2016. június 27., hétfő

PIM Nyári Fesztivál




2016. június 27-én kezdődik a Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri nyári fesztiválja. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, ezért az irodalmat ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabban értelmezik. 



Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja jellemzi ezt a három hetet a múzeumban -tájékoztatott Brávácz Alexandra kommunikációs referens.
„Az idén tizennégy éves fesztivált a már jól ismert két csodálatos helyszínünkre szervezzük, egyrészt szabadtérre, a múzeumkertünkbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába.

A kert programját főleg zenei programok alkotják, fellép a nagysikerű Budapest Bár zenekar és idén is szervezünk Rájátszás koncertet kortárs költőkkel, írókkal, zenészekkel. Szó és Zene sorozatunkban együtt állnak színpadra írók és zenészek: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József lesz a vendégünk.

A nyáron a komolyzene rajongói is találnak maguknak programot a PIM-ben, hiszen eljönnek hozzánk a Budapesti Vonósok. A könnyedebb stílust kedvelők is örülhetnek, egy Kurt Weill-esttel Szilágyi Enikő várja a közönséget sanzonestéjére. A fiatalabb fesztivállátogatóknak a Bob és Bobék Orchestra mutatja meg, milyen az ő értelmezésük szerint Petőfi: egy idén bemutatott vers-koncerttel készülnek Mi lárma ez megént? címmel.


A kamarajellegű produkciók a múzeum hangulatos bejáratánál kapnak helyet, az árkádok alatt láthatjuk Bálint András Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplója szövegeiből készült estjét. Lázár Kati önálló estjén pedig Jászai Mari elevenedik meg a Kripli Mari című előadáson.  Kabaré-kabaré-kabaré - ez az, ami sosem maradhat ki a programok közül, evés-ivás, lakmározás, turkálás az ételekben, felszolgálás és vendéglátás, vagyis étkezés és italozás örök téma a kabaréban: a Haspók úr ebédel című előadást élvezve telekacaghatjuk a langyos nyárestét.
Várjuk idén is a PIM Nyári Fesztiválra, ahol a középpontban ismét az irodalom áll!"

Program

2016. június 27. hétfő, 20.00 / esőnap: június 29.
Budapest Bár koncert
Jegyár: 4000 Ft

2016. június 28. kedd, 20.00 / esőnap június 30.
Rájátszás: És lett
Jegyár: 2500 Ft

2016. július 5. kedd, 20.00 / esőnap: július 8.
Szó és Zene
Fellép: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József
Jegyár: 2500 Ft

2016. július 11. hétfő, 20.00 / esőnap: július 14.
Budapesti Vonósok
Jegyár: 2200 Ft

2016. július 12. kedd, 20.00
Kurt Weill songok - Szilágyi Enikő sanzonestje
Jegyár: 2500 Ft

2016. július 13. szerda, 20.30 / esőnap: július 17.
Mi lárma ez megént? A Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje
Jegyár: 2200 Ft

Kapualj estek

2016. július 1 péntek, 20.00
Heltai naplója - Bálint András estje
Jegyár: 2200 Ft

2016. július 3. vasárnap és 4. hétfő, 20.00
Haspók úr ebédel - kabaré a fehér asztal körül
Jegyár: 2200 Ft

2016. július 6. szerda, 20.00
Kripli Mari - Lázár Kati önálló estje
Jegyár: 2200 Ft

2016. június 27. - július 17.
PIM Nyári Fesztivál - Irodalom másképp
A Petőfi Irodalmi Múzeum szabadtéri nyári fesztiválja

https://www.facebook.com/events/1725067274435082

Forrás EuroAstra


Nincsenek megjegyzések: