i. e. 322. március 7-én halt meg Arisztotelész

„A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.

 

Arisztotelész szobra a Louvreban Arisztotelész az antik görög világ egyik legnagyobb gondolkodója volt. Tanítómestere Platón volt; Arisztotelész maga pedig a makedón király és hódító, Nagy Sándor nevelője. I. e. 355.ben

Arisztotelész szobra a Louvreban

megalapította iskoláját, a Lükeiont (Lyceum): a legenda szerint „délelőttönként itt sétálgatott fel s alá tanítványaival az oszlopcsarnokban vagy a fák alatt, és a filozófia homályosabb kérdéseit fejtegette. Délután vagy este nagyon hallgatóság előtt kevésbé nehéz témákról beszélt. (…)

 

Az elvontabb tárgyak – a logika, természetfilozófia és metafizika – intenzívebb tudományokat igényeltek és kisebb számú hallgatóságot érdekeltek, míg az olyan tárgyak, mint a rétorika, szofisztika vagy a politika, szélesebb érdeklődésre tartottak számot és népszerűbb formában voltak fejtegethetők.”

(forrás: Ross, D.: Arisztotelész. Osiris, 1996, 14.o.)

Műveit három csoportra lehet osztani: a maga által publikált, többé-kevésbé népszerű írások, a tudományos értekezések és a tudományos művek. Egyik legnépszerűbb írása (különösen értelmezői körében) a Poétika, amelyben kifejti „a tragédiáról és az eposzról, fajtáikról, alkotóelemeikről és részeikről, számukról, különbségeikről, sikerüknek vagy bukásuknak az okairól s a kifogásokról és cáfolataikról” alkotott nézeteit.
Ebben leírja, hogy szerinte „... nem az a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményeket mondjon el, hanem olyanokat, amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján. A történetírót és a költőt ugyanis nem az különbözteti meg, hogy versben vagy prózában beszél-e (mert Hérodotosz művét versbe lehetne foglalni, és versmértékében ugyanígy történetírás maradna, mint versmérték nélkül), hanem az, hogy az egyik megtörtént eseményeket mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének. Ezért filozofikusabb és mélyebb a költészet a történetírásnál; mert a költészet inkább az általánosat, a történelem pedig az egyedi eseteket mondja el.”

(forrás: Arisztotelész: Poétika. Lazi Kvk., 2004, 79. és 24-25.o.)