A zene szeretete

Amióta a civilizáció ismeri a zene fogalmát, műfajokra bontja azt. Ez így teljesen rendjén van, logikus is, hisz így különböztetik meg magukat zenészek és rajongók egyaránt. És ha megpróbáljuk elemezni mondjuk az említett rajongótáborokat, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes csoportok szélsőséges voltát.

Ebben az esetben viszont, nem úgy kell érteni a szurkolók szélsőségességét, mint mondjuk egy focicsapat esetében. A szélsőségesség a fan-ok esetében inkább kizárólagossággal jár. ők kiválasztanak egy zenekart vagy énekest, és szó szerint rajonganak érte. Ez jelentkezhet poszter ragasztásban, mániákus koncertre járásban és hasonló tevékenységekben. De ez a fajta rajongó az esetek többségében rem rendelkezik túl tág ismerettel a zene világából. Ha nagyon durván szeretném kifejezni magam, és nem vonakodok így tenni, azt is mondhatnám, hogy a zenei műveletlenség, mint állapot lép fel náluk. Arról - a negatív példáról - beszélek tehát, hogy a tini "beleszeret" mondjuk Britney-be, és rajongani kezd. A probléma viszont nem itt lép fel, hanem akkor, amikor ebből az állapotból a cseperedő kisfelnőtt nem tud kinőni. Huszonéves fejjel is a külfüldi, jobb esetben a hazai poppot ismeri, ha azt hallja, hogy Oasis, Pink Floyd, Vangelis, R.E.M, vagy Miles Davis, fogalma sincs, hova kapja a fejét. De ha azt, hogy progresszív-rock, vagy soul, szintén zavarban van, tehát a műfajokkal sincs teljesen tisztában. Ezekkel az emberekkel történhet meg az, hogy egy ismeretlen zenére gondolkodás nélkül vágja rá, hogy szar, mégha az történetesen Dave Weckl - Hard Wired című munkája is. Tudom, hogy ez egy nagyon szélsőséges állapot felvázolása, és ezt nem is akarom általánosítani, de tagadhatatlan, hogy találkozni ilyennel. Tehát itt gyakorlatilag kialakult a rajongók egy csoportja.

Még egy másik fajta rajongásról szeretnék beszélni, mely ha lehet mondani, pont az előbbi ellentéte, és a zenei műveltségre épül. Azokról a zenekedvelőkről(!) beszélek, akik nem sikoltozással és hisztérikus rohamokkal kísért sírással fogadnak egy zenei felvételt, hanem a zeneértők és a zenét igazán szeretni tudók nyugalmával, esetleg izgalmával. Arra szeretnék kilyukadni, hogy ezek az emberek nem biztos, hogy egy előadót vagy műfajt szeretnek, hanem magát a ZENÉT. Az ilyen emberek - és most a cikk vezérgondolata következik - képesek kedvelni pédául a jazz és prog-rock műfajok mellett mondjuk a disco és trance műfajokat is, éppen azért, mert abban is felfedeztek valami zeneiséget. Ez mindenkinek más, mindenki máshogy fog fel egy zenét. De emellett vannak olyan előadók is, melyeknek művei annyira elvontak és nem közérthetőek, hogy az ezeket felfogni nem tudó hallgató számára élvezhetetlenné válnak. Ezt lehet tanulni, de a zene igazi szeretete szükséges hozzá.
Hiszek abban, hogy a szép zenét hallgató emberek, különösen a fiatalok jobbak lesznek. Az én ifjúságom idején ezzel sokkal többet törődtek, a körülmények azonban nagyon megváltoztak. Gyermekkorban kell felébreszteni a muzsika iránti igényt. A zene sokak számára fontos. Azt tartom, hogyha valakiben gyermekkorában nem ébresztik föl a muzsika iránti igényt, akkor később már nehéz rávezetni erre. Alapvető problémának látom, hogy az iskolai énekoktatás gyakorlatilag megszűnt, így az a jelenség, amely világszerte tapasztalható volt az elmúlt években, most már nálunk is mutatkozik, a közönség létszáma, különösen a fiataloké, radikálisan csökkent, ami a kamarazenei műfajokat látványosan érinti.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusa nemrégiben új zenei elismerés alapításáról határozott. A Musica Dilecta díj ötlete azért született, mert az egyetem vezetése szerint az amatőr együttesek elismerése napjainkra egyre fontosabbá vált. Korábban – főként az értelmiségi családokban – a „házimuzsikálásnak” hagyománya volt, a családtagok életének szerves részét képezte a közös zenélés.
--Fontos lenne, hogy az emberek minél többet értsenek a zenéből. Ez akkor megvalósítható, ha egyre többen muzsikálnak. A zene szeretete és értő művelése az egészséges társadalomnak is fokmérője -- mondta el Dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora, a díj Kuratóriumának elnöke az átadás kapcsán.

A díjazottat minden évben a leglelkesebb amatőr kamaraegyüttesek, zenekarok és kórusok közül választják ki. A Musica Dilecta díjat elsőként a négy belgyógyász orvosból álló Semmelweis Vonósnégyes vehette át: Dr. Kelemen László, Dr. Székely György, Dr. Ostoros Gyula és Dr. Asbót Richard. A díjat Dr. Batta András adta át 2008. április 17-én, az együttes 25. éves jubileumi koncertjén, az Óbudai Társaskörben.