1530. március 7-én alakult meg az anglikán egyház

„Anglia királyai fölött egyedül Isten áll.” VIII. Henrik

Egy angol uralkodó meghiúsult válási kísérlete szembefordította a pápával, s ezzel egy nagy birodalom vált ki a katolikus országok családjából a keresztény vallás egyik legnehezebb időszakában.

Az alig 18 éves Henrik (később: VIII. Henrik) 1509. június 11-én feleségül vette a nála 6 évvel idősebb Aragóniai Katalint, bátyja, Arthur özvegyét. Az évek során a királynő több vetélésen esett át, több gyermekük halva született. Az utódlás rendkívül kényes kérdés volt a király számára: egyrészt folytatni akarta a Tudor-dinasztiát, másrészt az ország nem bírt volna ki még egy örökösödési háborút; és mikor Katalin 1525-ben betöltötte a negyvenet, egyre kétségesebbé vált egy fiú születése. A trónutódlás napról-napra égetőbb kérdéssé vált.

Henrik 35 éves, amikor beleszeret Sir Thomas Boleyn miniszter lányába, Annába. Boleyn Anna addig taktikázott, míg Henrik egyre inkább bűnös kapcsolatnak vélte Katalinnal kötött házasságát (Mózes III. könyvében szerepel: „Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek.”). Felkérte a pápát, hogy mentesítse házastársi hűségesküje alól.

VII. Kelemen, a firenzei Medici család agyafúrt és gátlástalan feje azonban nem tehetett eleget VIII. Henrik kérésének. Vonakodásának korántsem elvi akadálya volt: egyszerűen rettegett V. Károly német-római császártól, aki Itáliát is megszállása alatt tartotta. Kelemen pápa hét évig csűrte-csavarta, halogatta a választ, mígnem VIII. Henrik ráébredt, hogy a protestáns mozgalom tálcán kínálja számára a megoldást. 1529-ben Henrik összehívta a Parlamentet, és megkezdte az előkészületeket az egyház angliai szervezetének átalakítására.

A felsőház és az alsóház tagjai is, bár hívő katolikusok voltak, sajnálták a Rómának fizetett nemzeti hozzájárulást, és nehezteltek a király válásának ügyében habozó pápára. Mindenekelőtt azonban Róma követét, a pápista fertő szimbólumát, Wolsey bíborost gyűlölték. Törvények születtek, amelyek korlátozták a pápai jogkört Angliában. Henrik úgy találta, hogy az egyház semmibe veszi az uralkodó ítélőszékét és előbbre valónak tartja a „külföldi” joghatóságot. „Anglia királyai fölött egyedül Isten áll” – jelentette ki. 1533-ban a Parlament törvényt hagyott jóvá, amely szerint Anglia királya – Krisztus után – az ország egyházának feje. Hatalmas, pápaság elleni és VIII. Henriket méltató propaganda-hadjáratot a lakosság lelkesen és felszabadultan fogadta. 

A kontinens katolikus uralkodói döbbenten figyelték Henrik lépéseit, de nem kételkedtek tetteinek jogosultságában. Angliában a „felülről” végrehajtott, de az alattvalók egyetértésével találkozó egyházszakadás elsöprő győzelmet aratott.

(forrás: Szántó György Tibor: Anglikán reformáció, angol forradalom. Európa, 2000. 38-69.o.)