A hajnal a hajnalt váltja,
zabtáblán pára lebeg...
Eszembe jutottál, drága
anyám, te szegény öreg.
Mint hajdan, igyekszel a dombra,
támasszal a durva bot áld,
és látod a habba hullva
a hold elnyűtt saruját.
Tudom, fejed egyre azon jár,
az a gond görnyeszti le:
fiadnak az otthon után már
csöppet se fáj a szive.
Tipegsz a kis temetőig,
figyeled sírkő-sürüjét,
s könyörögsz, hajolva földig,
sok hűtlen gyermekedért.
Bicskás-szilajon nőttünk fel,
s hugaink, mint május-iram.
Kis vaksi fürge szemeddel
ne nézz búbánatosan.
A bánat, a bánat elég már!
Most éled az ősz idejét:
az almafának is így fáj
elveszteni lombja rezét.
Az öröm csak ritka mámor,
mint májusi, hajnali dal.
Ne fonnyadozzak az ágon,
perzseljen az őszi vihar.
WEÖRES SÁNDOR
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Illusztráció: Hallai Mihály Hajnal a tanyán című festménye
2 megjegyzés:
Szeretem Jeszenyint, szép ez a vers.
Köszönöm szépen a megjegyzését kedves Márta. Azért tettem fel, mert nekem is nagyon megtetszett Jeszenyinnek ez a verse. Üdvözlettel B.Péter
Megjegyzés küldése