Romváry Ferenc - A képtárcsináló

,

Kieselbach Tamás főhajtása Romváry Ferenc művészettörténész előtt egy gyönyörű album szponzorálásában és kiadásában nyilvánult meg 2017 novemberében. Örömmel kaphattuk kézbe a Romváry hatalmas életművét bemutató 400 oldalas, több mint 330 színes képmellékletet tartalmazó könyvet. A műgyűjtő, galériatulajdonos Kieselbach Tamás elmondta, hogy 1985-től hétvégeken – még Trabanttal – elzarándokolt a pécsi kézműves- és népművészeti vásárokra, ahol néha „nagy fogások” is várták, utána pedig rögtön meglátogatta a képtárat, 15 év alatt legalább százhúzszor. Feleségével, Anitával az autóban aludtak. 1993-ban a MOM Kultúrházban rendezték meg először Kováts Lajossal az első aukciójukat, amikor Romváry Ferenc megvásárolta a Pécsi Janus Pannonius Múzeum számára Csontváry Kosztka Tivadar Esti halászat Castellamaréban című festményét. A dolog nem volt véletlen, Romváry addigra „levadászta” Tompa Kálmán, Kunvári Bella, Bedő Rudolf, Ubrizsy Gébor, Dénes Zsófia, Lázár Béla gyűjteményét, sőt megszerezte Gerlóczy Gedeon hagyatékából a legtöbb Csontváry-művet is. Ezzel Kieselbach „riválisaként” lett Romváry barátja. A szocializmus éveiben mindenre a válasz: „nincs pénz” volt, Romváry a pécsi bányászváros számára, Aczél György támogatásával berendezhette saját alapítású múzeumait. Az ország leghíresebb mai galériatulajdonosa, Kieselbach ezzel a kötettel a háláját rója le Pécsnek, a Képtárnak és Romváry Ferencnek.

Romváry Ferenc 1958-ban az ELTE diákjaként még nem tudta, pszichológusként vagy nyelvészként akar-e érvényesülni. 1963-ban végzett, és a Magyar Nemzeti Galériában (MNG, akkor még a Curia épületében) kezdett dolgozni. Németh Lajos professzor már kezdte írni a Csontváry-monográfiát. Romváry sokat tanult tőle, főleg szemléletet.
Romváry most adta közre több mint 50 év történetét és roppant érdekes múzeumi tapasztalatait. 1963-ban az MNG vezetése (Pogány Ö. Gábor) a pécsi Janus Pannonius Múzeumba küldte. Ezzel óriási kalandba fogott. Rajta kívül csak Szegeden dolgozott vidéken egy muzeológus. Munkája elsősorban a szerzeményezés volt, amiben néprajzosok, teremőrök, restaurátorok, raktárosok, gondnokok segítették – őket név szerint felsorolja, akárcsak Hárs Évát, az igazgatót, akinek később a helyére került. Megismerkedett Lázár Ervinnel, a Dunántúli Napló ifjú újságírójával. Romváry hamarosan kuratóriumok elnöke, a Pécsi Szemle című várostörténeti folyóirat első főszerkesztője, majd az 1957-ben alapított pécsi Modern Magyar Képtár fejlesztője, a káptalani negyedben a múzeumutca kialakítója, végül a Zsolnay Múzeum, a Martyn Múzeum, a Vasarely Múzeum, az Amerigo Tot Múzeum, a Csontváry Múzeum, a Nemes Endre Múzeum, az Uitz Múzeum, a Schaár Utca, a Pierre Székely Kőkert tárának alapítója lett. Mindez együtt járt a káptalani épületek felújításával. Mellette létesítette a pécsi Patikamúzeumot és a Sportmúzeumot, valamint létrehozta a muzeális bútorgyűjteményt. Ő rendezte a pécsi kisplasztikai biennálét (1967-1990), a kerámia biennálét, és ugyancsak a páratlan modern kerámiagyűjteményt. Nevéhez fűződik még a szerencsi Múzeumpatika, a siklósi Bútormúzeum, a Gádor István Múzeum, a Simon Béla Képtár, a lúzsoki Cigány Múzeum is.  

Romváry Ferenc Pécs díszpolgára
Romváryt 1991 és 1995 között a Csontváry-kiállítások miniszteri biztosának nevezték ki, amikor a festőt bemutatták Budapesten (MNG), sőt Stockholmban, Rotterdamban és Münchenben. Megszervezte a Nyolcak és az Aktivisták nyugat-európai kiállításait. Ezekhez kb. 50 katalógust és mintegy száz tanulmányt írt.
Pécs városa a 12. században a magyar államalapítás fontos fejezete volt, épületeit azonban a későbbi korok tönkretették, kifosztották. A kultúrát újrateremtette a Zsolnay-gyár, amit 1963-ban államosítottak. 1930-43-ig Aba Novák Vilmos irányításával itt működött a Pécsi Nyári Egyetem. (Domanovszky, Glatz Oszkár részvételével). A Műbarátok Társaságát 1945-ben megszüntették, de 1991-ben felújították. A műtárgyakat széthordták, illetve a rendszerváltásig csak a Képcsarnok Vállalat forgalmazhatta ezeket. 1960-tól települt Pécsre a Művészeti Gimnázium és a Pedagógiai Főiskola rajz-tanszéke. A Modern Magyar Képtár és a Városi Múzeum Képtára együtt nagyjából ezer művet foglalt magában. 1967-ben a Modern Magyar Képtár Tompa Kálmán, Kunvári Bella, Bedő Rudolf, Dénes Zsófia (Galimberti örököse, Zsuka), Lázár Béla és Gegesi Kiss Pál orvos magángyűjteményével gyarapodott.
A Modern Magyar Képtár (Káptalan u. 2.) 1957-ben kiállította Fürtös György, Gorka Lívia és Kampis Margit munkáit. Romváry rendezésében mutatták be megint a Mecseki Bányászati Múzeumot és 1964-ben a szigetvári Zrínyi-kiállítást. 1959-ben a Zsolnay Múzeum adott helyet a fiatal képzőművészek tárlatának. A megnyitó beszédet Martyn Ferenc tartotta. A környéket ellepték a kulturális rendezvények: Siklóson nyílt meg a Baranyai Képtár, később a Dél-Dunántúl Területi Szervezet kiállítása Kaposváron, Székesfehérváron és másutt.

Zsolnayékról: a gyár örököse, Mattyasovszky-Zsolnay Margit tartását sem a Gestapo, sem az ÁVH nem tudta megtörni. Az államosítás természetesen bekövetkezett. 1966-tól indult a Baranyai Vasárnapok rendezvénysorozat a kézműves vásárral. Itt „vendégeskedett” gyakran Kieselbach Tamás is. A Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) miatt nem valósulhatott meg Barcsay Jenő, Kozák László, Schaár Erzsébet és Vilt Tibor kiállítása. Romváry viszont létrehozta 1967-ben az Országos Kisplasztikai Biennálét, 1968-tól az Országos Kerámiai Biennálét, és 1970-től a Mozgás Kiállítást.
Csontváry képeinek összeszedését Romváry a fő életművének tartja. Máig Losoncon látjuk a magyar szimbolizmus remekműveinek első darabjait, mint pl. a Gém (vagy kócsag), meg az Őz című gyönyörű képeket. A műtörténész megállapítja, hogy Csontváry, a festő soha nem lesz világhírű, mert a képeit állami tulajdonba vették, olykor csak véletlenül kerülhetnek a műtárgypiacra.
A Csontváry-krimi
Romváry Ferenc tanulmányaiból itt válogatott idézeteket olvashatunk. A Kosztka család 1693-ban kapott nemességet Lipót császártól. Legismertebb utóduk, Kosztka Tivadar 1853-ban született Kisszebenben. Gyógyszerész lett Gácson. 27 éves koráig nem rajzolt. Gyógyszerész főnöke fedezte fel rajztehetségét. Mint mondta, „belső hang” késztette pályaelhagyásra, hogy elhivatottan fesse a „Nap útját”. Legkorábbi alkotásait nem ismerjük.1893-ban készültek első olajfestményei, amelyeket 1907-ben Párizsban, 1908-ban és 1910-ben Budapesten is kiállított. 40 éves korában eladta a gácsi patikát, hogy csak a festészetnek éljen és utazhasson. (Ebben az időben Zsolnay Vilmos is festő akart lenni, de végül keramikus lett.) Csontváry kisméretű jegyzetfüzetei, skiccei a Bedő-gyűjteményből kerültek elő. 1880 táján a festő Egyiptomban járt. Megalkotta jelentős plain air stílusú műveit. Németh Lajos szerint a posztimpresszionizmus és az expresszionizmus kifejezésmódjai után 1890-re inkább a szimbolizmus jellemzi. 1894-ben egy párizsi kiállításon Van Gogh-gal egy falon szerepelt. Csontváry festői nagysága csak Cézanne, Gauguin és Van Gogh-hoz mérhető. Nem volt zseniális dilettáns, sem naiv festő, ahogy sokáig mondták, vagyis a magyarok nem tudták sehová besorolni. A Csontváry életmű igazi megmentőjének Gerlóczy Gedeon építész bizonyult. Csontváry 1948-49-es (poszthumusz) párizsi és brüsszeli sikerét itthon elhallgatták, utána tabunak tartották.
Csontváry utolsó nagy, megszállott korszaka 1910-19 közé esett. Az első világháború megviselte, belső világa összeomlott. Képei, vázlatai torzók maradtak. 1973-ban a pécsi múzeum megszerezte és restauráltatta a grafikáit. Néhány utolsó képe még lappang valahol. Csontváry 1919 júniusában hunyt el az új Szent János Kórházban. Az óbudai temetőben helyezték örök nyugalomra, de 1953-ban elhanyagolt sírját kihantolták, és közös gödörrbe rakták. Kerényi Jenő készített szobrot róla a Kerepesi temetőben, s annak másodpéldánya került Pécsre. 1976-ban jelent meg róla Gerlóczy Gedeon könyve. A Bartók Béla út 36/38-as ház ötödik emeletén Gerlóczy kereste fel a műteremlakást, ahol már az idős Csontváry Kosztka Anna, a festő nővére élt. Az idős asszony szerint a falon lévő és a padlón heverő, összetekert vásznak semmit nem érnek, legfeljebb a minőségi vászon használható. Köztük volt a Magányos cédrus. A művész után maradt iratokat tüzelésre szánták. A 24 éves Gerlóczy megvette a képeket és az iratokat.1922-ben Lehel Ferenc könyvben publikált először Csontváry életművéről. A hatalmas festmények 1928-ban még ládákban voltak. 1936-ban a Fränkel Szalonban 32 művet állítottak ki, amelyeket a gácsi padláson találtak. Gyökeres fordulatot jelentett a Fülep Lajos támogatásával készült Német Lajos Csontváry-nagymonográfia. Aztán sorra születtek az újabb értékelések: 1966-ban Pertorini Rezső, 1975-ben Pataky Dénes, 1976-ban Németh Lajostól és Gerlóczy Gedeontól a Csontváry-emlékkönyv, 1992-ben Pap Gábortól A napút festője, 1995-ben Mezei Ottótól és Romváry Ferenctől a Csontváry-dokumentumok I-II. 1999-ben az Alexandra Kiadónál Romváry Ferenc monográfiája, 2006-ban megint Romváry, 2009-ben Molnos Péter, 2015-ben Gulyás Gábor katalógusa.
A gyűjtők: Gerlóczy Gedeon a Képzőművészeti Főiskolán rendezett kiállítást Csontváry nagyméretű vásznaiból; 1946-ban Gegesi Kiss Pál professzor Fillér utcai lakásában tartott néhány képet. 1949-ben Picasso leírta: nem tudta, hogy rajta kívül is akad nagy festő a 20. században - és hasonlóan nyilatkozott Chagall is. 1956-ban öt nagy Csontváry kép sérülten került a Szépművészeti Múzeumba. 1958-ban a Kádár-rezsim – a nemzetközi helyzet enyhítésére – megengedte, hogy Brüsszelben, 1963-ban pedig Belgrádban, aztán Kovács Péter és Kovalovszky Márta kurátorok Székesfehérváron állítsanak ki Csontváry-képeket. Az „állami jég” azonban csak Husszein, Tito marsall és Kádár János feleségének látogatásával tört meg. Ezért a képeket átvitték a Szépművészeti Múzeumba. Ott Solymosi Rozália „veterán bolsevista” szándékosan késsel megrongálta Csontváry több művét (hasonlók történtek már Mona Lisával, Mózessel vagy az Éjjeli őrjárattal is). Ezután Gerlóczy Gedeon a saját lakására vitette a képeket, csak négy hatalmas vásznak helyezett letétbe az MNG-ben, ahol igen rossz megvilágításban szerepeltek. A Baalbek maradt (letakarva) Székesfehérváron. Gerlóczy közben perelte a Magyar Államot a Marokkói tanító szakszerűtlen restaurálása miatt.
A 70-es évek elején Romváry felkereste a 75 éves Gerlóczyt Galamb utcai lakásában. Gerlóczy szerette volna magyar tulajdonban tudni Csontváry képeit, bár  egyetlen lánya, Glória Bécsbe akarta vinni az örökséget, hiszen a lakás beázott. Gerlóczy Gedeon nagy kihívás elé állította Romváryt, hogy rendezzen Pécsett állandó Csontváry-kiállítást. Romváry kinézte a Janus Pannonius utca 11-ben lévő, a Baranya megyei TIT tulajdonában álló épületet, ám a helyi pártvezetés nem egyezett bele. Aztán Aczél György döntött: „Küldjétek el Romváryt a szerződésért!” Hiába látszott megoldódni a helyzet, megyei szinten tovább akadályozták, sőt, maga Gerlóczy is folyton módosítgatta a szerződést, mert nem bízott az ellenérdekelt MNG-ben. De a művelődésügyi miniszter-helyettes kiutalta a szükséges pénzt.
1973 októberében mégis megnyílhatott a pécsi Csontváry Múzeum. Romváry két restaurátort is kért a minisztériumtól, és különleges kegyként megkapta. A képeket újra megmentették. Huszárik Zoltán filmet készített az eseményről. A megnyitóra hihetetlen tömeg gyűlt össze. Weöres Sándor verset írt hozzá. Németh Lajos pedig Romváry Múzeumnak nevezte a dolgot.
1981-ben a minisztérium további 13 Csontváry festményt és 23 grafikát vásárolt meg az örököstől a Magyar Nemzeti Galéria részére, hogy Budapesten  legyenek kiállítva. Az újabb képek befogadásához ugyanis újjá kellett volna építeni a pécsi múzeumot. Bereczky Loránd, az MNG igazgatója nem értett egyet a döntéssel, de 1983-ban megtartották az újabb bemutatót. Weöres Sándor verseire Szokolay Sándor írt zenét, amit vezényletével adtak elő (Tillai Ernő közreműködésével).
Romváry Ferenc könyvében fejezetet szentel Gerlóczy Gedeon (1895-1975) emlékének. Gerlóczy egész életében dolgozott Csontváry elismertetésén. Halála után minden kép a Magyar Állam tulajdonába került. Neki köszönhető, hogy 1986-ban Csontváry-mellszobrot avattak Szegeden. Romváry itt megint felsorolja a képek korábbi tulajdonosait, a regényes fordulatokat, például ahogyan egy recski disznóól padlásáról is került elő kép.
1974-ben a Modern Magyar Képtár először szerepelt külföldön, Strasbourgban. Romváry elmeséli a Victor Vasarely Múzeum történetét. A művész neve 1960-ban vált ismertté a világban, itthon csak utána. Kitér az Uitz Múzeum alapítására és a Zsolnay-szobor izgalmas történetére. Igen tanulságos korrajzot és műtárgyjegyzéket is kínál az olvasónak.
A rendszerváltás után a miniszterelnökök új időszámítást ígértek, de a vidéki ellenzék megosztott volt. Nem sikerült megszerezni a pécsi pártbizottság épületét, az egyház vissza akarta szerezni korábbi tulajdonait, így megszűnt a Martyn Múzeum. Elsorvasztották a múzeum utcát, elbocsátották a hétezer uránbányászt, amivel hatvanezer lakos életét ellehetetlenítették. Rövidesen megszűnt a Bőrgyár, a Kesztyűgár, a MIZO, a bútorgyár, a Délhús, a Baromfifeldolgozó és vele több kulturális intézmény. Lerombolták a Magasházat, szanálták a Központi Bányászati Múzeumot. 2013-ban a múzeumok városi kezelésbe kerültek minden szakértelem mellőzésével. A belépőjegyeket 27%-os ÁFÁ-val sújtották, hiába képviseltek milliárdos értéket a köz számára. Nincs már több százezres látogatószám a kulturális intézményekben. Mellesleg több köztéri szobrot ismeretlen helyre szállítottak. Az ifjúság nem jár múzeumba, nem is tudja, melyiket hol keresse. Így képezik a jövendő rajztanárait. Keserü Ilona hiába tiltakozott, érdektelenség miatt megszűnt a Városi Képtár. A vezetés nélkülözi a múzeumi szakmai múltat (pl. Ecsedy István régész). 2005-ben Pécset javasolták Európa Kulturális Fővárosává (EKF) 2010-re. Aztán 2008-ban mindenkit leváltották, aki a tervezésbe beleszólhatott. Jöttek a saját ötleteikkel a felkészületlenek meg az ellenérdekelt csoportok – 40 milliárdért. Romváry igazát bizonyítja az EKF sikertelensége. Szintén izgalmas olvasmány a Kodály Központ és a Zsolay Kulturális Negyed létrejötte. Utóbbi kezelhetetlen mamutintézmény, nem tartozik a város szakmai felügyelete alá. Nem minden tanulság nélküli a Zsolnay-kerámia és a Gyugyi-gyűjtemény története sem.
Romváry könyvének lapjain ismét visszatér Csontváry 21. századi hányattatásaira. 2014-ben – a szakértők véleményét mellőzve – Berlinbe szállították a képeket, hogy az egyetemes művészettörténet részévé váljanak. A hatmilliárdos biztosítás ellenére nem így történt. 2015-ben Gulyás Gábor a Budai Vár ideiglenes, zegzugos kiállítóhelyén mutatta be Csontváry képeit – tematikus, nem kronologikus egységben. Hozzá méregdrága dizájnos katalógus készült. A pécsi kiállítás nyugalmát harmadszor bontották meg. Ráadásul Munkácsy hatását akarták kimutatni Csontváry képein, holott a festő 1880-as hallucinációt követve utazott Rómába, hogy Raffaello nyomdokaiba lépjen. Ugyancsak Munkácsy hatását akarták igazolni a csíki részleges kiállításon. Ki tudja, miért. Csontváry nemcsak életében, hanem máig politikai beavatkozások áldozata. – „A világhír elnyerésének nem Pécs az akadálya!” – fakad ki Romváry Ferenc. Csontváry kortársai, mint Lehel Ferenc, tudták, hogy Csontváry sohasem másolt. Alsóesztergályon Kubányi Lajostól vett rajzleckéket.
A Csontváry életmű felmérhetetlen károkat szenvedne, ha a városligeti Múzeumi Negyedben akarnák elhelyezni. Attól még  nem válna világszenzációvá – bárki állítja. A képek számára a legjobb hely Pécs! Évente 180 ezer látogatója volt.
A könyv végén a kiadó felsorolja Romváry kitüntetéseit, nem tagadva, hogy 1994-ben a vitézi rendben is felavatták. Azt írja: „Az időm lejárt, a mór megtette kötelességét.” Tehát örökre visszavonul.
Köszönet jár Kieselbach Tamásnak a költséges album kiadásáért, amely – sajnálatunkra – nem kerül könyvesbolti forgalomba, hiába ajánlanánk a legjobb szívvel barátainknak.

Dobi Ildikó - EuroAstra