1759. november 10-én született Friedrich Schiller

„Schiller minden művén a szabadság eszméje vonul keresztül …” Goethe

 

„»Schiller minden művén a szabadság eszméje vonul keresztül, s ez az eszme más-más alakot vett fel, amint Schiller a maga kultúrájában továbbhaladt, és maga is mássá vált. Ifjúságában a fizikai szabadság volt az, ami foglalkoztatta, és ami költészetében lecsapódott, később az eszmei.« - Goethe ebben a két mondatban alkotta meg az örök érvényű Schiller-képet, amelyet azóta is őriz és magáénak vall a német nép.”

(forrás: Halász E.: A német irodalom története. Gondolat, 1987, 356.o.)

Johann Christoph Friedrich Schiller szegény kispolgári szülők gyermekeként született Marbachban. A Karsschule nevű stuttgarti katonai akadémián jogot és orvostudomány tanult, 1780-tól Károly Jenő herceg ezredében volt ezredorvos – a tisztiiskolában és a katonai szolgálat alatt elszenvedett sérelmeket örök nyomot hagytak benne. Ekkor már első drámája, a Haramiák (Die Rauber, 1781) foglalkoztatta, „amelybe a gúzsba kötő és megnyomorító szabadságvágyát beleöntötte.” A dráma az 1782-es mannheimi ősbemutatóján hatalmas sikert aratott; de a herceg kaszárnyafogságra ítélte „lázító komédiája” miatt.

Az örömhöz kézirata

Amint lehetett, megszökött, és nehéz évek következtek számára. Barátai (különösen Goethe), támogatói és tisztelői segítségével sikerült életét rendeznie. 1789-ben a jénai egyetem történészprofesszora lett, egy évvel később meg is nősült – „de életkörülményeinek ez a viszonylagos rendeződése éppen azt a drámaírót hallgattatta el egy időre, akinek eddig főleg számított.”
  1883-ban született a híres Ármány és szerelem (Kabale und Liebe), és öt évnyi munka után 1787-ben fejezte be Don Carlos című drámáját. E mű munkálatainak ideje alatt „születtek Schiller lírájának első maradandó darabjai, így például Az örömhöz (An die Freude, 1785) című nagyszabású, szárnyaló óda, amelyet később IX. szimfóniájának negyedik tételében Beethoven zenésített meg.” (Beethoven ezen műve ma az Európai Unió himnusza.) „Miután Schiller tíz esztendőn át nem írt darabot, 1797-ben történetírói kitérők és előkészületek után látott neki legnagyobb szabású, gigantikus méretű történelmi drámájának, a Wallensteinnek (1799).” A mű négy napba összesűrítve mutatja be a harmincéves háború végének másfél hónapját. „A sűrítés mesterműve a Stuart Mária (Maria Stuart, 1801) című történelmi dráma is”: itt Stuart Mária 19 éves rabságát három nap eseményeibe tömörítve ábrázolja. 1802-ben elkészült Az orléans-i szűz (Die Jungrau von Orléans), egy évvel később pedig A messinai menyasszony (Die Braut von Messina). Ezután egy újabb remekmű született: a Tell Vilmos (Wilhelm Tell, 1804)., amely a weimari ősbemutatóján óriási sikert aratott.
„Halála előtt Schiller még egy történelmi dráma munkálataiba fogott bele, de a Rettegett Iván cár holtnak hitt fiáról szóló Demetriusnak (1805) már csak a vázlata és az első felvonása készülhetett el.” 1805. május 9-én halt meg.

(forrás: Győrffy M.: A német irodalom rövid története. Corvina, 1995, 58-63.o.)