Kína+Olimpia=Pénz?

Miért nem vagyok sport rajongó?

Engem még azzal hívott "Pikó" tanár úr a suli salakos pályájára, kézilabdázz, kisfiam, mert a sport élet, erő, egészség. Azóta nagyot fordult a világ. Immár a csábító érvek mellé sorolható a pénz, az üzlet, a karrier.

Feltéve, hogy pénztermelő, akár tőzsdére is vihető sportágat választ az ember.

A kosár- és kézilabda, a két kiemelkedően népszerű játék ebbe a sorba illik. Engem viszont akkoriban az atlétika sokkal inkább vonzott. Magasat, távolt ugrottam, de futni szerettem a legjobban. Elsősorban a gyors futást kedveltem, de főként a hétvégéken, gyakran hosszú távokat is futottam. Egyedül. A Barátaim ugyanis lustábbak voltak. Kisgyerekként, kisiskolásként a nyári vakációim legnagyobb részét mindig a Soroksári- (Ráckevei-) Duna-ág partján, Szigetszentmártonban (Horgász tanyák) töltöttem. Anyai Nagyszüleimnek volt ott egy nagyon aranyos nyaralójuk. A hasonlókorú, főként pesti srácokkal rengeteget úsztunk, valamint gyakran tettünk több kilométeres kerékpár túrákat a Csepel-szigeten. Imádtam kerékpározni. Később, gimnazista koromban, a szülő városomat, Kiskunhalast környező településeket érintve szerveztem magamnak nemegyszer 40-50 kilométeres túrákat is. A középiskolai éveim után jött a 27 hónapig tartó katonaság, ezt követően egyetemre, főiskolára kerültem. Elsőéves gyógyszerész hallgató koromban egyik csoport társammal együtt, kajakozni szerettem volna Szegeden. Nagy fájdalmunkra, ez irányú törekvésünk elvetélt ötletnek bizonyult, hiszen erre egyszerűen nem találtunk időt. A város nagyszámú diáksága folyton rajtunk derült, mert nekünk, reménybeli gyógyszerészeknek voltak csupán nulladik óráink. Minden egyes nap hét órára már loholtunk a JATE Rerrich Béla téren lévő általános kémiai intézetének nagy előadó termébe. Szüleim elmondása szerint három hónapos voltam, amikor először vittek engem a víz közelébe, vagyis a Duna partra. A szegedi Tiszán tehát nem evezhettem. Később pedig azzal voltam elfoglalva, hogy valamiféle egzisztenciát teremthessek magamnak. Lassan egyre távolabb kerültem az aktív amatőr sporttól, jóllehet, tudom azt, amit egyébként a legtöbben hajlamosak elfelejteni. Tény, hogy az ember hetedik életévétől a hajszálér-rendszer megkezdi beszűkülését, ha a test nem végzi el a szükséges mindennapi testmozgást. A holnapunkat mindenkor a bennünk rejlő testi és lelki erő határozza meg. Akkor is, ha feladatunk túlnyomórészt fizikai, és akkor is, ha szellemi tevékenységből áll. Szellemi színvonalunkat már születésünktől fejlesztjük, melyet előbb külső tényezők, később akaratunk is, és a már hagyományos iskolarendszer irányítja. Fizikai fejlődésünk már jóval szélsőségesebben, még inkább egyedi módon történik. A lakosság hatvanöt százaléka belekóstol valamilyen - esetenként több - sportágba. Sajnos az élsportolókon kívül (ami a lakosság 1.3%-a), a többiek jó esetben heti egyszer fociznak, teniszeznek, úsznak stb., ami előbb-utóbb - a hirtelen nagy terhelés miatt - sérüléshez (vagy akár teljes leépüléshez) vezet. Ezen leépüléseket természetesnek veszik és az öregedés számlájára írják.

Amint arra már ezen leírásom elején is céloztam, a pénz a lelke mindennek. Manapság az a sportág életképes csupán, az kap támogatást, amelyik vissza is termeli a pénzt. Az évek múltával egyre nagyobb rivaldafényt kap a sportolók doppingolása. Egyre több országban azt is bevallják, hogy nem is olyan régen még központilag doppingolta sportolókat. Kőszegi György olimpiai ezüstérmes súlyemelő 2001 decemberi halála után indult el a tényleges számolgatás, hogy hány halottja is van eddig az elmúlt évtizedekben a rendszeres és központi doppingolásnak.

Kőszegi a korábbi intenzív doppingolásnak köszönhetően 31 kilósan halt meg, miközben egy másik olimpikon súlylökő, a diósgyőri Faragó János, a 80-as évek elején még 130 kilóval versenyzett, 84-es halálakor viszont már csak 40 kilogramm volt a súlya.

1988-ban nagy port kavart az az esemény is, amikor Szanyi Andor az ezüstérmével fizetett a doppingolásért, ugyanis kizárták.

Sokak számára viszont már korán megjelentek a doppingolás okozta egészségügyi problémák. Holczreiter Sándor, Szűcs Lajos, Kőszegi György, Horváth György, Rácz Károly, Tóth György, Czudik Lajos, Szarvas Gábor, Borsányi Árpád, Langermann Péter, Faragó János, és rajtuk kívül még számos testépítő is meghalt, köztük egy tizennyolc éves szolnoki sportoló.

Külföldi példa

A világ több pontján is beigazolódott a tudatos doppingolás. Az NDK-ban a doppingolás tényét már nem is tagadták az egyesülés után. A helyzet olyannyira súlyos volt, hogy például az egyik Eb-érmes súlylökő hölgy, Heidi Krieger akkora adag doppingszert kapott a versenyek és a felkészülés során, hogy most már Andreas Krieger névre hallgat, vagyis férfi lett. Sokan viszont a beismerések után is megtarthatták az érmeiket.

Athéni botrányok

A magyarok sajnos nem csak a sportteljesítményükkel domborítottak Athénban, hanem a doppingbotrányokkal is. A dopping éremtáblázatban ugyanis az első helyet szereztük meg, 2 arany és egy ezüstéremmel, minket követett Oroszország, majd a 2004-es olimpia színhelyét biztosító Görögország.

Nem sokkal a záróünnepség előtt ülésezett a NOB végrehajtó bizottsága, s egyhangú - 16-0 arányú - szavazással úgy döntöttek, hogy elveszik Annus Adrián kalapácsvető olimpiai aranyérmét. Ennek az volt az oka, hogy a sportoló megtagadta a vizsgálatot, de a hivatalos közleményben azt jelezték, a magyar atléta által leadott két minta két különböző sportolótól származik.

Athénban összességében öt magyar sportoló követett el doppingvétséget, összesen két aranyat és egy ezüstöt vettek el. A diszkoszvető Fazekas Róbert és Annus Adrián, a gyanúba keveredésük után valahogy sikeresen el tudták kerülni a doppingellenőröket, viszont lemondtak az aranyérmükről is. A sors fintora, hogy a ljubljanai nemzetközi atlétikai versenyen 64,56 méterrel teljesítette az olimpiai nevezéshez szükséges A szintet Farkas Róbert, így indulhat a pakingi olimpián is.

Kovács Zoltán magyar súlyemelő megtagadta a vizeletminta szolgáltatását, azt követően, hogy versenyzett a 105 kilogrammos súlyemelő versenyen, melytől sérülésre hivatkozva visszalépett. A NOB Doppingellenes Szabályzatát sértette meg ezzel a magyar sportoló, így a szervezet úgy határozott, hogy diszkvalifikálják a súlyemelés versenyéből a sportolót és kizárják az athéni olimpiáról, vissza kellet adnia akkreditációját.

Az adatok szerint a moszkvai olimpián viszont egyetlen sportolót sem kellett eltiltani.

Ezzel szemben Kovács Ágnes úszó tavaly egy verseny kívüli ellenőrzésen került bajba, ugyanis nem tudott elegendő mintát adni. Ami viszont nem tetszett az ellenőröknek, hogy ezután távozott az ellenőrzésről. Az úszószövetség végül felmentette, de jó ideig kétes volt, hogy a pekingi olimpián úszni fog-e. Most már lehet tudni, nem fog.

Idén sem lesz minden rendben?

Az idei olimpia előtti ellenőrzések sem indultak zökkenőmentesen, ugyanis az ellenőrök tizenhárom olimpikont nem találtak meg, legalábbis ez derült ki a Doppingellenes Koordinációs Tanács (NDKT) nyilatkozatából. A szóban forgó olimpikonok ráadásul a MOB (Magyar Olimpiai Bizottság) elnökségének határozatát is figyelmen kívül hagyva, a pótellenőrzésen sem jelentek meg.

Ez azért is lenne fontos, mert a 4 évvel ezelőtti botrány miatt különleges nemzetközi figyelem középpontjában vannak a magyar sportolók. A MOB képviselői ráadásul bejelentették, hogy az újabb tapasztalatok alapján kénytelenek lesznek arra, hogy a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) által elfogadott magyar doppingellenes szabályzatot a lehető legszigorúbban alkalmazzák.

Ez azt jelenti, hogy 3 hónaptól 2 éves eltiltás járhat azoknak, akik a doppingszabályzatban szereplő követelményeket első alkalommal megszegik a versenyen kívüli rendelkezésre állással kapcsolatban és a tartózkodási helyre vonatkozó információk biztosítására vonatkozóan. Bár ez még mindig kedvezőbb, mintha doppingoláson kapják az illetőt, mivel akkor mérlegelés nélkül két éves eltiltást kap.

Amikor a magyar olimpiai csapat éremesélyeiről mennek a találgatások, akkor először mindenki a kajak-kenusok, az úszók és a vívók jutnak az eszébe. Mindenképpen érmet várunk a vízilabdázóktól és az öttusázóktól, de minden olimpián érnek minket kellemes meglepetések, gondoljunk csak Igaly Diána sportlövő és Majoros István birkózó athéni olimpiai bajnoki címére.

Az elmúlt két olimpián egyaránt nyolc aranyérmet szereztünk, 1996-ban pedig hét alkalommal zendült fel a magyar himnusz a dobogó legfelső fokán álló sportolónk tiszteletére. A számok azt mutatják, hogy a csapatunk olimpiáról olimpiára kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, de ha azt vesszük figyelembe, hogy ebből a 23 aranyéremből kilencet a kajak-kenusok, négyet pedig az úszóink szállítottak, akkor elgondolkodtató eredményre jutunk.

Versenyzőinknek már nem csak az ellenfelekkel, hanem a nézettségi mutatókkal is szembe kell nézniük. Ha a tradicionálisan magyar sikersportágnak elkönyvelhető kajak-kenu, vívás, vagy öttusa versenyeket részben vagy egészben levennék az olimpia programjáról, akkor igencsak érzékeny veszteség érné a magyar sportot és az éveken át keményen küzdő versenyzőket.

Atlantában az úszóink még három aranyérmet szereztek és több éremesélyesünk is volt. Az úszás robbanásszerű fejlődésének következtében és a hihetetlen eredményeket elérő külföldi versenyzők mellett egyre nehezebb az aranyérem megszerzése, Pekingben több mint harminc versenyzőnk száll vízbe.


Az elmúlt 12 évben a kajak-kenusaink még tovább fejlődtek és egyes versenyszámokban állva hagyjuk a többi válogatottat. A sportág körül - a felkészülés során - a parton tapasztalt belviszályt elhomályosította Kolonics György tragikus elvesztése, de reméljük, hogy Pekingben megkettőzött erőbedobással húzzák majd a lapátot versenyzőink.

A nehézatléták közül Kiss Balázs szállította az utolsó aranyérmet hazánknak (1996 Atlanta: kalapácsvetés), az athéni két elvett bajnoki cím nem vetett jó fényt a nemzetközi szövetség szemében a magyar atlétákra. Annus Adrián és Fazekas Róbert megpróbáltatásaira még sokáig emlékezni fogunk.

A magyar ökölvívók eddig 10 aranyérmet szereztek az olimpiák történetében, legutóbb Kovács István állhatott fel a dobogó legfelső fokára Atlantában. Az azóta a profi világot is meghódító, mára már visszavonult sportolót követően voltak és vannak ígéretes ökölvívóink, de a Pekingben öt versenyző valamelyikétől már egy érem is elfogadható volna.

Sydneyben a kajak-kenusokon kívül az egyéni versenyszámokban Csollány Szilveszter lett a gyűrűk ura, Kovács Ágnes 200 méter mellen nyert, Nagy Tímea vívónk pedig a páston nem talált legyőzőre, sőt Athénban megismételte remek teljesítményét. A csapataink közül megkezdték menetelésüket a vízilabdázóink, akik az athéni duplázás után idén triplázni készülnek.

A pólósoknak azonban egyre nehezebb a dolga a medencében, amíg korábban "csak" Jugoszláviát kellett legyőzni, addig idén elképzelhető, hogy a hagyományosan erős vízilabda nemzetek mellett Szerbián, Montenegrón és Horvátországon keresztül vezet az aranyérem felé vezető út.

Magyar öttusázónak utoljára Athénban szólalt meg a himnusz, akkor Vörös Zsuzsa szerezte a sportág kilencedik aranyérmét az olimpiákon. A sikerekben rendkívül gazdag magyar sikersportág olimpiai jövőjét többször is megkérdőjelezték, ennek következtében sikerült megreformálni a versenyeket és az öttusa továbbra is része maradt az olimpiai programnak.

Összességében megállapítható, hogy a vívók, az úszók, a birkózók, a kajak-kenusok, a tornászok és az ökölvívók szerezték az eddigi 157 magyar olimpiai aranyérem háromnegyedét. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak eddig a vízilabdázók és korábban a labdarúgók is az atlétikai stadionokban leginkább a dobószámokban jeleskedtünk. Szereztek már aranyat a sportlövőink, a súlyemelőink és a cselgáncsozóink is.

Az utóbbi években több kísérlet is született az olimpiai játékok megreformálására, egyes sportágakban például kiiktatták a programból a csapatversenyeket, más sportágak kísérleti jelleggel két-három olimpiát éltek meg. A jelenlegi program úgy tűnik stabilizálódott és a hagyományosan magyar sikersportágak még hosszú évekig ott lehetnek az olimpiai játékokon.



Cseh László vasárnap megörvendeztette a magyar szurkolókat: klasszis úszónk nagyszerű teljesítményt nyújtva ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen.

Lacit csak az amerikai úszósztár, Michael Phelps tudta megelőzni világcsúcsot jelentő idővel, míg a döntő másik magyar indulója, Kis Gergő a hatodik, pontszerző helyen végzett.

Cseh Laci ezüstérmének magam is nagyon örülök. Sportolónknak szívből gratulálok!



A fenti témához kapcsolódó cikkek olvashatóak a másik weboldalamon.