2016. június 24., péntek

Ismét Múzeumok Éjszakája a Zwack Múzeumban




A korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont, ahol ismét rendhagyó programokkal várják az érdeklődőket.



Az állandó kiállítás mellett a helyszínen megtekinthető a Puskás kiállítás Magyarországon még nem látott relikviákkal, italszakértők kurzusain tanulhatnak az érdeklődők, a szórakozásról pedig a Momentán Társulat, Zséda és a Belau zenekar gondoskodik majd.

Évek óta aktív szereplője a Zwack Unicum Múzeum a Múzeumok Éjszakájának - ilyenkor a gyárudvar megtelik emberekkel és éjszakába nyúló műsorokon szórakozik a közönség. Remélhetőleg ez ebben az évben sem lesz másként, a szervezők gondoskodtak a jobbnál jobb programokról.

Természetesen ebben az évben is folyamatosan lesz múzeumi tárlatvezetés, amely keretében a vendégek megismerhetik a Zwack család és az Unicum történetét, a galérián pedig közép-Európa egyik legnagyobb minipalack gyűjteményében gyönyörködhetnek a résztvevők, valamint megtekinthetik az eredeti állapotában felújított Unicum-szíve lepárlót is. Ráadásul ezúttal egy egyedülálló időszakos kiállítás is várja a vendégeket, amely olyan Puskás Ferenc ereklyéket mutat be, melyek Magyarországon most láthatók először!

Gulyás Csaba italszakértő Unicum bitter kurzussal várja az érdeklődőket.
Az Unicum mellett pedig a bor szerelmeseire is gondoltak a szervezők, hiszen őket borkóstolóra invitálják a Zwack Izabella borkereskedés borszakértőjével, Szittnyai Zalánnal és a Dobogó Pincészet borászával, Domokos Attilával. A résztvevők persze a Futball Európa-bajnokság eredményeiről sem maradnak le, hiszen mindhárom napi összecsapást közvetítik majd élőben a helyszínen!

Koncertek, előadások:
  • 18.00 RögvEst- interaktív impró show- a Momentán Társulat szórakoztató előadása
  a közönség ötletei alapján
  • 19.30 Zséda koncert
  • 21.00 RögvEst- interaktív impró show- a Momentán Társulat szórakoztató előadása
  a közönség ötletei alapján
  • 22.30 Belau chillout music koncert- zenéjükkel elkalauzolnak egzotikus tájakra

2016. június 25. 18:00-június 26. 01:00
Múzeumok Éjszakája
Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont
Budapest, Dandár u. 1.

https://www.facebook.com/events/311358455861788
https://www.facebook.com/zwackunicummuseum
http://unicum.hu

Nincsenek megjegyzések: