2015. július 12., vasárnap

Július-Augusztus




Megérkeztek a júliusi-augusztusi programok, melyek között kulturális, történelmi, de őrült bulizós is található. Tessenek szemezgetni.



Csillagászati Hét; július 13-19.; Berekfürdő, Művelődési Ház, Termál és Strandfürdő;  www.berekfurdo.hu; Az egri varázstorony szervezésében lesznek vetített képes előadások, távcsöves megfigyelések, interaktív kísérletezés,kísérletek héliummal és folyékony nitrogénnel, de megtudhatjuk milyen kapcsolatban van a fizika és humor, valamint aztis, hogy milyen a brutális fizika.
XIII. Pákász-Nap;  július 18.;  Tiszabábolna, Sulymos csónakkikötő;  www.tiszababolna.hu;  Tiszabábolna önkormányzata immár 13. alkalommal rendezi meg a Pákász- napot. A délelőtt folyamán kerül sor a horgászversenyre a Szajlai Holt-Tiszán. A verseny négy kategóriában (felnőtt parti, felnőtt csónakos, ifjúsági, gyermek) lesz lebonyolítva. A horgászverseny mellett a műfüves sportpályán kispályás labdarúgó tornára is sor kerül. A nyílt nevezéses főzőverseny a délelőtt folyamán indul. Délután kerül sor a térségi hagyományőrző csoportok fellépésére, az immár hagyománnyá vált Pákász-olimpia megrendezésére valamint a szórakoztató programokra
IV. Tisza-tavi Családi Sportnapok; július 24-26.; Abádszalók: Tisza-tó strand, Sportpálya; www.abadszalok.hu; A 3 napos sporteseményen lesz Selfizős tájékozódási kerékpárverseny, Tisza-tó átúszó verseny, Streetball verseny, Mérten János labdarúgó emléktorna, Tájékozódási kenutúra verseny, Erős emberek versenye. A versenyek mellett az ide látogató vendégek számos sportágat próbálhatnak ki.
Csege Napok; augusztus 7-9.; Tiszacsege, Tisza part; www.tiszacsege.hu; A 23. alkalommal megrendezésre kerülő 3 napos eseménysorozaton változatos programok kínálnak szórakozási lehetőséget. A program részét képezi színvonalas koncert a katolikus templomban, elszármazottak találkozója, horgászverseny, főzőverseny, gyermekprogramok, lovas bemutatók, kirakodó vásár, helyi, környező és testvérvárosi kulturális csoportok fellépése, streetfighter show és élő koncertek. Mindemellett hagyományos játékok, népi ételek készítése és kóstolása csalogatja a vendégeket. a színes választék lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb műfajt.
A kenyér ünnepe; augusztus 20.; Abádszalók; a Miskolci Musical-és Dalszínház előadásban az István a király magyar rockopera kerül bemutatásra.
Retro Fesztivál; augusztus 21-22.; Abádszalók, Füzes Kemping, Tisza-tó strand; www.abadszalok.hu; Oldtimer autók és motorok találkozója, amerikai és grill ételek versenye, főzelékfőző verseny, a Retro esten klasszikus kabarék, táncdalok szórakoztatják a retro hangulatra vágyókat.
VIII. Kiskörei Csülökfőző Fesztivál; augusztus 29.; Szabadvizű Strand; www.kiskore.hu; A legrégebbi hagyományokkal rendelkező gasztronómiai rendezvény. A zsűri három kategóriában: küllem, íz és tálalás alapján értékeli a főtt csülök, sült csülök, egyéb csülkös ételeket
Kultkikötő - Balatonföldvári Szabadtéri Színház; augusztus 29.-ig; www.kultkikoto.hu; Ha Balatonról és nyárról van szó, ki más is kezdhetné a szezont, mint a Kultkikötőben a kezdetektől fogva fellépő KFT együttes? Ezek után nincs megállás: egészen augusztus végéig közel 180 program várja azokat, akik számára a csobbanás, túrázás és gasztro-kalandok mellett az igazi nyári élményt egy igazán jó színházi előadás vagy koncert koronázza meg. Földváron minden héten csütörtök esténként kamaraszínházi előadásokat, pénteken és szombaton nagyszínpadi produkciókat és koncerteket, szombat és vasárnap délelőtt gyerekelőadásokat kínálnak a nézőknek. Bogláron és Fenyvesen a péntek és a szombat a Kultkikötő-napok.
2015-ben a vendégek hosszú névsorában elismert és legendás művészeket, a szakma nagyjait találjuk: Lázár Kati, Molnár Piroska, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Vári Éva, Takács Kati, Gálvölgyi János is a Kultkikötő színpadára lép, csakúgy, mint a fiatalok körében is rendkívüli népszerűségnek örvendő Szabó Kimmel Tamás, Csányi Sándor, Schell Judit, Kovács Patrícia, Lengyel Tamás vagy Méhes Csaba és Rutkai Bori. Idén a szervezők még színesebbé téve a műfaji palettát, újdonságként operett gálaesttel is készülnek - Peller Károly, Szendi Szilvia és a friss Kossuth-díjas Oszvald Marika közreműködésével.
Badacsonyi Bor7; július 17. - augusztus 2.; www.badacsony.com; A Badacsonyi Borvidék leghíresebb és legnevesebb borászatai gondoskodnak július utolsó két hetében arról, hogy az idelátogató vendégek az istenek nektárjának legjobbjait kóstolhassák. Az estét színpadi fellépők és előadók teszik színesebbé, akik mindenféle stílusban koncerteznek annak érdekében, hogy mindenki számára megfelelő szórakozási lehetőséget biztosítsanak.
Keszthelyi Folklór Fesztivál; július 17.- július 18.; www.keszthely.hu; A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő látványos programsorozatra idén is meghívást kapott több hazánkban élő és a hagyományokat ápoló bolgár, görög, szlovák, horvát, szerb, német (sváb) és roma művészeti csoport. A fesztivál első napján látványos felvonulás zajlik a belvárostól a Balaton-partig, majd a rendezvény helyszínén, a Zenepavilonnál a csoportok egymást váltva lépnek a színpadra. Az estéket nép- és világzenei koncertek és nemzetiségi táncházak zárják.
Hungarikum Fesztivál; július 24.- augusztus 4.; Balatonalmádi; www.balaton-almadi.hu; Nemzetünk értékeit mutatják be neves pálinkákkal, gasztronómiai remekekkel és kézműves, népi-iparművészeti termékekkel. A fesztivál ideje alatt legfőképpen helyi és környékbeli művészek kínálják zsűrizett termékeiket megvásárlásra.
25. Művészetek Völgye fesztivál, július 24. - augusztus 2.; Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend; www.muveszetekvolgye.hu; Új zenei műfajok és kísérletek, számos új programhelyszín és házigazda, változatos színházi bemutatók, terjeszkedő kortárs képzőművészet, természetközeli építészeti projektek és szerveződő gasztroforradalom jellemzi majd a jubileumi összművészeti fesztivált, amely tovább halad a 2014-ben megkezdett, tradícióra és innovációra egyidőben építő, tradivatív úton. Idén is lesz Kaláka Versudvar, kapolcsi Hobo Klub, 10 napra ismét saját udvart nyit Harcsa Veronika és a Design Terminál. A 2015-ös évben először udvargazdává avanzsál Bognár Szilvi is a Muharay Udvarban. Új helyszínre költözik a kibővült Blue sPot Café, a Malompartra becsatlakozik a Modern Art Orchestra és Hajós András is, a már közkedvelt programelemek mellett tehát sok újdonság, meglepetés várja a Völgy régi és új barátait.
Hal és Petyek Napok; július 31. - augusztus 2.; Fonyód; www.fonyod.hu; Hogy mi az a Petyek? Megtudhatja és megkóstolhatja bárki, aki ellátogat idén nyáron is Fonyódra. Mindenfélével megismerkedhet, ami balatoni halakkal kapcsolatos: lesz lehalászás, főzőverseny, hagyományos fonyódi halétel, a petyek (lecsós alapra készített, sűrű halászlé) készítése. Interaktív játszóház gyerekeknek, és különböző zenés programok.
IX. Gombócfesztivál; augusztus 1.; Balatonfűzfő; www.gombocfesztival.hu; A szombati rendezvény attrakciója a balatonfűzfői asszonyok által főzött gombócok felkínálása az érdeklődő közönség számára. A fesztivál kísérő rendezvényeként fellépnek a helyi és a szlovákiai testvértelepülés, Nagycétény amatőr művészeti csoportjai. A 6. alkalommal csatlakozó rendezvényként megszervezett veterán jármű kiállítás és felvonulás mellett képző- és iparművészeti résztvevők színesítik a fesztivált.
XVI. Zalakarosi Bornapok; augusztus 6. - augusztus 9.; www.zalakaros.hu; A bornapok megnyitója a Zalai Da Bibere borlovagrend lovagjainak látványos felvonulásával kezdődik, és ezen az ünnepségen adják át minden évben a „Város bora" kitüntetést a zsűri által legjobbnak ítélt bornak, ill. boros gazdának. A négy napos rendezvényen sztárfellépők és szórakoztató programok is várják a vendégeket.
Íjászverseny; augusztus 8. - augusztus 9.; Szántódpuszta; www.szantodpuszta.hu; A tatai Tömegsport és Tájfutó Honvéd Sportegyesület Tatai Celőkék Íjász Szakosztálya szervezésében kerül megrendezésre a szántódpusztai  íjászverseny. A Szakosztály az íjászat tradicionális szakágát képviseli, vagyis tagjai a pusztai népek merevszarvú visszacsapó íjait használják. A versenyre jelentkezni lehet a szakosztály vezetőjénél.
Siófolk Fesztivál és Bor és Kenyér Ünnepe; augusztus 14. - augusztus 23.; www.kulturkozpont-siofok.hu; A Bor és Kenyér Ünnepe hagyományosan a régió egyik legnagyobb idegenforgalmi eseménye, a nyári szezon legnagyobb fesztiválja Siófokon, amely augusztus 20-a köré szerveződik. A tradícióknak megfelelően a fesztiválon fontos szerepet kap a gasztronómia, amely mellett változatos kulturális és családi programok, koncertek és ünnepi események várják a közönséget: kenyérszentelés, a város bora választás és tűzijáték.
Rózsakő Fesztivál; augusztus 19. - augusztus 23.; www.badacsony.com; A szórakoztató eseményeken, koncerteken, sztárfellépőkön kívül gazdag állandó programok is várják a Vendégeket: bortúra nosztalgia terepjáróval, városnéző kisvonat, régiójáró busz, kulturális lehetőségek úgy, mint Egry festményritkaságok, Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor életét bemutató múzeum. A gyerekeket és a vállalkozó szellemű felnőtteket a rendezvény ideje alatt élménypark várja.
11. Országos Lecsó Fesztivál Balatonkenese; augusztus 22.; www.hellobalaton.eu; A város egyik legismertebb, legnépszerűbb rendezvénye. Részt vehetünk benne kóstolgató érdeklődőként és a lecsófőzés aktív részeseként is, honi és külföldi csapatok mezőnyében. A szenzációs hangulatról nem csak a sztárfellépők gondoskodnak, hanem az ezerféleképpen elkészített, de mégis igazi, magyaros étel is, amely a zsűrizést követően a kóstolóké lehet. Egész napos kirakodóvásár, népi kismesterségek bemutatója, gyermekanimáció után este koncert várja a jóllakott közönséget. Ebben az évben többek között az Ocho Macho zenekar és az Irigy Hónaljmirigy gondoskodik a szórakozásról.
Hegyalja Fesztivál; július 16-19.; Tokaj-Rakamaz; www.hegyaljafesztival.hu; A 15 éves múltra visszatekintő Hegyalja Fesztivál 2015-ben átalakul, és megújult koncepcióval Borsodi Kingdom of Hegyalja néven szeretne a nyári kikapcsolódás keleti fellegvára lenni, mint pl. a szélesebb zenei paletta és a kulturális programok mennyisége tekintetében.  
Cserkevitéz Napok; július 17-19.; Cserkeszőlő;      www.cserkeszolo.hu; A programsorozaton a különböző tájegységek boraival várják az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt minden nap déli 12 órakor ágyú dörren a strandfürdő bejáratánál. Cserke Úrhölgyet és Cserke Vitézt is választanak a négy nap során, akik igazi vitézi próbatétel során mérhetik össze tudásukat.
Tarpai Kuruc napok; július 18.; Művelődési Ház kertje; www.tarpa.eu; Ünnepségek, kulturális programok kurucos hangulat várja azokat, akik ellátogatnak Esze Tamás brigadéros szülőfalujába Tarpára, a XII. Tarpai Kuruc Napra.  A művelődési ház parkjában egész nap eredeti 1698-as receptek alapján készített kuruc kori és hagyományos népi ételek kóstolására nyílik lehetőség.   
Szatmári Fesztivál: Nemzetközi Diófesztivál; július 25-26.; Milota, Sportcentrum; http://www.milota.hu; A fesztivál középpontjában a dióból készült ételek főzőversenye áll. A fesztivál kísérő rendezvényeként kulturális programok is megtalálhatóak. A település lakossága minden érdeklődőt szeretettel hív és vár.
Határmenti Világzenei Fesztivál; július 31- augusztus 2.; Panyola; http://panyola.hu, www.panyolafeszt.hu; A Határmenti Világzenei Fesztivál Panyola község évente megrendezésre kerülő legfontosabb turisztikai rendezvénye, mely hatókörét tekintve országos. Hagyományőrző, mert kézművesek, népi iparművészek mutatják be mesterségeiket és termékeiket. Kulturális, népzenei, mivel a színpadon fellépő zenekarok és táncegyüttesek a magyar és a határon túli népzenei irányzatot képviselik.
Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó; augusztus 1.; Jászberény; jaszberenyiprogramok.hu;
Méz és méhészeti termékek kiállítása, mézkóstoló; mézkirálynő választás, méhészek vetélkedője, méhcsalád kezelésének élő szemléltetése, mézes sütemények versenye, és mézeskalács díszítési bemutató, méhészeti eszközgyártók kiállítása, szakmai tanácskozás, családi szórakoztató programok, tombola, népművészeti kirakodóvásár. A rendezvényről külön vásári újság jelenik meg.    
XXV. Csángó Fesztivál; augusztus 4-9.; Jászberény; www.csangofesztival.hu, www.jne.hu; A rendezvény célja, hogy bemutassa a magyar nyelvhatár legkeletibb peremén élő magyar kisebbségnek, a csángó magyaroknak a sajátos kultúráját. Emellett színes forgatagban több európai kisebbség is lehetőséget kap a bemutatkozásra.
Kastélykerti Esték; augusztus 13-15.; Balmazújváros, Kastélykert, Veres Péter Kulturális Központ, Semsey-kastély; www.balmazujvaros.hu; www.vpkk.balmazujvaros.hu; Könnyűzenei és népzenei koncertek, előadások, kiállítások, találkozók, a város kitüntető díjainak átadása, táncbemutatók, hangverseny szerepel a kínálatban, amely a "Város Napján", szombaton este hagyományosan tűzijátékkal ér véget.    
Debreceni Virágkarnevál és Karneváli Hét; augusztus 15-22.; Kossuth tér; www.fonixinfo.hu; Közép-Európa legnagyobb virágfesztiválja. Immár több mint negyven éve, töretlen sikerrel, a város legnagyobb és az ország egyik leghíresebb rendezvénye, hagyományosan több százezer látogatóval.
Szolnok Napja; augusztus 29. - szeptember 1.; Kossuth tér, Hild tér, Szapáry utca; www.agoraszolnok.hu;
Ugyan augusztus huszadikával a legtöbb helyen véget ér a nyár, a gondtalan szórakozást felváltja a készülődés az iskolai életre, de a szolnokiaknak szeptember eleje nem csupán a nebulók tanévkezdését jelenti. A bemutatkozás és a közös ünneplés színterévé, a szolnokiak találkozójává válik a városközpont. Senior Maraton, Civil Kavalkád, Alföldi Mézesnap, Népijáték Fesztivál, Szapáry Utcafesztivál - változatos programok minden korosztály számára.
VeszprémFest - Veszprém; július 15-19.; www.veszpremfest.hu; A koncertek háttere, természetes díszlete a Veszprémi Vár érseki palotájának gyönyörű barokk épülete. A helyszín nagyban hozzájárul ahhoz, hogy - a nagyvárosok zajától távol - az idelátogatók egy egyedi, meghitt hangulat részesei lehessenek.
Végvári Napok - Sümeg; augusztus 8-9.; www.sumegvar.hu, A Kisfaludy Várkertben és a történelmi élményparkban középkori forgatag: kézművesek, vásározók, gyerekfoglalkozások, pónilovaglás, múzeumok, gyermekjátszótér várja a vendégeket. Lesz jelmezes felvonulás, történelmi lovasjátékok, lovagi torna, olasz zászlóforgatók, spanyol lovas karusszel, a sümegi vár tüzérségi támadása, solymászbemutató, bábelőadás.
29. Mesterségek Ünnepe; augusztus 20-23. Budavári Palota; http://mestersegekunnepe.hu;
A Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat minden évben kiemelten kezel egy-egy témát, mely az egész eseményt végigkíséri és alapjaiban meghatározza. Idén egyszerre két témára fókuszálnak: a pásztorművészetre és a népviseletekre.
XVI. Mesztegnyői Rétesfesztivál és Falunap; július 18-19; www.mesztegnyo.hu; Az érdeklődők láthatják a réteskészítés teljes folyamatát (látványnyújtás) a vállalkozó kedvűek ki is próbálhatják: dagasztás és nyújtás után pedig a kemencében sütött rétesek megvásárolhatóak.
XXII. Fürdőfesztivál; július 24-26., Harkány, Gyógy- és Strandfürdő; www.harkanyturizmus.hu; A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő legnépszerűbb tradicionális eseménye, a Fürdőfesztivál mindenki számára kínál valami érdekes eseményt. Családi- és gyermekprogramok, vizes-pólós szépségverseny, pocak szépségverseny, kulturális programok, könnyűzenei koncertek, medence melletti tánc- és nótaműsorral gazdagítják a kínálatot.
XVI. Országos Kékfestő Fesztivál; július 25-26; Nagynyárád; www.nagynyarad.hu; A távoli vidékről érkező vendégsereg a sok élmény közben rácsodálkozhat egy nagy hagyományú kézműves mesterség, a kékfestés múltjára, termékeire és szerencsére a ma is élő értékeire.
8. Ördögkatlan Fesztivál; augusztus 4-8.; Nagyharsány / Kisharsány / Palkonya / Bemerend / Vylyan Terasz; www.ordogkatlan.hu; A katlanozók már tudják, mire számíthatnak: igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre minden műfajból a könnyűzenétől a jazzen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatására, kiállításokra és kézműves vásárokra. Mindezt a csodaszép Villányi-hegység közepén, békében, nyugalomban öt napon át. 
Kőszeg Ostromnapok; augusztus 07-09.; www.koszeg.hu; A kőszegi ostrom az 1532. évi oszmán hadjárat legjelentősebb hadi eseménye volt. Országosan ismert, hogy emlékére minden nap 11 órakor megszólalnak a kőszegi harangok. A történelmi belváros egyedülálló háttér a középkori városi élet, a piac és a hadi események bemutatásához. 
Barokk Esküvő; Győr; augusztus 07-09.; www.gyor.hu; Győr történelmi múltjába jól beágyazott Barokk Esküvő, újszerű, innovatív elemeivel a város fontos arculati tényezője. Országosan egyedülálló rendezvény, melynek során egy igazi jegyespár köti össze életét barokk kori ceremónia szerint. Az ifjú pár, szüleik és rokonaik, és évről évre egyre nagyobb számban barokk jelmezt öltő városlakók is részesei a fantasztikus időutazásnak.
Savaria Történelmi Fesztivál; Szombathely; augusztus 27-30.; www.savariakarneval.hu; Szombathely belvárosában, ókori és középkori környezetben zajlik. Maguk a helyszínek is egyediek, koncepciójuk szerint más-más kínálatot nyújtanak. Az Öreg Város Vásárában, mely Savaria-Szombathely belvárosi „vásárterén" valósul meg, a Karnevál napjaiban egyedi portékáikat kínálják az ide sereglett mester-árusok. Az Iseum operajátszás helyszíneként és régészeti tárházként funkcionál. A Gayer-parkban a gyermek számára kínálunk három napos elfoglaltságot. A Borok utcájában a történelmi borvidékek bemutatkozását a magyar népzenei élet kiválóságainak koncertjei fűszerezik. A Fő téren felállított Fórum Színpadon a világzene kiválóságai koncerteznek. A fesztivál fénypontja a mintegy 1000 fős kosztümös felvonulás.
Matyóföldi Folklórfesztivál - Mezőkövesd, Hadas városrész, augusztus 7-9.; www.mezokovesd.hu,; Színvonalas néptáncegyüttesek műsora szórakoztatja a vendégeket egyszerre több helyszínen, párhuzamosan a három nap alatt. Esténként táncházak tánctanulással. Vasárnap este zenés táncos felvonulás (menettánc) indul a Főtértől a Kavicsos-tóig. A rendezvény gálaműsorral zárul valamennyi résztvevő közreműködésével.
VIII. Hegyeskő Nap - Demjén; augusztus 8.; www.demjen.hu,;Ezen a napon a Hegyeskő tallér a „hivatalos" fizetőeszköz. A helyi és környékbeli főzőmesterek versenyeznek a vendégek tallérjaiért. Az ételekhez finom borokat is kóstolhatnak. Fellépnek a hagyományőrző népdalkörök, néptáncegyüttesek. A résztvevők kézműveskedhetnek, sőt a túrázni vágyók megtekinthetik Demjén nevezetességeit, bejárhatják tanösvényét.
SzépAsszonyok Fesztiválja - Eger; augusztus 20-23.; www.ekmk.eu; Egri Kulturális és Művészeti Központ, Bartók Béla tér 6.; Minden, ami szerelem, párkapcsolat, művészet, tudomány és gasztronómia
Szüretindító Bortúra - Egerszalók; augusztus 29.; www.egerszalok.hu; Kövesse a szőlő útját a tőkéktől a kádakig és boros poharakig. Folkmise, szüreti felvonulás, szőlőszentelés és mulatság szüreti játékokkal, kézművesekkel, szüreti hagyományokhoz illő ételek és finom egerszalóki borok várják az érdeklődőket.
Németh Krisztina és Tóth Tibor - EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: