2015. július 21., kedd

Indul a 2015-ös tejkapány





A magyar tej és tejtermékek fogyasztásának ösztönzésére 2015. júliusában intenzív kampányt indít a Magyar Turizmus Zrt. A kampányban a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága szorosan együttműködik a Földművelésügyi Minisztériummal és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal. A szervezetek azt a célt tűzték ki, hogy ösztönözzék a tudatos vásárlást, megtanítsák a fogyasztóknak, mire figyeljenek oda, ha minőségi, hazai tejet szeretnének vásárolni. Kiemelt cél továbbá a helyi értékek védelme is.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról adott tájékoztatást, hogy 420 millió forintos kerettel marketingkampányt indítanak, amelynek révén a kormány segítséget kíván nyújtani a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak.
A fogyasztásösztönzés elősegítése érdekében július 13. és augusztus 13. között kóstoltatást és termékbemutatót szervezünk a Tej Terméktanácsban tagsággal rendelkező kiskereskedelmi áruházláncok összesen 36 üzletében. A promóció során külön figyelmet szentelünk annak, hogy megismertessük a fogyasztókkal a „Tej-szív" logót, valamint az ovális eredetjelző védjegyet. -mondta el Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese. A kampány feladata, hogy egészséges táplálkozásra, tudatos vásárlásra ösztönözze a fogyasztókat, és arra, hogy keressék a termékeken azokat a jeleket, amelyek egyértelműen mutatják, hogy egészséges, minőségi, hazai termelőtől származó termékekről van szó, amelyeket nyugodt szívvel vásárolhatnak. Ennek révén a vásárlók a munkahelyek teremtéséhez, Magyarország sikeréhez is hozzájárulhatnak. - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
A tejágazat fejlődése, a tejtermelés és tejtermék-előállítás magas színvonalú folytatása, a fogyasztói igények lehető legmagasabb szintű kielégítése, valamint a hazai tejtermék-ellátás biztonságának megteremtése érdekében a vásárlóknak tudatos döntést kell hozniuk. A megbízható és jó minőségű termékek ismertetőjegye a 'Tej-Szív' védjegy.
Az úgynevezett tej-szív logó évek óta megtalálható a minőségi, hazai termelésű termékeken, az ovális alakban található országjelző kód pedig azt garantálja, hogy hazai termékről van szó. - fejtette ki Lipcsey György.
A csomagoláson található ovális alakú jelzésben az ország ISO kódja van feltüntetve, például Magyarország jele a HU. A „Tej-Szív" védjegy egyre több hazai eredetű tejen és tejterméken megtalálható. A védjegyet a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felügyeli. A 'tej-szív' védjegycsalád egyszerre fejez ki érzelmeket és értékeket. A védjeggyel ellátott tejtermékek kizárólag magyar alapanyagból származnak és megfelelnek a hatályos élelmiszer-szabályozás kritériumainak, illetve egy vagy több szempontból túl is teljesítik azokat.
Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke elmondta: a tejkvóta-szabályozás az EU-ban áprilisban megszűnt, ami komoly kihívást jelent a hazai tejágazatnak, hiszen az ország uniós csatlakozását követő években a magyar tejtermelők a különlegesen jó minőségű tejet kivitték külföldi feldolgozásra, így a hazai ipar a technológiákat tekintve nem fejlődött, nem tudtak beruházásokat végrehajtani. Most az a cél, hogy itthon maradjon a tej, a hazai ipart fejlesszék és a magyar fogyasztókat megbízható minőségű termékekkel lássák el - magyarázta. Hozzáfűzte: Magyarországon szigorúan ellenőrzik a termelőket és a feldolgozókat, ami biztonságos fogyasztást garantál a vásárlóknak.
A tej és a tejtermékek a legértékesebb élelmiszereink közé tartoznak, mert tartalmazzák mindazokat az anyagokat, amelyek a szervezet felépítéséhez és életben tartásához szükségesek. Ezekben a termékekben a tápanyagok könnyen emészthető alakban, az egészséges táplálkozáshoz szükséges kedvező arányban találhatók meg.
www.tejtermek.huhttp://www.tejtermek.hu/
 

Nincsenek megjegyzések: