2015. december 22., kedd

Gyermekkarácsony az Országházban




Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén újra közösen szervezte meg az „Országházi Gyermekkarácsonyt", melyre csaknem 800 hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívtak meg Magyarországról és a határon túlról.



63 magyarországi településről, valamint a Kárpát-medencéből Erdélyből, Felvidékről, a Vajdaságból, Horvátországból és Kárpátaljáról, összesen 55 határon túli településről érkeztek gyerekek. Utazásuk, szállásuk és étkezésük költségét a szervezők állták. Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki az Országház kulcsát átadva, egy napra átengedte a gyermekeknek a Ház termeit.

A meghívott gyermekeket népszerű művészek, előadók karácsonyi műsora szórakoztatta. A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlott:
A parlamenti főlépcső színpadán fellépett az ExperiDance énekkara, a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor gyermek néptáncosai, a Budapesti Operettszínház előadói, akik népszerű rajzfilmek betétdalait énekelték, és Malek Andrea, aki karácsonyi dalokkal, és a Micimackóval szórakoztatta a gyerekeket.
Játszhattak a Csodák Palotája, valamint a Székely Legendárium játékaival, választhattak buborékfújás, arcfestés, lufihajtogatás és kézműves foglalkozások közül. Találkoztak neves sportolókkal, idegenvezetők mutatták be az Országház nevezetességeit, és megtekinthették az Országgyűlési Őrség díszőrségváltását.

A gyerekek neves sportolókkal is találkoztak: Wichmann Tamás kilencszeres kenu világbajnokkal, Vajda Attila kenu olimpiai, és világbajnokkal, Erdei Zsolt ökölvívó világbajnokkal, Partics Katalin világbajnok öttusázóval, a Czetl Fanni és Király Ádám akrobatikus rock and roll bajnok párossal, és Lengyel Zsófia Éva, válogatott paratriatlonistával, valamint Gádorfalvi Áron magyar szörfversenyző, 20-szoros Magyar bajnokkal, és világbajnoki bronzérmessel.

A négyórás programot Rófusz Ferenc, Oscar-díjas animációs filmjének premierje, a Hoppi mesék karácsonyi epizódja valamint Gubás Gabi és zenekarának „Bergengóciából jöttünk" című előadása tette még emlékezetesebbé. A gyerekek közös fényképeket készíthettek Süsüvel és a Hoppi mesék egyik főhősével.

A program zárásaként Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, valamint a rendezvény támogatói a moldvai csángó gyerekek énekei kíséretében osztották ki az ajándékokat a gyerekek részére.

Az idei karácsonyi rendezvényt támogatta a BASF Hungária Kft., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., a CO-OP Hungary Zrt., a Csodák Palotája Nonprofit Kft., az  E.On Hungária Zrt., az Impact Communications Kft., a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány,
a Magyar Pékszövetség, a METRO Kereskedelmi Kft., a Smile Palacsinta, a Spar Magyarország Kft., a Szabad Tér Színház, a Szatmári Konzervgyár Kft., és a Székelyföldi Legendárium.

http://www.gyermekmento.hu

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: