1879. március 12-e a szegedi nagy árvíz napja

Európa, Amerika, Ázsia több nemzet ajánlotta fel segítségét a város újjáépítésére.

 

A városlakók több alkalommal vészeltek át árvizek okozta nehéz napokat, heteket, sokszor hónapokat, de nem sejtették, hogy 1879 márciusa során mennyi emberi élet szakad ketté, hogyan tűnnek el a tajtékos vízben, hányan válnak hajléktalanná és hogyan válik romhalmazzá, tűnik el néhány óra alatt szeretett városuk.

Vágó Pál festménye

Pedig az előjelek nem voltak biztatóak.

1879 március első napjaiban már magas vízállásokat mértek március 5-i 806 cm-es tetőzéssel.
A régen épült és karbantartási hiányokkal küzdő keresztgátak nem bírták a hatalmas víz nyomását. Sorra átszakítva azokat elöntötte az útjába eső településeket. Víz alá került Algyő, Tápé, Dorozsma és 1879. március 11-re Szegedet a víz teljesen harapófogóba zárta. Stabilizálódni látszott a helyzet, a víz emelkedése megállt, reménnyel töltve el a gátakon éjjel-nappal dolgozó több ezer katonát, a szegedi védekezőket és a városból el nem menekült lakosokat. A természet azonban újra megmutatta félelmetes arcát; az éjszaka folyamán ritkán látható, érezhető hatalmas szélvihar vette át az uralmat. A meg-megújuló széllökések romboló hullámokat keltve sikerrel támadták az utolsó „védőbástyát”, az Alföldi Vasútvonal töltését.

Szeged 1879. március 12-én hajnali fél kettőkor az enyészeté lett; a Rókusi bakterház közelében 25 méteres szakadáson át tört a víz a városra.

Az szunnyadó városra törő víz – a katonaság és a városi torna és csónakázó egyesület tagjainak mentése ellenére - halálos áldozatokat is szedett, egyes források szerint a 200 főt is elérte a hullámsírba veszett szegedi lakosok száma. A város romokban hevert. A mintegy 6000 házból körülbelül 260 maradt épen.

forrás: A napfény városának leggyászosabb éjszakája (atikovizig.hu)