2008. augusztus 9., szombat

A szeretet hatalma








Tegnapi bejegyzésemben a Szerelemről, a vágyakozásról ejtettem szót. Annak okát is felfedtem, hiszen most szinte minden ember az olimpiai játékok lázában ég. Engem néhány éve már egyre hidegebben hagynak a sport események. Nem kísérem figyelemmel sem a közszolgálat rádió, sem pedig a megannyi televíziós sport-csatorna sportműsorait. A sport iránti érdektelenségemet a későbbiek során, egy újabb bejegyzésemben meg kívánom indokolni. Azt tervezem, a következő napok egyikén a sport témakörben viszonylag részletesen taglalom majd, hogy miként jutottam el arra a pontra, amikor az általam egyébként igen nagyra becsült magyar élsportolóink, büszkeségeink által elért eredmények kötik le csupán figyelmemet, és miért nem figyelem a versenyekről, küzdelmekről folyó közvetítéseket. Hangsúlyozni kívánom, és erre fentebb már céloztam is, nagyon büszke vagyok magam is hazánk ragyogó sportembereire, valamint az általuk nyújtott többnyire kimagasló eredményeikre!
Folytatva a tegnapi gondolatsort, ma a szeret hatalmával kapcsolatosan szeretnék közzétenni néhány gondolatot. Teszem ezt talán azért is mert teljesen magányos, egyedülálló emberként magam is szeretetre, gondoskodásra vágyom.



A szeretet többet ér a hosszú életnél. Istennél nem az idő számít,
hisz az örökké való. Nála csak a szeretet számít.

Lisieux-i Kis Teréz


A szeretet kérés nélkül ad, makacskodás nélkül elfogad, késlekedés nélkül
megbocsát, és csak saját elégtelensége miatt szenved.

Peter Lippert


Nem a tökéleteseknek van szükségük szeretetre, hanem azoknak,
akik nem tökéletesek.

Oscar Wilde


Csak annyira vagyunk hiteles emberek, amennyire szeretünk.

Borisz L. Pasternak


Aki szeretetet ad, gazdagabb lesz azzal, amit ad.
Minél többet ad, annál inkább gazdagodik.

Fritz Usinger


Aki szeret, sohasem téved.

Honoré de Balzac









Nincsenek megjegyzések: