1643. november 29-én halt meg Claudio Monteverdi

Zenéje „mélyen szenvedélyes, intelligens és emberi”

A zenetörténet első nagy zeneszerzője, az első opera megalkotója saját korában elképesztően népszerű volt. Halála után néhány évvel azonban a zene más irányba fordult, s elfeledkeztek róla. A XX. második felében „fedezték fel” őt újra, s operáit ismét színpadra vitték. „Ma azonban kevesen vitatnák, hogy ő az első nagy zeneszerző, aki művészetével megindítja és ámulatba ejti a mai

közönséget.”
Az olasz zeneszerző, Monteverdi szorgalmas és rendkívül tehetséges zeneszerző volt: mindössze húsz éves, mikor megjelenik első madrigálkötete. 1590-ben állást kapott Vincenzo Gonzaga herceg mantovai udvarában: hegedűs és énekes lett. Itt sokat tanult más zenészektől; 1609-ben szinte „követelte” magának a maestro di cappella- i (udvari karmesteri) állást – megkapta, azonban nem sok örömét lelhette benne: a munka nehéz és fárasztó volt, a fizetés alacsony. 1613-ban mesés lehetőség nyílt meg előtte: a velencei Szent Márk-székeseg karnagya lett, amely magas fizetéssel és ranggal, vagyis komoly megbecsüléssel járt.
1607. február 24-én, a velencei karnevál alkalmából a hercegi udvarban mutatták be első operáját, az Orfeót. Az eredetileg Favola d’Orfeo című alkotását „favola in muciá”-nak nevezte (az opera kifejezés ekkor még nem volt használatos). A zenetörténet ezt tartja az első mai értelemben vett operának.
A görög mitológiában szereplő Orpheusz és Eurüdiké történetének Monteverdi-féle feldolgozása végre először a „dráma és zene teljes egységet alkotott.” A zenekari játék 36 zenész igényelt, és az éneklés terén is magas követelményeket állított. „Sok tekintetben meglepően modern opera; nemcsak Monteverdi korához, hanem a mienkhez képest is. Modern, mert minden a szöveg és az érzelmek zenei közvetítését szolgálja, és nem időzik idegen vagy oda nem illő részleteken. A dráma mindenek fölött áll, és a zene az érzelmeket hangsúlyozza."

(forrás: Schonberg, H.C.: A nagy zeneszerzők élete. Európa, 1998, 9-24.o.)