WASSKERESZT(ÜNK)

Három tény-tisztázó jegyzetíró – ugyanarról

Évek óta folyik a vita, és még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak, megítélésük túlságosan szubjektív ahhoz, hogy bárki is bebizonyítsa az ellentábornak a maga igazát. Az én ízlésem-mércém szerint Wass mindhárom értékkategóriában könnyűnek találtatott, regényeit nem tartom többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál, de tudom, legalább annyira a maguk igazának tudatában vannak azok is, akik neki adták volna az irodalmi Nobel-díjat, a zsidó Kertész Imre helyett.

Zaneta Miderska illusztrációja

A legjobb, ha mindenki megmarad a maga értékítéleténél, véleményénél, hiszen ezzel sok fölöslegesen gerjesztődő és csak rossz vért szülő indulatnak vehetjük elejét. Az idők során Wass valóságos keresztünk: „Wasskeresztünk” lett. Ennek a megfontolásnak az alapján nem is szóltam volna bele a Szabadság hasábjain kibontakozott pennaváltásba, ha Vekov Károly nem állítja írásában oly sokszor és oly nagy meggyőződéssel, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali; illetve, ha nem követel bizonyítékokat Wass nyilasmúltjára, amelyet, mint írja, ellenségei úgy akartak ráhúzni, hogy „még nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére”.

Vekov Károlyt nagy tudású, tájékozott történészként ismertem, ám most pókerjátékosi oldaláról mutatkozott be; gondolom, csakis blöffölhetett, amikor bizonyítékot követelt, hiszen tudhatta: számosat fel lehet hozni, és nem kell hozzá semmit sem hamisítani, hiszen Wass választott hazájában, Amerikában egész későbbi tevékenységével bizonyította, hogy mindvégig a nemzeti-szocialista, vagy ha így „mélynemzetibb”: a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa volt. V.K. lelkiismeretesen felsorolja Wass néhány emigrációs „jócselekedetét”, megemlítve elnöki és alelnöki tisztségét az Erdélyi Világszövetségben és az Amerikai Magyar Szövetségben, a Magyar Szépmíves Céh, a Duna-menti Kutató és Információs Központ, a Danubian Press kiadóvállalat létrehozását, és nem felejti el hozzátenni, hogy fõ célja mindezzel „az erdélyi magyarság helyzetének a megváltoztatása volt”; ám gondosan elhallgatja, hogy eközben élete végéig a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának Henney Árpád alapította, Wass pedig főmunkatársként Szálasi Ferenc egykori propaganda-államtitkára és sajtófőnöke, Alföldi Géza, illetve Fiala Ferenc kollégája volt. Többek között… De lelkes munkatársként dolgozott olyan nyilas kiadványoknak is, mint az Út és cél, a 24. óra, a Hídfő, az Új Hídfő, a Hídverő. Bár igaz, ami igaz, a nyugati magyar emigráció néhány további, legszélsőségesebben radikális lapja, közöttük a Bajtársi levél, a Nyolcadik törzs, a Riadó, a Magyarság, „csak” szerzőként, szerkesztőként tünteti fel nevét.

„– Honnan veszi Ercsey-Ravasz Ferenc, hogy Wass Albert szélsőjobboldali elveket vallott?” – kérdezi ártatlan rácsodálkozással V.K. – a történész, aki Wass két német Vaskeresztjének felemlegetésében is csak befeketítő szándékot lát. De hát lehet-e kifehérítő hatása egy (bocs: két) olyan, Adolf Hitler által osztogatott kitüntetésnek, amelyet annak idején aligha az ordas eszmékkel való szembenállásért adományozgattak? (Apropó, kitüntetés: Wass hívei védencük mellett hozhatják fel, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez így igaz, aminthogy az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. Szóval Wass ismét csak finom emberek (?) társaságába került).

V.K. tiltakozik az ellen, hogy „odadobott, kiragadott vagy másodkézből vett idézetekkel” bizonyítsák Wass szélsőjobbos beállítottságát. Igaza van, el a (másod)kezekkel Wass Albertről, idézzünk első kézből – magától Wass Alberttől, pontosabban a Hungarians’ Sunday 2004. 1–3. számában megjelent „tanulmányából” (idézőjel tőlem – B.T.): „– Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország a szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból”. „Miután visszatértek a ’német haláltáborokból’ (idézőjel Wass Alberttől! B.T.), vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista kormányzat a rendszer ellenségeinek tekintett. A magyar hadsereg minden tagját, aki az őrmesternél magasabb rangot viselt, háborús bűnösnek tartották és a legkegyetlenebb kínzásnak vetették alá. A kivizsgálók kivétel nélkül bosszúálló zsidó férfiak és nõk voltak”. „Mérhetetlen összegű nyugdíjat szavaztak meg maguknak, nyugalomba vonultak és az ország közgazdasági vezetését vették át, a sajtóval, a televízióval és a bankhálózattal együtt. Demokratikusnak kijelentve magukat, demokratikus pártokat alapítottak és választásokat tartottak. Magyarország ismét szabad lett, de pénzügyileg és gazdaságilag a zsidók kezében, beleértve a sajtót és a hírszolgálat valamennyi ágát”.

„Tovább is van, mondjam még?” – válaszolok majd a népszerű gyermekdal szavaival Vekov Károlynak, ha ezek után nekem is felteszi a kérdést: ugyan honnan veszem, hogy Wass Albert szélsőjobboldali elveket vallott?

Bogdán Tibor (Kolozsvár, 2008. június 20.)

LÉLEKMENTŐK LENNÉNEK?

Már 1998-ban, az „ocalai remete” Wass Albert gróf öngyilkossága után, majd 1998. március 7-ét, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata(HMH) tevékenységének befejezését bejelentő nyilatkozatot követően kíméletlen – nem egy vonatkozásában az alvilág módszereire emlékeztetõ – titkosszolgálati, üzleti és (irodalomtörténeti munkának nevezett) ideológiai harc kezdõdött el: részben a néhai erdélyi arisztokrata – a hitleri Harmadik Birodalom katonája – mûvei kiadási jogának megszerzéséért, ugyanakkor a HMH Irattára Wass Albert politikai tevékenységét dokumentáló anyagok megismerése érdekében.

Szász Lóránt, kaliforniai üzletember, akit Wass Albert 1989-ben ügynöki tevékenységgel, ti. könyvei magyarországi megjelentetésének intézésével bízott meg, nem tett eleget az író kérésének – közel tíz év múltán (az író halála után) realizálta azt a szerződést, amely kiadási jogokkal és kötelezettségekkel ruházta fel a Hungarians’ Sunday Co., az amerikai szélsőjobboldali lapkiadó, tulajdonosát. – 1998-ban a pomázi Kráter Műhely Egyesület, az államilag is támogatott könyvkiadó vezetője, Szász Lóránt üzleti partnere, Turcsány Péter nagyon is tisztában volt azzal, hogy Wass Albert Romániában a háborús bűnösök listáján van, ugyanakkor, mivel az Antall-kormány magas állami kitüntetésben részesítette az írót és az Orbán-adminisztráció is támogatta a néhai erdélyi író népszerűsítését, komoly esély adódott művei magyarországi terjesztésére. Csak és kizárólag az óvatos Turcsány Péternek tudható be, hogy eleinte(!) a második világháború hősének, a Hitler-ellenes demokratikus ellenállás egyik vezéralakjaként igyekeztek bemutatni Wass Albertet – akinek úgy egyébként természetesen semmi köze sem volt a demokráciához illetve a háborús évek ellenállási mozgalmaihoz.

Értesülve a két üzletember (az amerikai lapkiadó és a magyarországi Kráter Műhely Egyesület vezetője) szándékáról én ajánlottam fel elsőként Szász Lóránt számára a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata irattárában lévő azon dokumentumokat, melyek az író műveiben kétségtelenül kimutatható rasszista, antiszemita ideológiától függetlenül cáfolták a „demokratikus ellenálló” legendáját, rámutatva egyebek mellett arra is, hogy Hajnal László Gábor Virrasztani félelem nélkül című tanulmánykötetét már 1996-ban megkapta a Floridában élő író – a tanulmány egyértelműen a nyilas emigrációhoz sorolta az erdélyi grófot! – ám a könyv állításaival szemben Wass Albert sem emelt kifogást… A megjelentetésekben rejlõ ígéretes profit minden józan gondolatot félresöpört: így az amerikai-magyar közös kiadás első évében (13 millió 623 ezer forintos állami támogatás mellett) 73 millió 348 ezer forint nettó jövedelemre tettek szert, egy későbbi, a kaliforniai legfelsőbb bíróság perirataiban található kimutatás szerint 2001-2005 között 254.689.068-Ft bevételt biztosítottak Szász Lóránt és Turcsány Péter számára a jogtalan kiadásokból származó jövedelmek.

Míg a Kráter és a kaliforniai Hungarians Sunday Co. jelentős összegeket fektetett be a Wass-könyvek népszerűsítését szolgáló propagandába – melyekből a nyomtatott és elektronikus sajtó munkatársai mellett a „keresztény-nemzetinek” nevezett irodalomtörténészek és előadóművészek is megkapták a maguk részesedését – mindösszesen néhány író és irodalomtörténész (Cs.Gyimesi Éva, Ágoston Vilmos, Bogdán Tibor, Székely Csaba, Kollár Erzsébet, stb.) emelte fel szavát a kétségtelenül arcpirító náci-hungarista ideológiát hordozó művek kiadása ellen. Az Árpád-sávos lobogók alatt masírozó hungarista rohamosztagok, többek között a stilizált nyilas karszalagot viselő Nemzeti Őrsereg egységei, Wass Albert nevét vették fel – ugyanakkor a kritikai írások szerzői részére nem egy esetben a rendőrségnek kellett személyi védelmet biztosítani…

Jellemző a magyarországi közállapotokra, hogy az elmúlt tíz esztendő során a bűnüldöző hatóságok hatóságok egyetlen esetben sem indítottak eljárást a Magyarország képviseletében 1947-ben Párizsban aláírt – a nemzetiszocialista mozgalmak tevékenységét és propagandáját tíltó – egyezmények megsértése miatt. És nem csupán Wass Albertet rehabilitálta az 1990 utáni furcsa demokrácia: Kecskési-Tollas Tibor csendőrtiszt, a beregszászi zsidók, 13 ezer honfitársunk deportálásában főszerepet vitt „népi német” (Wass Albert barátja és bajtársa) is megdicsőült – az Antall-kormány kitüntetését követően ismét csak a Kráter Műhely vállalkozott a tömeggyilkos életművének gondozására…

Wass Albert gróf elsőként szervezte meg Romániában azt az írókból-költőkből álló csoportot, akik fenntartás nélkül tették magukévá a nemzetiszocialista eszmét – e tevékenységéért már a harmincas években eljárást kezdeményeztek a magyar arisztokrata ellen. A Magyar Honvédség főhadnagyaként a háború utolsó órájáig a hitleri Harmadik Birodalom célkitűzéseit szolgálta, nem csupán eszmei, hanem családi viszonyai is a náci birodalomhoz kötötték, immár közismert: a berlini kancelláriahivatal két alkalommal is Vaskereszt kitüntetésekkel honorálta szolgálatait.
A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata iratai között ugyan jelentős mennyiségű Wass Albert-dokumentum található (hiszen 1951-1998 között aktívan részt vett az illegalitásban műdködő HMH munkájában) – de az Országos Széchenyi Könyvtár feldolgozás alatt álló anyagai között a Kolozsváron, majd Brassóban működött német-olasz tiszti bizottság tevékenységéről Budapestre, a VKF-hez küldött jelentésekben találhatunk Wass Albert valós tevékenységét rejtő iratokat.

A közelmúltban a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Magyar Demokrata című lapokban – azonos álláspontra helyezkedve az NSDAP/AO Új Rend elnevezésű propagandakiadvány és a magyarországi hungarista orgánumok (Front, Kitartás, Kurucinfo, Pax Hungarica, Barikád, Független Újságírók Szövetsége, Szent Korona Rádió, Lelkiismeret88, Magyar Gárda és a Magyar Sors) által gyakran ismételt kijelentésekkel – „Wass Albert neve tisztára mosva…” kezdetű sorokat olvastam. Tény ugyan, hogy a cseppet sem lebecsülhető nemzetiszocialista propagandagépezet egyetlen állításunkat sem volt képes megcáfolni – de annyit feltétlenül elértek, hogy a sorozatos fenyegetések, a megfélemlítések hatására 2008-ra gyakorlatilag megszünt az a tényfeltárás, amely 2007 kora tavaszán oly ígéretesen indult.

Szemenyei-Kiss Tamás (Budapest, 2008. július 1.)

WASS-FOGAK

„- Szeresd a te népedet, nemzetedet, jobban, mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek! Ha pedig elfelejti a ti fületek a nemzet törvényeit, miket huszonkét éven át vérrel és kínnal tanult, s ott kezditek újra, hol annak idején abbamaradt: bizony mondom, pusztulás lészen akkor és döghalál…” – írja Vasasszentgotthárdon, 1940 novemberében.

Ez az áljeremiási intelem csupán egy ezreléke azoknak a – nem csupán keresztényi, de általában humanista szempontból – immorális és ízléstelen, esztétikailag jószerével minősíthetetlen szövegeknek, amelyek regények gyanánt elborítják a Kárpát-medence magyar könyvstandjait, ahonnan immár egy évtizede a gyűlöletbeszéd forrásait meríti a tudatosan jobboldali vagy akaratlanul is azzá váló új olvasónemzedék. Erdélyből kitelepedett idősebb emberek is, azelőtt nyitottnak látszó honfitársaink kezdtek el azóta „szőrös talpú” oláhozni, zsidózni, patkánynak becézni a nekik nem tetsző felebarátaikat. A történelmi egyházak, tisztelet a kivételesen műveltebb lelkipásztoroknak, áldásukat adják erre a diskurzusra, vagy legalábbis mulasztanak azáltal, hogy nem foglalnak ellene állást.

A „Farkasverem” című (kezdetnek nem rossz) regényét kivéve, azonban a munkák túlnyomó része méltatlan akár a komolyabb értelmezésre is. Rangosnak tudott irodalomtörténészek asszisztáltak mégis a Duna-tévében tartott Wass-napon a silány írásművek szerzőjének nemzeti mennybe menesztéséhez.

Kérdés, hogyan fér meg az õ értéktudatukban Wass Albert a huszadik század olyan nagyságaival, mint Ady Endre, József Attila, Bartók Béla vagy Márai Sándor?

Ehhez képest Ágoston Vilmos mintegy háromszáz oldalnyi elemzést szentelt életművének, melyből kiderült, hogy Wass Albert Ion Lancranjan és Doru Munteanu xenofób és silány stílusának magyar megfelelőjét „kínálja” főképpen Amerikában megjelent regényeiben, verseiben, azzal a különbséggel, hogy mennyiségileg sokszorosát produkálta amazok szavakban testet öltő „corpus delicti”-jének.

Jó gyomor kellett ahhoz, hogy valaki – legyőzve undorát – sorra beidézze a gyorsan ölő méregként ható, gyűlölködő mondatokat, amelyek ráadásul oly álságosak is tudnak lenni, hogy Dsida Jenő gyöngyeit saját korpájuk közé keverik.

Az egyik méregfolyam zárlatába Wass beidézi például a Tükör előtt gyönyörű sorait: „…így készülünk szelíd háborúra / mindig magunkért, soha mások ellen, / sót párolunk és vásznakat szövünk / s míg kisebbítnek, lassan megnövünk.”

„Soha senki ellen…?” – Wass pontosan ennek ellenpólusát képezi!

Miközben Wass híveinek nyomására Kincses Előd a háborús bűnös rehabilitálásáért vállalja az ügyvédi viadalt, egyre-másra születnek olyan tanulmányok, és kerülnek napfényre olyan dokumentumok, amelyek egy ilyen próbálkozás legitimitását és sikerének esélyeit startból megkérdőjelezhetik.

Ha elfogadjuk Anrdrei Plesu tételét, miszerint: a bűnösöknek, még a gyilkosoknak is létezik őrangyaluk, nem zárható ki egy égi csoda az ügy kimenetelében… Akár a nemrégiben feltárt tények(?) ellenére sem, miszerint a pomázi kiadó, Turcsány Péter birtokába jutott az író nyilaskeresztes párttagsági könyve. Mert közben – innen derült ki – „A Hét” című irodalmi portálon „Ki menti meg Wass Albert lelkét?…” címen Szemenyei-Kiss Tamás tette közzé 2007 áprilisában a háromrészes, alaposan dokumentáltnak látszó tanulmányát Wass Albert nyilaskeresztes kapcsolatairól (is).

Az ő kommentárjainak egyik legfontosabb üzenetét (jelen időre átfordítva) idézem: „A hullarablóvá lett könyvkiadók, a bértollnokok szándéka érthető… Ők a tényeket – ha azok nem illennek a stratégiába – egyszerűen nem veszik figyelembe, ők egy szerencsétlen, beteg ember személyes tragédiájából, a Magyarország és Románia közötti immár egy évszázados rivalizálásból igyekeznek politikai-gazdasági tőkét kovácsolni, érdekeiknek megfelelően…”

Cs. Gyimesi Éva (Marosvásárhely, 2007. május 30.) főmunkatársa volt. A „hírügynökség” jellegét neve minden kommentárnál jobban mutatja, de akár kommentárt is fűzhetünk mindehhez: a „hírügynökséget” a Szálasi utódjául kijelölt

2008.08.19.

Bogdán Tibor & Szemenyei-Kiss Tamás & Cs. Gyimesi Éva

Forrás: PR Herald