjára, hogy Szekeres Erzsébet egyik kezét a népművészeti, másik kezét a gödöllői képzőművészeti örökség fogja. Alkotásai ezeknek a művészeti örökségeknek a tudatos alkalmazásáról tanúskodnak.

  Miről is szólnak ezek az alkotások? Égről és Földről, az Ég és a Föld között lecsapó villámokról, az Ég és a Föld között kifeszülő szivárványról, Istenről és az emberekről, a szentekről és a példaképekről, a családról és a hazáról, a mesékről és a történelemről, a sorsokról és az emlékekről. Rövidebben, ahogy kiállításunk címe megfogalmazza: Örökségünkről. Ez a kiállítás bemutatja, hogyan kell ezt az örökséget gazdagítva tovább adni az utánunk jövő nemzedéknek.

  Szekeres Erzsébet életmű kiállításának ihletettebb helyszíne a kecskeméti Cifrapalotánál nem lehetett. 

Forrás:
A Szent István Egyetem lapja