2017. május 26., péntek

Újra Városligeti Gyermeknap




Idén huszonhetedik alkalommal várja a kicsiket és nagyokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata, közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényére a budapesti Városligetbe. Az 1990 óta évente megrendezett programra idén május 27-28-án kerül sor. A Gyermekmentő Szolgálat közhasznú karitatív szervezetként fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekek és családjaik belépődíj fizetése nélkül, színvonalas, kulturált programokon vehessenek részt, hiszen sokuknak erre egész évben csak itt nyílik alkalmuk. A már hagyományos, és a szervezők legnagyobb örömére igen népszerű programra tavaly közel 400 000 gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.



A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és Budapest Főváros Önkormányzata együtt, szponzorok bevonásával finanszírozzák a gyermeknapi rendezvényt. 

A Szolgálat 2017-ben is külön meghív a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi - ezúttal pécsi és pápai - intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendég gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a Szolgálat teljes mértékben magára vállalja.

A kétnapos rendezvényen 46 helyszínen, 2 színpadon neves, népszerű művészek, zenészek és egyéb közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal. A 7000 példányban készült 36 oldalas gyermeknapi programfüzetet budapesti általános iskolákban és a helyszínen terjesztik a szervezők. Az érdeklődők ezen kívül közel 250 plakátról és újsághirdetésekből is tájékozódhatnak a programokról.

Az OTP Bank már 23 éve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, így számos jótékonysági program megvalósulásához nyújtott és nyújt továbbra is segítséget. A legnagyobb magyarországi pénzintézet az NGYSZ egészségügyi programját és orvosi rendelőjének működését is támogatja. A bank 1995-ben mozgó fogorvosi rendelőnek átalakított autóbuszt vásárolt a Szolgálatnak, melynek fenntartását azóta is biztosítja. A Gyermekmentő fogászati busza évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, ahol a két nap alatt várhatóan mintegy nyolcszáz gyermek fogait vizsgálják meg a szervezet önkéntes fogorvosai. A busz ezen kívül évente több magyarországi és erdélyi településre látogat el, ahol az önkéntes fogorvosok a rendszeres ellátásban nem részesülő gyermekek fogászati szűrését és kezelését végzik, valamint szájhigiénés felvilágosítást nyújtanak. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly 5570 Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos erdélyi útja során pedig a megvizsgált gyermekek fogászati kezelését is elvégezték.

Az OTP Bank Kalandparkban az OK Oktatási Központ Sulibank programja interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várja a gyerekeket. Az OTP Bank Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója idén is a Vasas Kubala Akadémia.

Idén a gyermekek ismét találkozhatnak a Városligetben a Mercedes-Benz Hungária Kft. MobileKids programjával, amely játékos formában hívja fel a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire, illetve szórakoztató módon tudatosítja a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. A MobileKids sátorban KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és egyedi kézműves foglalkozással várják a gyerekeket.

A Mercedes-Benz már több mint 10 éve támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. Számtalan nagyszabású jótékonysági akció segítségével összesen mindeddig már több mint 120 millió forinttal támogatta a szervezetet. 2015-ben például Lewis Hamilton segítségével 44 millió forintot gyűjtött össze a csillagos márka egy jótékonysági aukción a jó cél érdekében. Tavaly egy különleges sajtótájékoztató során kizárólag gyermekek kérdezhették Nico Rosberg Forma-1 világbajnokot, ahol az NGYSZ számára adományt is gyűjtött a Mercedes-Benz.

A Gyermekmentő már május 27-én, szombaton színpadi műsorokkal várja a Ligetbe látogatókat. Saját Gyermekszínpadán (Kis Napozórét) Gubás Gabi, az Osztováta Együttes, a Magyar Állami Operaház művészei, a New Dance World, az Angel Dance tánccsoportok, az Artistaképző Intézet diákjai, Ivett bohóc és Nóri zsonglőr lépnek fel, de az érdeklődők láthatnak mazsorett-bemutatót is. Az estét a tinik kedvence, a By The Way együttes fellépése zárja.

Május 28-án, vasárnap ugyanitt az Aranyszamár Színház, Malek Andi és az eSzeMent MeseBand, Ivett bohóc és Nóri zsonglőr, a Kákics Együttes lépnek fel. A Budapesti Operettszínház művészei - Janza Kata és Siménfalvy Ágota - és a New Dance World táncosai is szórakoztatják majd a gyerekeket. Ezen kívül megnézhetik a Blinky Ball Kid-Ball Csoport előadását is, valamint meghallgathatják Tabáni István koncertjét.

A rendezvény egyik legszínesebb és leglátogatottabb programja az úgynevezett Napozórét két oldalán berendezett Nemzetek Utcája, ahol a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek várják május 28-án, vasárnap az európai és távolabbi kultúrák, népi szokások és hagyományok iránt érdeklődőket. Az eseményen - egyedülálló módon - lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait.

A Nagykövetségek Színpadánál (Napozórét) zenés, táncos bemutatók teszik még színesebbé a vasárnapot: Indonéz és tatár gyerekek előadásai, ukrán énekes műsor, keleti táncbemutató, orosz néptáncbemutató, latin dalok Rafa, Luzmi, Luis és barátaik előadásában.

A Nemzetek Utcájában összesen 38 ország, az Európai Bizottság képviselete és az Országgyűlés vesz részt változatos programokkal: India, Indonézia, Japán, Ukrajna, Kína - ELTE Konfuciusz Intézet, Lettország, Norvégia, Oroszország, az Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja (Palesztina, Kuvait, Katar, Líbia, Tunézia, Jordánia, Algéria), és az Ibér-Amerikai Országok Magyarországi Közössége (23 ország). Ukrajna eddig még soha, Norvégia pedig utoljára több évvel ezelőtt vett részt ezen az eseményen.

Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási lehetősége, ügyességi játékok várnak minden érdeklődőt.
A gyermeknapi sátrakban a látogatók megtekinthetik az Országgyűlési Őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait, és lehetőség lesz közös fényképezkedésre is.

A Készenléti Rendőrség interaktív díszelgési bemutatójával, a Magyar Honvédség katonai rendész bemutatóval, különleges ruházati és díszelgő bemutatóval csatlakozik az idei rendezvényhez, színes előadásokkal, fegyver- és harckocsi-bemutatókkal várja az érdeklődőket a Királydombnál. Ugyanott a sport kedvelői kétnapos Tájfutó Versenyen vehetnek részt.

A Biztonságos Internet Sátor immár kilencedik éve fogadja az érdeklődőket a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Programban (SIP) tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretné elérni, hogy az országban minél több felhasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve azt, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Egyszerre kell felhívni a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és megteremteni azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

A SIP programban partnerek:
  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111, www.kek-vonal.hu
  • NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.: Káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Biztonságosinternet Hotline üzemeltetője, www.biztonsagosinternet.hu

A részletes Városligeti Gyermeknapi program megtalálható a mellékelt linken, illetve a www.gyermekmento.hu weboldalon.

Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpada 
Kis Napozórét, május 27., szombat 10:00-19:00, május 28., vasárnap 10:00-19:00

Gazdag programmal és sok szeretettel várunk minden kicsit és nagyot a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpadánál!

Május 27., szombat 10:00-18:30


Időpont
Program
10:00-10:45
Ivett bohóc és Nóri zsonglőr - bohócprogram, mini disco, zsonglőr-bemutató
11:00-11:45
Gubás Gabi - „Bergengóciából jöttünk", koncert
12:00-12:50
Magyar Állami Operaház programja
13:00-13:30
Mazsorett-bemutató
14:00-14:50
Aranyszamár Színház - Az állatok nyelvén tudó juhász, népmese-feldolgozás
15:00-15.30
Angel Dance Táncstúdió bemutatója
15.40-16.30
Osztováta Együttes - Dallamszövögető, gyerekműsor, népzenei előadás
16.40-17:10
New Dance World táncbemutatója
17:30-17:55
Állami Artistaképző Intézet előadása
18:00-18:30
By The Way zenekar műsora

Május 28., vasárnap 10:00-19:00

Időpont
Program
10:00-10:45
Ivett bohóc és Nóri zsonglőr - bohócprogram, mini disco, zsonglőr bemutató
11:00-11:50
Malek Andi és az eSzeMent MeseBand
12:10-12:40
A Budapesti Operettszínház műsora
13:10-13:40
Blinky Ball Kid-Ball Csoport előadása
14:00-14.45
Kaláka együttes gyerekműsora - Három székláb
15.00-16:00
Kákics Együttes népzenei műsora táncházzal
16:05-16:40
New Dance World táncbemutatója
17:00-17:50
Aranyszamár Színház - Erdők könyve, mesejáték
18:00-18:45
Tabáni István műsora


Nagykövetségek Színpada
Napozórét, május 28., vasárnap 10:00-16:00
                                                     
Idő
Program
10:00-10:30
Alfavit Oktatási és Kulturális Alapítvány - tatár dalok és táncok bemutatója
10:40-10:50
Orosz Kulturális Központ gyermek zenei stúdiójának bemutatója
11:00-11:10
Arab Nagykövetek Feleségeinek Csoportja - kvízjáték
11:20-11:55
Skatulacska orosz néptáncegyüttes bemutatója
12:00-12:10
Indonéz ének és táncbemutató
12:15-14:00
Latin Pont a Gyereknapon - Rafa, Luzmi, Luis és barátaik 
14:10-14:20
Kínai táncok
14:25-14:30
ELTE Konfuciusz Intézet - kínai táncbemutató
14:40-15:30
Ukrán Melódiák együttes fellépése
15:30-16:00
Indiai tánc- és dobelőadás


Várunk mindenkit szeretettel, aki játszani, szórakozni akar, és akit érdekel más országok kultúrája, hagyományai és szokásai!

A széles programkínálaton túl vásárosok és kereskedők várják az idelátogatókat, kedvező árakkal és különleges portékákkal.

A rendezvény minden érdeklődő számára ingyenes.

A rendezvény célja
A rendezvény elsődleges célja, hogy tartalmas és kulturált szórakozási, tanulási és sportolási lehetőséget nyújtson a gyermekek, fiatalok és családjaik számára, lehetővé téve mindenkinek, hogy belépődíj fizetése nélkül vegyen részt a több tucatnyi változatos programon. A rendezők bíznak benne, hogy a gyermekek érdeklődési körüknek megfelelően további ötleteket kapnak a küszöbön álló nyári szünidő értelmes eltöltéséhez.

TÁMOGATÓK

Fő támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Liget Zrt., OTP Bank Nyrt.,Mercedes-Benz Hungária Kft

Kiemelt támogatók: Ági szörp, Budapesti Operettszínház, Civil Szolgálat, Colgate-Palmolive Magyarország, ELMŰ-ÉMÁSZ, Elevenpark Kft., Emberi Erőforrások Minisztériuma, Európai Unió, Magyar Nemzeti Bank, Vasas Kubala Akadémia, EU Safer Internet Program, Waberer's International Zrt.

További támogatók: AeroConsuting Hungary, BKV Zrt., EnHome Zöldjárat, Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.,  Magyar Honvédség, Ice 'N' Go Kft., Készenléti Rendőrség, Kertem, Kristár Babatár, Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, Mattel Toys Hungary Kft., Recondo Studio, Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület, Vitézi Rend


Fő médiatámogatók: Ringier Axel Springer Magyarország, Blikk, Trend FM

Médiatámogatók: Adamsky Reklámügynökség, Biztos Pont Diákszövetség Kft., Csak a Nőknek Magazin, Használtautó Informatikai Kft., IMEDIA Kft., jofogas.hu, MAHIR Cityposter Kft., Picur Rádió

A Biztonságos Internet Sátor programjait támogatja: az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Gyermekek Szövetsége, a Hewlett Packard Enterprise a Móra Könyvkiadó, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkársága, a KIFÜ, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Quadron Kibervédelmi Kft, a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület,  a Telenor Magyarország, és a UPC Magyarország.

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: