1958. június 16-án halt meg Nagy Imre

Élhető, igazságosan működő Magyarországot akar megvalósítani

 

Nagy Imre a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait, majd 1912-ben otthagyta a középiskolát, és az esztergályos szakmát választotta. 1915 májusában sorozták be katonának, és Olaszországba, majd az orosz frontra vezényelték, ahol hadifogságba esett. Szabadulása után belépett az Oroszországi Kommunista Pártba, és kiképzését követően visszatért Kaposvárra, ahol szociáldemokrata pártban tevékenykedett. 1930-ban a Szovjetunióba emigrált.

 

1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlésben földművelésügyi tárcát kapott és megvalósította a földreformot.

 

Az 1953 júliusában megalakuló kormány élén Nagy Ime eltörölte a beszolgáltatások hátralékát, az életszínvonalat növelő intézkedéseket léptetett életbe, és az erőszakos iparosítás helyett a mezőgazdaság fejlesztését támogatta, részleges amnesztiát hirdetett, utasítást adott az internálótáborok bezárására, és rehabilitálta a politikai elítélteket is.

Nagy Imre intézkedései népszerűek voltak, Gerő Ernő azonban már 1954 augusztusában politikai támadást indított ellene. Rákosi 1954. decemberi hazatérése pedig új helyzetet teremtett. A párt nagy része a Moszkvából érkező politikus mellé állt, és a párt kongresszusán jobboldali elhajlással vádolták meg Nagyot.

 

Nagy Imre kezdetben nem támogatta a tüntető ifjúság követeléseit, 1956. október 23-án tartott mérsékelt hangvételű beszéde kifejezetten csalódást jelentett a forradalmárok számára. Mivel a népszerű politikus kellően mérsékeltnek tűnt, másnap az MDP Központi Bizottsága őt ültette a miniszterelnöki székbe, hogy megnyugtassa a felkelő tömegeket.

Október 28-tól Nagy Imre mind radikálisabban nyilvánult meg, eltörölte a beszolgáltatás rendszerét, feloszlatta az ÁVH-t, megszüntette az egypártrendszert, és négypárti koalíciós kormányt szervezett, miközben az október 23-tól zajló eseményeket forradalomként értékelte.

 

A másodszor is bevonuló Vörös Hadsereg november 3-án éjjel, Tökölön elfogta a kormány békeküldöttségét – Maléter Pál honvédelmi minisztert is – másnap hajnalban pedig megszállta a fővárost. A miniszterelnök hiába intézett kétségbeesett rádióbeszédet a világ számára, a forradalom elbukott a szovjet katonai túlerővel szemben.

 

Nagy Imre november 4-én a jugoszláv követségre menekült, ahol megpróbálták lemondásra bírni Kádár János szolnoki ellenkormánya javára. Miután Nagy erre nem volt hajlandó, Mátyásföldre, majd a romániai Snagovba internálták, ahol az 1957 áprilisában kezdődő vizsgálatig tartották fogva. Nagy végig kitartott 1956. október végi álláspontja mellett, és nézeteit vitára akarta bocsátani az MSZMP-n belül, természetesen sikertelenül.

Nagy Imre utolsó ismert szavai az ítélet kihirdetése után:

„Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek."

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére1992 óta ünnepeljük a Független Magyarország Napját.  


Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros