2015. március 12., csütörtök

Étterem Hét



.

A DiningCity nemzetközi étteremajánló márciusban már nyolcadszor szervezi meg a Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Országos Étterem Hetet. Azt idei első Étterem Héten új résztvevők is vannak. „Első bálos"-nak számít a Grúz gasztrokalandot kínáló Hachapuri Grúz Étterem. Ráadásul két helyszínen.

A Hachapuri, az Andrássy út elején található (az alábbiakban erről írok) valamint a Westend-beli éttermével, igazi különlegességként két eltérő kínálattal várja a vendégeket, tehát egyik nap itt, a következő napon pedig a másik helyszínen merülhetünk el a grúz gasztro rejtelmeibe. Ha sikerül asztalt foglalnunk!
Az autentikus ízeket a grúz szakácsok garantálják, akik hosszú évek kinti tapasztalataival rendelkeznek. Az alapanyagok nagy része itthon is beszerezhető, ami nehézséget okozott azt parádésan megoldották. Példának említeném, - Vermes Áron igazgató elárulta - hogy a sulgumi speciális sajt szállítása nehezen oldható meg, de végül egy szupertitkos recept alapján sikerült megvalósítani. A jó és eredeti ízeket a visszatérő grúz vendégkör bizonyítja.
A Hachapuri különlegesnek mondható a gazdag vegetáriánus ajánlatai miatt is, hiszen zöldséges diós golyók, grillezett padlizsánok, vörösbab főzelék, padlizsánpörkölt választható, hogy csak néhányat említsek, sőt vegán ételeik is vannak. Az étterem dizájnja is figyelemre méltó. A tapéta, a mennyezeti világítás, az ajtónyílások és általában a mindenütt megjelenő ötszög mintázat nem szájbarágos grúz dekorációként jelenik meg; egy híres grúz balett táncos felülnézetből fotózott (ötszög alakú) táncmozdulata ihlette meg a designereket.
A Hachapuri számára természetesen fontos, hogy minél szélesebb körben megismerjék, ezért az Étterem Hét egy olyan lehetőség, ahol jó feltételekkel megjelenhetnek. Közel 19 ezer facebook lájkolójuk van, ami nem kis szám egy 68 fős étteremtől. Alapvetően a facebookon kommunikálnak a vendégekkel, minden nap posztolnak új információkat, ajánlatokat, menüket. Esetenként meglepetést produkálnak, Valentin Napra szív alakú Acharuli Hajót készítettek, Nőnapon pedig ajándék fánkkal kedveskedtek a vendégeknek.
Az Andrássy út 3. alatti Hachapuri-ban a következő fogásokból állíthatják össze kedves Olvasóink, a számukra legkedvesebb 3 fogásos ebédet vagy vacsorát:
Választható levesek/előételek:
- Chakapuli - Tárkony leves (tradicionális grúz leves friss tárkonnyal, zöldfűszerekkel és marhahússal)
- Harcho - Tradicionális grúz marhahúsleves
- Blini ízelítő 3 db (grúz sós palacsinta megtöltve, majd rost lapon grillezve, csirkés, sajtos, gombás ízben választható, csípős vagy csemege Adjika szósszal)
- Padlizsán saláta, kukoricabomberrel (grillezett padlizsán majonézzel, grúz fűszerekkel) (V)
Választható főételek:
- Bármelyik Acharuli hajó a kínálatunkból - Classic méretű tészta hajó, választható töltelékkel (V)
- Húsos VAGY Vegetáriánus degusztációs tál
- Ojakhuri - Sertéshús kockák hagymás burgonyával, zöldfűszerekkel, 2db Tonis Purival (tradicionális kenyér) és paradicsomszósszal találva
- Lobio menü - Grúz vörösbab főzelék savanyúságokkal és kukorica bomberrel (V)
Választható desszertek:
- Pelamushi - Grúz puding
- Fánk porcukorral vagy csokoládé öntettel
- Választható édes hajó (Nutellás-banános, Túrós-lekváros)
- Medok - Házi készítésű grúz sütemény



Egy hideg előétel, a Grúz Diós Padlizsán tekercs receptjét megosztja Olvasóinkkal Vermes Áron, a Hachapuri Kft étteremvezetője:
Hozzávalók:
- 1 db padlizsán
- 1 gerezd fokhagyma
- sáfrányos szeklice
- chili por
- koriander
- petrezselyem
- olaj, víz, só
Elkészítés:
A padlizsánt vágjuk fél cm vastag karikákra, sózzuk, majd kevés olajon süssük meg mindkét oldalát és hagyjuk kihűlni.
Töltelékek elkészítése:
5 dkg darált diót, sáfrányos szeklicét, 1 gerezd fokhagymát, friss koriandert, petrezselymet, chili port és langyos vizet krémes állagúra turmixoljuk.
A hideg töltelékből egy kiskanálnyit a kihűlt padlizsánszeletekre halmozunk és feltekerjük.
Jó étvágyat!


2015. március 16-22
Étterem Hét
Hachapuri Grúz Étterem (WestEnd)
Hachapuri Grúz Étterem (Andrássy út)
http://www.hachapuri.com
http://www.etteremhet.hu/

Lantai József -EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: