2017. május 28., vasárnap

Színészdal - A száz éve született Szörényi Éva emlékére




A Petőfi Irodalmi Múzeumhoz (PIM) tartozó Országos Színháztörténeti Intézet (OSZMI) a Bajor Gizi Múzeumban kiállítással emlékezik meg 2017. december 31-ig a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, Szörényi Éváról (1917-2009). 



Ács Piroska múzeumigazgató idézte fel a művésznő alakját. Eredeti neve Schwáb Elvira volt. 1935-ben végzett a Színművészeti Akadémián Básti Lajossal, Fónay Mártával, Gobbi Hildával és többek között Gellért Endrével együtt. Szörényi Éva 30 filmbeli szerepe mellett a Nemzeti Színházban lépett fel. 1956-ban tevékenyen részt vett a forradalmi eseményekben, sőt, a Nemzeti Színház forradalmi tanácsának tagja lett. Ezért a forradalom és szabadságharc leverése után három kisfiával és férjével, Örményi Istvánnal elhagyta Magyarországot. Ausztriába majd az Egyesült Államokba távozott, ott is halt meg 93 éves korában. 1957 után olykor feltűnt még filmekben, a Szabad Európa Rádióban pedig a magyar költészet legszebb alkotásait szavalta el. Megfogadta, hogy addig nem tér vissza a hazájába, amíg nem lesznek szabad választások. Utoljára 1991-ben lépett fel két estén a Hevesi Sándor téri (akkori) Nemzeti Színházban.  1991-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben a Magyar Örökség-díjat és a Nagy Imre emlékplakettet kapta meg. Lemezről hallgattuk, ahogyan Szörényi Éva hangján megszólal Petőfi Színészdala.
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter emlékezett rá. Először 14 éves korában látta Szörényi Évát Az ember tragédiájában, Éva szerepében. Amikor Jeszenszky a Santa Barbara Egyetemen tanított Kodolányi Gyulával együtt, még kommunista ügynöknek nézték őket, de az ottani emigránsok nagyon tisztelték az őket összetartó színésznőt. Los Angelesben Éva sok ünnepséget rendezett számukra Mindszenty bíboros és Antall József tiszteletére. A művésznőnek nagy tekintélye volt ott élő honfitársai körében. A megnyitón legkisebb unokája is felszólalt, de mondandójához tolmács kellett, mert már nem beszél magyarul. Sok történetet hallott híres nagyanyjától, akinek jó barátja volt Márai Sándor és Tollas Tibor.
Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Társaság elnöke, egykori Los Angeles-i főkonzul beszámolt arról, hogy Szörényi Éva az 56-os emigránsok vezére volt, létrehozta a Remember 1956 nevű társaságot és a Széchenyi Teákat.. Összesen 75 évet töltött a színpadon. Idézte Márai Sándort: „Magyarnak lenni nem állapot, hanem kihívás..." 2014-ben a Nemzeti Színház új kitüntetést alapított, a Szörényi Éva-díjat. Az ünnepi megnyitón az egyik díjazott, Söptei Andrea Márai Sándor Versciklusából adott elő részletet.
Végül az Örményi család legidősebb tagja jelképesen átadta Pröhle Gergelynek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának a kiállításra hozott tárgyi emlékeket, amelyek most már a hazai színészmúzeumot gyarapítják.
A kiállítótérben gazdag anyag várja a látogatókat. Jó látni a Szörényi Évával fellépő - azóta rég elhunyt - nagy magyar színészek fotóit Sinkovits Imre, Ladányi Ferenc, Tímár József, Bessenyei Ferenc stb. társaságában. Megnézhetjük karcsú alakját felidéző szép ruháit, képernyőn vetített részleteket színházi előadásokból, filmekből. Külön tárlókban helyezték el magyar írók neki dedikált műveit Ferdinandy György, Csurka István, Csóri Sándor és mások aláírásával. Fényképek idézik fel nagy szerepeit: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Othello, III. Richárd, Lear király, Csongor és Tünde, Bánk bán, A tanítónő.

Dobi Ildikó - EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: