2015. október 24., szombat

Arcbőrünkön is érdemes őszi nagytakarítást végezni




A nyári időszakot követően a leggyakoribb problémát a ráncok megjelenése, elmélyülése, valamint a pigmentfoltok kialakulása jelenti, emellett szinte mindenki tapasztalja magán a bőr általános minőségromlását és vízvesztését is. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus tanácsaiból kiderül, hogy az ősz beköszöntével hogyan ápoljuk arcbőrünket.



Őszi nagytakarítás - az arcunkon is. A nyár a felhőtlen kikapcsolódás időszaka, azonban a káros napsugarak, a klóros víz és a szél még megfelelő ápolás és védelem mellett is megviseli a bőrünket. Víztartalma csökken, fakóvá, durva tapintásúvá válhat, és száraz, hámló területek jelenhetnek meg rajta. Ezek a tünetek a megfelelő ápolás nélkül állandósulhatnak, sőt súlyosabbá válhatnak, ezért fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk bőrünk tisztítására és táplálásra, valamint az időben elindított kezelésekre.
A regeneráció elengedhetetlen része a jelentős folyadékbevitel, de nem maradhat el a megfelelő bőrápolás sem. Az elhalt hámsejteket eltávolító radírozást is magában foglaló, alapos arctisztítás után természetes hatóanyagokat - gyümölcscukrokat, növényi őssejteket és vitaminokat - tartalmazó krémekkel, pakolásokkal állíthatjuk vissza a bőr ragyogását. Érdemes a nyári, könnyebb keverékeket erőteljesebb hidratálóra cserélni, éjszakára pedig zsírosabb, de a pórusokat nem eltömítő terméket választani.
Gyakran előfordul azonban, hogy ez is kevés a nyár bőrre gyakorolt káros hatásainak a kiegyensúlyozására, ilyenkor érdemes olyan szépségkezeléseket is kipróbálnunk, mint a peeling, a mezoterápia, a hyaluronsavas hidratálás vagy épp a biolifting, a bőr feszesítésére pedig mikrofókuszált ultrahangos kezelést vagy vékonyszálas kontúrterápiát is alkalmazhatunk.
„Az őszi megújulás első lépése, hogy megszabaduljunk a pajzsszerű hámrétegtől, ami gátolja a hatóanyagok felszívódását. Erre a legjobb megoldást a kémiai és lézeres peelingek jelentik, amelyekkel mérsékelhetjük a bőrfelszín színbeli egyenetlenségeit, emellett pedig finom ránctalanító, bőrfeszesítő hatást is elérhetünk. A kezeléssel jelentős regenerációs folyamatokat indítunk be, amelyek hozzájárulnak a bőr tartós és hosszú távú szépségéhez is" - mondta el Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus, aki hozzátette, különleges bőrmegújító eljárásokkal tovább fokozhatjuk a lézeres kezelések hatását és hidratálhatjuk a kiszáradt bőrt. „Mezoterápiával, hyaluronsavas mélyhidratálással vagy biolifting-eljárással maximális koncentrációban tudjuk a bőrbe juttatni a megfelelően összeválogatott, egyénre szabott hatóanyagkoktélt, amely segítségével felébreszthetjük a bőr szunnyadó folyamatait is" - hangsúlyozta a szakember.
Dr. Kriston Renáta szerint ősszel a bőr feszesítésére is érdemes figyelmet fordítani. „Hosszú távú megoldást jelenthet a természetes eredményt biztosító mikrofókuszált ultrahangos kezelés vagy akár a vékonyszálas kontúrterápia is. Emellett hatékony módszernek tartom a töltőanyaggal történő térfogatpótlást, valamint a mimikai izomzat mozgásának mérséklését és blokkolását is, amennyiben az arc esztétikájának egésze szempontjából előnyösnek ítéljük meg" - tette hozzá Dr. Kriston Renáta, aki felhívta a figyelmet, hogy a beavatkozások hatékonyságát és időbeli tartósságát jelentősen befolyásolja a páciens életmódja és a bőr típusához és korához megfelelő ápolása is.

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: