2011. május 30., hétfő

Egry József festő, Kossuth díjas


1883 - 1951


A Zala megyei Újlakon született, szegény napszámosszülők gyermekeként. 1902-ben Budapesten, 1904-ben Münchenben, 1906-ban Párizsban tanult festeni. 1906-1908 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly és Szinnyei Merse Pál tanítványa. 1912-ben hosszabb tanulmányúton járt Belgiumban. Az első világháborúban súlyosan megbetegedett, 1918-ban Keszthelyen telepedett le. A húszas évek közepétől rövid budapesti tartózkodások, külföldi utak kivételével Badacsonyban, a Balaton partján élt és dolgozott élete végéig.
1905-től szerepelt rendszeresen kiállításokon: a Műcsarnokban, 1909-14 között a Művészházban. 1922-ben a Nemzeti Szalon "Balatoni Kiállításán" tűnt fel balatoni képeivel. 1923-ban gyűjteményes kiállítást rendezett a budapesti Belvederében, 1927-ben és 1930-ban a Tamás Galériában. 1925-ben Berlinben, 1926-ban Drezdában mutatta be műveit. 1946-ban az állami nagy aranyéremmel, 1948-ban Kossuth díjjal jutalmazták művészetét. Elhatalmasodó betegsége ellenére haláláig dolgozott. Sírja a badacsonytomaji temetőben van, mellette nyugszik felesége, aki több mint 30 éven át hű társa, segítője volt.
Halála után Brüsszelben, Antwerpenben, Párizsban állították ki műveit. Magyarországon a keszthelyi Balatoni Múzeum 1958-ban és 1962-ben rendezett Egry József emlékkiállítást. Badacsonyi lakóháza és műterme emlékmúzeumként nyílt meg barátai és tisztelői előtt. Legszebb alkotásai művészetét értő s részben baráti köréhez is tartozó gyűjtőkhöz kerültek.


Forrás: Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága - Egry József kiállítás, Tihany, 1966
Illusztráció: Önarckép napsütésben 1927
Olaj, vászon, 58,5 x 82 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Nincsenek megjegyzések: