2017. május 14., vasárnap

A Nemzeti Színház 11 bemutatóval készül a 2017/18-as évadra




Ebből négy a nagyszínpadon, hét pedig a stúdiószínpadon kerül színre. A Nemzeti Színház jövő évadát meghirdető sajtótájékoztatót a MÜPA-Nemzeti Színház nevű hajóállomásról indult BKV sétahajón tartotta. A sajtótájékoztatón
részt vettek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti főigazgatója, Bozsik Yvette, Dér András, Kiss Csaba, Sardar Tagirovsky rendezők, Zalán Tibor költő, Udvaros Dorottya színművésznő és Schnell Ádám színművész, valamint a Nemzeti társulatának új tagjai.

A Nemzetiben a jövő évadban rendezni fog Silviu Purcarete (Cseresznyéskert), Bozsik Yvette (Pogánytánc), Zsótér Sándor (A gömbfejűek és a csúcsfejűek), Csiszár Imre (Az ügynök halála), Kiss Csaba (Házasság Palermóban), Dér András (Szent szörnyetegek), Sardar Tagirovsky (Figaro házassága) és ifj. Vidnyánszky Attila (Woyzeck) is. Vidnyánszky Attila az Egri csillagokat, az Úri murit és a Bánk bánt viszi színre.

A Nemzeti Színház társulati tagja lesz a következő évadtól a Kaposvári Egyetem frissen végzett hallgatói közül Ács Eszter, Barta Ágnes, Katona Kinga, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor és Bordás Roland valamint a színházban az elmúlt években vendégként több szerepet is játszó Rubold Ödön.

A Nemzeti Színház a következő évadban #nemzetiadiakokert címmel programot indít: négy előadást, a János vitézt, a Csongor és Tündét, a Tóth Ilonkát és a Fekete ég - A fehér felhő című darabokat diákcsoportok (és kísérőtanáraik) számára ingyenesen látogathatóvá teszi. Meggyőződésük, hogy azokat az előadásokat, amelyek a magyar irodalom és magyar történelem legszebb műveit és sorsfordító pillanatait idézik fel, a lehető legtöbb diák számára elérhetővé kell tenni.

Ezeket az előadásokat az elmúlt években telt házakkal játszotta a Nemzeti Színház: a János vitéz eddig 56 alkalommal került színre és 32.803 néző látta. A Csongor és Tündét 23 alkalommal játszották, 12.112 néző előtt, a Tóth Ilonka 2016. október 25-i bemutatója óta 17 alkalommal került színre (egyszer Münchenben, egyszer pedig Kolozsvárott is), 9009 néző előtt. A Fekete ég - A fehér felhő című, az I. világháború magyar áldozatait megidéző előadást pedig 21 alkalommal játszották, 12.203 néző számára.

A #nemzetiadiakokert programban szereplő négy előadást az iskolai csoportok ősztől ingyen nézhetik meg, a Nemzeti Színház Andrássy út 28. alatti jegyirodájában személyesen vagy a jegy@nemzetiszinhaz.hu címre küldött e-mailben jelezve, hogy melyik előadásra, hány jegyet kérnek. A János vitéz és a Csongor és Tünde előadásokra őszre előjegyzést kért diákcsoportok számára természetesen biztosítják az elsőbbséget a jegyfoglalások során.

A Nemzeti Színház a 2017/18-as évadára megkezdte a bérletek árusítását.

https://nemzetiszinhaz.hu
 

Nincsenek megjegyzések: