2016. november 2., szerda

Nem mindegy, hogy mikor kerül szóba a halál




Manapság igyekszünk egyre tudatosabban élni, fontos döntéseink előtt több forrásból is tájékozódunk, ismerjük lehetőségeinket. Ezt a tudatosságot az életvégi kérdésekkel kapcsolatban is érdemes követni, hogy megismerhessük az élet utolsó időszakához kapcsolódó jogainkat és kötelezettségeinket.

Az Életvégi Tervezés Alapítvány azt javasolja, hogy már akár a negyven év körüliek is kezdjenek tudatosan gondolkodni az időskort, illetve az életvégi időszakot érintő döntéseikről, szándékaikról - az elhunyt családtagokról való Halottak napi megemlékezés talán alkalmat adhat erre is.

A halál társadalmi tabuja korunkban még mindig nagyon erős, ez egyfelől érthető, hiszen keveset tudunk az élet végéről, félünk találkozni a haldoklás folyamatával vagy akár csak belegondolni ezekbe a kérdésekbe. A haldoklás és a halál, amit korábban az élet természetes részeként kezeltek, mára többnyire átkerült a kórházakba, idősotthonokba, sokkal kevésbé akarunk és lehetünk jelen hozzátartozóink mellett, emiatt egyre ismeretlenebb előttünk az életnek ez az utolsó, fontos eseménye. Azok a halálesetek pedig, amikkel a hírekben naponta találkozunk, általában balesetekhez, erőszakos cselekedetekhez kapcsolódnak, így tovább erősíthetik a félelmet, a témától való elzárkózást. 

Másfelől azonban ha oldjuk egy kicsit a halált övező hallgatást, és elkezdünk beszélni a családban várható életvégi kérdésekről, akkor máris hozzájárultunk ahhoz, hogy ne legyen annyira elfogadhatatlan a hozzátartozó vagy akár saját halálunk gondolata. Azon túl, hogy körbejárhatjuk az életvégi időszak bizonyos döntéseit, számos kérdést előre el is rendezhetünk, illetve elindíthatunk egy olyan párbeszédet a családban, ami majd megkönnyíti azokat a későbbi beszélgetéseket, amik enélkül - idős korban vagy esetleg egy súlyos betegség, baleset kapcsán - kínosak, érzelmileg megrázóak vagy akár elképzelhetetlenek lennének.

Az Életvégi Tervezés weboldalán nemcsak a klasszikusan az életvéghez sorolható hagyatéki és temetkezési kérdésekről tájékozódhatnak, hanem olvashatnak az egészségügyi ellátás és önrendelkezés, a pénzügyi gondoskodás, a gyámság, a digitális hagyaték kérdéseiről is, valamint útmutatást kaphatnak az élet végességével kapcsolatos pszichológiai és spirituális témákhoz is. Néhány kiemelt területhez segédleteket is találnak az oldalon, ilyenek az egészségügyi önrendelkezési lehetőségek, a haláleset utáni teendők, vagy a magánvégrendelet írása.

Az Életvégi Tervezés Alapítványt 2014 nyarán alapította három hospice önkéntes, akik az elmúlt két évben újabb önkéntesek bevonásával végzik ismeretterjesztő tevékenységüket. Az alapítvány fő célja, hogy az emberek idejében felkészüljenek az életvéget érintő döntésekre. Ehhez nyújtanak segítséget az eletveg.hu információs portálon és előadásokon keresztül jogi, egészségügyi, pénzügyi, pszichológiai és egyéb szakemberek bevonásával.
A megfelelően informált, lehetőségeivel, jogaival és kötelezettségeivel egyaránt tisztában lévő ember számára a halálközeli időszak elfogadhatóbbá válik, a korábban jellemző tudatos döntéshozatal ebben az életszakaszban is érvényesülni tud.

www.eletveg.hu


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: