Április 14-e a homeopátia világnapja

Hasonlót a hasonlóval, vagyis kutyaharapást szőrével: ez a homeopátia alapelve. 

A XVIII. század végén egy német orvos, Samuel Hahnemann (1755-1843), annyira kiábrándult korának kegyetlen és eredménytelen kezelési módszereiből, hogy abbahagyta orvosi praxisát. Tanulni, kutatni és fordítani kezdett.

Hanemann egyik első lefordított munkája dr. William Cullen: Értekezés a malária gyógyításáról című írása volt, melyben a szerző állítja, hogy a kínafakéreg maláriát gyógyító képessége a keserű ízének tulajdonítható (a kínafakéregből nyerhető a malária homeopatikuma, a kinin). Mivel Hanemann kételkedett ebben a magyarázatban, saját magán próbált ki apró adagokat a kínafakéregből, és rájött, hogy ez a szer magát a betegséget volt hivatott gyógyítani.
Abból a megfigyelésből, hogy egészséges embereknek adott bármilyen anyag milyen tüneteket kelt, Hahnemann rájött, hogy így fedezhetők fel az adott anyag gyógyító tulajdonságai. Ezt az eljárást - amely a homeopatikus elmélet és gyakorlat alapjává - a szer ellenőrző próbájának nevezte.
A rokonszenvi gyógymód alapelvét Hahnemann úgy hívta, hogy „similar similibus curenter”, ami annyit jelent, hogy „hasonlót a hasonlóval gyógyítani”. Ez lett az első szabálya annak a gyógyítási módszernek, melyet homeopátiának neveztek, a görög homoios (hasonló) és pathos (szenvedés vagy betegség) szavakról, hogy megkülönböztessék az ellenszenvi gyógymódot alkalmazó hagyományos orvoslástól, melyet ő „allopátiának” hívott (jelentése: „ellentétes szenvedés).

Forrás: József Attila Könyvtár - Dunaújváros