2018. március 18., vasárnap

Badacsony New Yorkban április 14-én




.

A badacsonyi borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a szakmának és a nagyközönségnek a „világ legszebb kávéházában”.


,, Hetedik alkalommal kerül sor a rendezvényre, ezért azt gondoltuk, itt az ideje a megújulásnak” – mondta Váli Péter, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidék bemutatkozását.
A nagy, borvidéki kóstoló marad a New York Palotán belül, de új helyszínen, a Róma teremben kerül megrendezésre, és a Badacsonyi Borvidék borászatai mellett újdonságképpen bemutatkoznak a desztináció települései, szálláshelyei, vendéglátóhelyei, programhelyszínei és egyéb szolgáltatói is.

Kitűnő alkalom ez, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, kérdéseikre közvetlenül kapjanak választ tőlük. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen lesz, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi Borvidék hangulata.

Idén is mesterkurzusok színesítik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal! 14 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok és a kiállítók, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív borkóstoló, mindössze 6.900 Forintért.

A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 7.900 Forintos áron.
Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra elővételben lehet vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon.

  1. április 14.
Badacsony New Yorkban
New York Palota

https://www.facebook.com/events/1975464752703166
https://www.facebook.com/badacsony.regio.tourinform

Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: