A csónak

A tó vizén ezüstösen tükröződött a Hold fénye. A kis csónak csobogva haladt a túlsó part felé. Bianka magányosan evezett, s pillantása az egyre erősebben fodrozódó fénylő hullámokra esett. Hirtelen feltámadt a szél. A csónak billegni kezdett, egyre nehezebb volt megtartani az evezővel, végül felborult... A víz hideg volt. Egy ideig megpróbálta magát fenntartani, de karjait egyre gyengébbnek érezte... végül elmerült...mindenütt sötétség vette körül, mintha egy fekete örvénybe került volna, ami húzza egyre inkább lefelé... Hirtelen végigpergett előtte egész élete, mint egy film. Egy régi gyermekkori élmény, ahogyan bearanyozta a nap fénye a magas hegycsúcsokat. A békák hangja a tó partján, a szitakötők szivárványos szárnyai, ahogy a kis forrás fölött megálltak a levegőben... az első fiú, aki tetszett neki... kamaszkorának viharos időszakai, amikor lázadt mindenért, mert nem szerette a formaságokat és a megrögzött szokásokat. Soha nem értette miért barátkoznak szülei azokkal, akiket nem is szeretnek, és a hátuk mögött mindenfélét mondanak... Nem bírta a hazug megjátszott kapcsolatokat. De egyszer mégis beleesett ebbe a csapdába ő is. Egy fiú nagyon odavolt érte, Egyfolytában udvarolt neki, végül Bianka megsajnálta őt, elment vele a randira. Bizonyos szempontból megkedvelte, mert jóeszű és rendes fiúnak látszott, csak eleinte nem érzett iránta semmit... Később mindig megpróbálta valakihez hasonlítani, főleg neves filmsztárokhoz, és illúzióin keresztül büszkeség és valami szerelemhez hasonló érzelem is feléledt benne... végül eljutottak az esküvőig is. Ettől kezdve soha nem mert igazán a szíve mélyére nézni...
Egyszer csak úgy érezte, mintha emelkedne ki a vízből. Visszanézve saját élettelen testét látta a víz alján az iszapban.
Egyre könnyebbnek érezte magát. Már nem fázott. Ott lebegett a hullámzó víztükör felett, melyen darabokra tört és összemosódott a Hold fénye. A kis csónak felborulva hánykolódott a habokon. Fölötte egyre nagyobb fénnyel ragyogott a Hold. Később már úgy tűnt, mintha elfoglalta volna az égbolt felét. A csillagok is egyre tisztább fénnyel ragyogtak fölötte... Hirtelen egy ezüstös színű alakzat rajzolódott ki körülötte emberi alak formájában. Egy férfi állt előtte. Magas volt, és halvány mint a holdsugár. Szelíd szemekkel nézte őt. Bianka úgy érezte, mintha már régen ismerné, pedig még nem látta soha, mégis ismerős volt az arca... Hirtelen vágyat érzett, hogy átölelje, de nem tudta, mert olyan volt mint egy álomkép. Mégis úgy érezte, mintha lelkük összeérne és ölelné egymást...
Már ketten lebegtek egyre távolabb a víz színétől. Kissé messzebb egy felborult vitorlás úszott lassan a part felé. A Hold fényét felhők takarták, sötétség borult a tájra...

Bianka arra tért magához, hogy fázik. Orrán száján dőlt ki a víz. Mellette egy egyenruhás férfi állt, aki vízi mentős lehetett. Távolabbról hangok hallatszottak.
- Itt van, megtaláltuk! Még életben van!
- Magát a férje kerestette velünk. Tudta hogy csónakázni ment már régen. Neki köszönheti az életét, hogy idejében szólt.
Bianka úgy érezte egyáltalán nincs kedve hazamenni... Az illúziók mind lehullottak... Ott volt előtte a nyers valóság. Egy teljesen kihűlt kapcsolat, mely soha nem volt igazán forró...Az utóbbi időben már szinte menekült előle. Ez még saját magának sem merte bevallani. Valami különös érzés hívta az esti csónakázásra is. Nem tudta vagy inkább nem is akarta megfogalmazni mi ez. Szeme tele lett könnyekkel. Nagylányára gondolt, aki biztosan most sem alszik otthon, és nem is tud róla semmit még...csak megérzi legfeljebb mint olyan sok minden mást is, már egészen kicsi korától. Nem tűri a hamisságot semmiben...
Közben a férfit is kihozták a partra. Hamarosan ő is magához tért.
- Együtt indultak az esti csónak túrára? - kérdezte a mentős Biankát.
- Nem. Egyedül indultam, vagyis...
- Találkoztunk valahol... - válaszolt mellette a férfi és karját nyújtotta Bianka felé. Egyszerre jutott eszükbe, a különös átélt élmény...
- Látom már jobban vannak, de beviszem önöket egy ellenőrző vizsgálatra, és mehetnek is haza.

A kórház nem volt túl messze. Délután már haza is engedték őket.
Együtt mentek haza. Fehéren sütött a nap a lombok között. Leültek egy padra és beszélgettek. Kiderült, hogy a férfi is nagyon magányos, mögötte is egy elrontott házasság áll. Feleségének jó ügyvédi kapcsolatai voltak, s magával vitt minden értéket. A közösen örökölt lakást, a kocsit, még a bútorokat is. Csak ez a kis ház maradt neki. Még szerencse, hogy szülei akkoriban ragaszkodtak ahhoz, hogy kizárólag az ő nevén legyen csak.
Bianka is elmesélte az egész életét, tudatlanságát, tévedéseit...

Megfogták egymás kezét, és hagyták, hogy a lábuk vigye őket. Egyszer csak megálltak a férfi házánál. Bianka mélyen a férfi égbolt szemébe nézett és úgy érezte, hogy hazaérkezett. Illúziók nélkül...