2015. szeptember 3., csütörtök

Csángó Menyekező - Ősbemutató




Szeptember első hétvégéjén ismét a könyveké, az íróké és az olvasóké a főszerep a Budai Várban, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepén. A rendezvénysorozat díszvendége az idei évben Csángóföld. 2015. szeptember 4-én Magyarországon először a Csángó Menyekező ősbemutatójára kerül sor. 

    

A moldvai csángó magyarok évszázadok óta élnek az anyaországtól elszigetelten. Magyar papság és magyar iskolák nélkül is megőrizték nemzetük archaikus kultúráját. Jelenleg, a 21. század kezdetén sem javult a helyzetük ezen a téren. Annyi azonban előremutató változás, hogy már szabadon jöhetnek Magyarországra. A Magyarság Háza rendezésében a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe alkalmából Magyarországon először kerül bemutatásra a „Csángó Menyekező" című műsor, Moldvából érkező csángó hagyományőrző népművészek előadásában. A rendezvényen a moldvai magyarok sokszínű kultúráját ismerhetik meg közelebbről a látogatók: versekkel, népszokásokkal, zenével és tánccal mutatják be Csángóföldet.

A romániai Bákó /Bacau/ környéki településekről jött zenészek énekesek és táncosok a csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel, többek között: a fülke, a leánykérés, a csókos pohár mozzanatait láthatja a közönség. A csoporttal Klézséről érkezik Bálint Erzsi, aki a XVII. századi, Kájoni János által lejegyzett egyházi énekes kódex a Kájoni Cantionale Catholicum valamennyi énekes dallamát ismeri. A múlt században még körülbelül százezres, magyar nyelven beszélő csángóságból ma már talán ő az egyetlen, aki teljességében őrzi - a magyar nyelvhatár legkeletibb peremén - középkori dallamkincsünk elemeit.

A műsorban szerepel Petrás Mária a Szeret partján, Dioszénben nevelkedett, Príma Primissima díjas énekművész és keramikus, akinek a kerámiáit a Magyarság Háza Kosztolányi termében csodálhatják meg az érdeklődők. A kiállítás megnyitójára a program előtt 17-órakor kerül sor. A Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadon a talpalávalót a híres moldvai zenészek Legedi László István és Hodorog András szolgáltatják.

A bemutató után a moldvai táncházban a kezdők is ízelítőt kaphatnak a fergeteges és magával ragadó csángó táncokból. A program rendezői Péterbencze Anikó és Papp Imre - a jászberényi Csángó Fesztivál alapítói - néprajzos-néptáncosok, hosszú éveken keresztül gyűjtötték a csángó zenét és táncot Moldvában, a szakmai elkötelezettségen túl sokéves személyes barátság fűzi őket a csángó népművészekhez.

A Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepét Tytti Isohookana-Asunmaa, volt finn kulturális és oktatási miniszter, az Európa Tanács Kulturális, Tudományos és Oktatási Bizottságának egykori tagja nyitja meg. TyttiIsohookana-Asunmaa asszony kiemelt figyelmet fordított a különböző kisebbségek, a kis népek és népcsoportok kultúrája megőrzésére. Így került kapcsolatba a csángókkal, és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként jelentést készített a csángó kultúra védelmében, amelyet az Európa Tanács Kulturális, Tudományos és Oktatási Bizottsága is elfogadott. Ez a dokumentum volt az első, amely európai fórumon mutatta be a csángó közösség valós helyzetét.
A megnyitón köszöntőt mond dr. Nagy Gábor Tamás polgármester.

2015. szeptember 4. péntek, 17.30
Csángó Menyekező - Ősbemutató/ Magyarországon először
Budai vár, Szentháromság tér

Lantai József - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: