Áprily Lajos: Mindszent

Békesség angyala

A tűzfalakra hűs ködöt
sír a november mélabúsan.
Emberfürtös villamosok
futnak a ködbe koszorúsan.

mindszentMindszent-virágos ár sodor
s egy dísztelen sír gondja éget:
ó, hogyha áthajítanám
koszorúval a messziséget.

Tudom, hogy vár ma, nő a köd,
nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy.
Határon átkiáltanám:
ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!

Körül az este glóriás:
ezernyi gyertya gyúl – s kilobban.
Ő alszik fénytelen tovább
a kergetőző évszakokban:

Hó villan. Vérpiros bogyót
fehérbe ejt a rózsa bokra.
Sírok között friss por szitál
a temetői nyúlnyomokra.

Aranybogár a bodzafán,
a csúcson villámok csatáznak.
Karó-dárdás teraszokon
asszonyok szőlőt karikáznak.

A sárga gesztenyés tövén
az élet ifjú láza tombol.
A labdázó fiúk zaját
szél hozza a kollégiumból.

S jönnek szirénás, vad szelek,
hogy fenn az új telet jelentsék.
Az én életem évszakos,
az ő évszaka: végtelenség.