2018. március 24., szombat

Mini-Textúra – 2018 A sikersorozat ismétlése




.

A Magyar Nemzeti Galéria összművészeti sorozata, a Textúra: képek ihletésére írók, rendezők, színészek közös játékával már negyedik éve hatalmas siker a felnőttek körében. Tavaly először szólt a 7-12 éves gyerekekhez is a képzőművészet, a kortárs szépirodalom és a bábjáték segítségével.

A Magyar Nemzeti Galéria Mini-Textúra sorozata idén kibővített terepen zajlik. Az A épület emeleti termeit alakították át és festették ki a produkciók lebonyolítására, valamint négy jelenet helyett ötöt mutatnak be a kisiskolás korosztály és szüleik számára négy vasárnapon (2018. március 25., április 8., 15. és 22-én) délelőtt 11-kor és délután 15 órakor, összesen nyolc alkalommal. Jegyek korlátozott számban kaphatók a www.jegymeste.hu és a Galéria pénztárában, 1900.- forintért.
Amit láthatunk:
Gimesi Dóra: Vitéz László és a képtelen képrablás. Rendezője: Ács Norbert, játssza Tatai Zsolt. A műalkotás Ferenczy Károly Plakátumok előtt című, 1891-es festménye.
Harcos Bálint: A kislovag és a sárkány. Rendező: Bercsényi Péter, zene: Spiegl Anna, játsszák: Semjén Nóra és Márkus Sándor. A műalkotás: Korniss Dezső: sárkányos, 1947.
Kolozsi Angéla:  A modell. Rendező: Jankocs Péter.Játssza: Kemény István, A műalkotás: Szinyei Merse Pál: Léghajó, 1878.
Szabó Borbála: Szerenád. Rendező: Fodor Annamária, játssza: Mórocz Adrienn. A műalkotás: Csontváry Kosztka Tivadar: Sétakocsizás újholdnál Athénban. 1904.
Vadadi Adrienn: Körforgás. Rendező: Andrusko Marcella, játsszák Pallai Mara és Barna Zsombor. A műalkotás: Bernáth Aurél: Reggel (Ablak), 1927.
Az előadásokról mesélt Kovács Eszter, a pozsonyi Pagony Könyvkiadó igazgatója, mert ifjúsági szerzőik alkotásait mutatják be, és Meczner János, a Budapesti Bábszínház igazgatója, akinek művészei lépnek fel a meseszerepekben, valamint az ő bábszínész osztályában végeztek a Színház- és Filmművésezti Egyetemen.
A megrendezett öt jelenetet a gyerekek a pénztárnál kapott játékos térkép segítségével látogathatják végig. A program ezzel még nem ér véget. A térképen a gyerekek és a szüleik a kiállítótermekben felkereshetik a történeteket inspiráló műtárgyakat, majd válaszolniuk kell néhány kérdésre.
A Galéria reméli, hogy a bábos formanyelv segítségével az öt mese feltárja a festményekben rejlő történeteket, valamint megszeretteti a legfiatalabbakkal a képzőművészeti alkotásokat és a múzeumba járást. Az előadások teljes hossza kb. 80 perc – a sétával együtt. Az utána lévő, szabadon választott program pedig 40-60 percet vesz igénybe. Biztosan mindenki remekül fog szórakozni!

Dobi Ildikó - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: