2015. július 28., kedd

Székelyföldi turnén a Virtuózok





Gyerekek a gyerekekért

A Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai székelyföldi turnéra indulnak. Augusztus elején Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön a Csíki Filharmonikusokkal közösen koncerteznek. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, hogy a tehetségkutató műsor hamarosan induló, második szériájában a székelyföldi tehetségek is bekapcsolódhassanak. A nyárvégi koncert-körút megálmodója és részben anyagi támogatója Molnár Levente székelyföldi származású, világhírű operaénekes.

Az M1 csatornán tavaly közvetített Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsor váratlan és fergeteges sikert aratott nem csak Magyarországon, hanem a határon túli közösségekben is. A közvetítéseket több mint három millió néző követte. A műsor befejezése óta a fiatal tehetségek számtalan meghívást kaptak.  A korcsoport győztesek felléptek többek között az Egyesült Államokban is. A székelyföldi koncertkörút gondolatát Molnár Levente operaénekes vetette fel, aki különösen fontosnak tartja, hogy a példaértékű, tehetséges zenészek élőben is bemutatkozzanak szülőföldjén.
A fellépő zenészek között lesz Boros Misi a 11 éves zseniális zongorista, a kicsik korcsoportjának nyertese, akinek édesanyja Csíkszentmiklósról származik, Csabay Zsuzsanna fuvolista, Kéringer Dávid, szaxofon művész, Kiss Zoltán hegedűs, a kicsik korcsoportjának döntőse valamint Szüts Apor a budapesti Zeneakadémia zongora szakos hallgatója, aki sokoldalúságát zeneszerzőként és karmesterként is megmutatta már, és Váradi Gyula a csodálatos hegedűs. A vendégművészek mindegyik érintett városban - Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen illetve Sepsiszentgyörgyön - a Csíki Filharmonikusokkal közösen játszanak Bolyky Zoltán karmester vezényletével.
A koncertkörút az erdélyi bemutatkozás mellett lehetőséget biztosít arra, hogy a székelyföldi tehetségek a Virtuózok második kiadásába jelentkezhessenek. A Virtuózok stábja ugyanis augusztus 5-én meghallgatást tart Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Líceum épületében. Az előválogatásra Székelyföld minden részéből várják mindazokat a fiatalokat, akik a komolyzene iránt elhivatottságot éreznek és ezt versenyhelyzetben is szeretnék megmutatni. A jelentkezéseket július 30-áig várják a helyi zeneiskolákban. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőséget jelenthet az erdélyi tehetségeknek, hiszen egy budapesti meghallgatásra felutazni is komoly anyagi megterhelést jelenthet számukra.
A nyárvégi koncertkörút jótékonysági célt is szolgál: a hangversenyek bevételét ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány gondozottjainak ajánlották fel az szervezők. Böjte Csaba a mai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felajánlott adományt az alapítvány a már tető alatt lévő, de még befejezésre váró új épületének befejezésére fordítják. Ez ad majd otthont, Szovátán az alapítvány öt éve sikeresen működő kórusának.
„A zene nem ismer határokat" vallja a körutat kezdeményező Molnár Levente -, a zenében nincsenek vallási, nemzeti és egyéb hovatartozások, a zene örök érték, mely összeköti a lelkeket.
A koncertsorozat programja:
Augusztus 5. Casting - Virtuózok - Csíkszereda Nagy István Művészeti Középiskola
Koncertek:
Augusztus 6. Székelyudvarhely
Augusztus 7. Sepsiszentgyörgy
Augusztus 8. Csíkszereda 
 

Nincsenek megjegyzések: