2015. október 9., péntek

John Lennon





1940. október 9-én született John Winston Lennon a 20. század egyik legnagyobb hatású énekese, zeneszerzője, költője és a The Beatles gitárosa.

Sokak szerint John Lennon volt a Beatles esze, Paul McCartney pedig a lelke.

John Lennon így emlékszik vissza fiatalkori önmagára: „Agresszív voltam, mert én akartam lenni a központ. Én akartam lenni a vezér. Ezzel küzdöttem le kisebbrendűségi érzésem. Másrészt meg voltam győződve róla: zseni vagyok, de ezt senki sem vette észre. Arra gondoltam: vagy zseni vagy, vagy őrült. Azután meggondoltam: bolond nem lehetek, mert senki sem dugott diliházba. Világos volt tehát, hogy zseni vagyok.”

Forrás: John Lennon 1940-1980. Zeneműkiadó, 1981. 21-22.o.)


John Lennon és Paul McCartney 1957. július 6-án ismerkedett meg Liverpoolban, ahol a tizenhat éves Lennon skiffle-zenekara, a Quarry Man lépett fel. McCartney hamar a Quarry Man tagjai közé kerül; dalkezdeményeit megmutatta Lennonnak, és arra biztatta, hogy próbáljon ő is dalokat írni. 1960-ban, „az új évtized köszöntéseként” létrejött a The Beatles formáció – az új tag, Stuart Sutcliffe keresztelte el így a zenekart. A következő években hatalmas sikereket arattak, bár a csapat tagjai között történtek súrlódások is. Végül 1969 szeptemberében Lennon közölte zenésztársaival: kilép a csapatból, 1970. december 31-én hivatalosan is megszűnt a The Beatles. John Lennon ezután szólóban folytatta karrierjét.

Forrás: Ian McDonald: A fejek forradalma. Park K., 1999. 64.o.)

Imagine - Képzeld el

Képzeld, hogy nincs mennyország
Könnyű, csak próbáld meg!
’S alattunk pokol sincsen
Felettünk csak a kék ég.
Képzeld, hogy minden ember itt és most él

Országhatárok mind megszűnnek
Mindenki szabadon jön-megy
Nem kell többé háborúzni
Vallásért sem ölnek már
Képzeld, hogy minden ember
Békességben él! A-ha
   

Mondhatod, hogy álmodozz csak
De, nem én vagyok az egyetlen
Egy nap, te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!

Képzeld, hogy nincs tulajdon
Tudom ez nagyon nehéz
Nincs kapzsiság, sem éhség
Testvérként él minden ember
Képzeld, hogy ez a világ mindannyiunké! A-ha

Mondhatod, hogy álmodozz csak
De, nem én vagyok az egyetlen
Egy nap, te is velünk tarthatsz
És a világ egységben lesz!
       

1980. december 8-án este 22:50-kor Lennont egy rajongója, Mark David Chapman, aki aznap délután még autogramot kért tőle, lelőtte: a Roosevelt kórház sebészének megállípítása szerint 3 lövés volt a mellkasán, 2 a hátában és 2 a bal vállán. „Egy őrült meggyilkolt egy mítoszt.”

Forrás: John Lennon 1940-1980. Zeneműkiadó, 1981. 7.o.)

Yoko Ono, Lennon kedvese így nyilatkozott az énekes halála után: „Annyi tervünk volt még együtt, 80 évig akartunk élni. Még listát is készítettünk feladatainkról. És most vége. De ez nem jelenti azt, hogy az üzenetnek is vége. A zene tovább él. És a zene által John Lennon”.

Forrás: John Lennon 1940-1980. Zeneműkiadó, 1981. 13.o.


Nincsenek megjegyzések: