2011. május 29., vasárnap

Wass Albert: Vérszerződés - magyar monda




Átkelvén az ATIL (Volga) folyón, néhány évig ATILKÖZBEN maradtak a magyarok, azonban
nem telepedtek meg ezen a földön. Csupán nyájaikat legeltették, és sátorszekereiken tanyáztak. Táboraik törzsek szerint oszlottak meg, a törzseken belül pedig nemzetségek szerint. Egyegy nemzetség szekértábora kör alakban helyezkedett el, nehéz, vasalt rúdjaikkal kifele, mint a sündisznó tüskéi. Ez a módszer támadásokkal szemben hatásosnak bizonyult. Egy szép napon görög követ érkezett a magyarok táborába, több szekérre való ajándékot hozva Bizáncból. Felvonultak ELŐD elé, aki a magyarok KENDÉJE volt és azt kérték tőle a császár nevében, hogy mint Bizánc szövetségese indítson hadat a szomszédos besenyők ellen. A KENDE válasza meglepte a görögöket. - Nekem nincs hatalmam a hadsereg fölött - felelte Előd, magyarok kendéje -, én csak békeidőben uralkodom. Ha háborúra kerül a sor, a törzsek fejei Gyulát választanak maguk közül és ő a főparancsnok, akinek mindenki engedelmeskedik, még én is. A görögök unszolására Előd tanácsba hívta a hét magyar törzs vezéreit. A hét vezér visszautasította a görögök ajánlatát. Nem kívántak háborút csupán a háború kedvéért, még gazdag ajándékért sem. A csalódott görögök visszatértek császárukhoz, és jelentést tettek sikertelen útjokról. A császár krónikása pergamenre írta a nomád magyaroknál tett látogatás útján szerzett különös tapasztalatokat. "Béke idején a KENDE uralkodik a magyarok felett" írta föl a krónikás, "míg háború idején a GYULA, akit a törzsek fejei választanak." Atilközben állomásozva a magyarok előkészületeket tettek a nagy útra, Atilla örökségének visszafoglalására. Portyák kalandozták be nyugat felé a völgyeket hágót keresve a hegyeken át, melyen át lehessen vontatni a nehéz szekereket. Hogy biztosítsák a zavartalan átvonulást, szövetséget kötöttek a szászokkal is, Álmos fiának, Árpádnak leányát, a megkeresztelkedett Ágotát feleségül adván a szászok hercegéhez. Leó, görög császár, többszöri felszólítása után LEVENTE, egy sereg fiatal harcos élén elindult a görögök megsegítésére a bolgárok ellen. A magyarok ugyanakkor szerződést kötöttek Kijev hercegével, mely szerint a szlávok elvállalták, hogy jó előre kiirtják az erdőt a vonuló magyarok előtt, és a szekerek számára utat építenek a Vereckei-hágón át. A szlávok boldogok voltak, hogy ilyen könnyűszerrel megszabadulhattak veszedelmes új szomszédoktól, és vér helyett verejtékkel fizethettek a szabadulásért. Végül is a magyarok készen voltak a nagy útra. Elérkezett az ideje, hogy vezért válasszanak maguknak, aki egyesíteni tudja a törzseket, és elvezeti őket Atilla földjére. ÁLMOS kürtje nagytanácsba hívta a törzsek vezéreit és a nemzetségek fejeit. Díszpompába öltözve jelentek meg a vezérek és a nemzetségfők, köztük a három újonnan csatlakozott KABAR törzs vezérei is. Csillogott a napfény a kócsagtollas, ékszeres forgókon, kardmarkolatokon, menték, kacagányok gyöngyökkel díszített aranyláncain. Csupán öreg Álmos állt ott egyszerű öltözetben, Atilla puha, fekete bőr-öltözetében. Talpig fehérben állt mellette a táltos. Mégis mindannyian levették fövegüket, amikor Álmos és a táltos megjelentek a nagytanács előtt, mert ők hozták magukkal a nemzet két legféltettebb kincsét, az ÚR Kardját és egy egyszerű fából vájt kupát, melyből valamikor a nagy Atilla ivott. A nagygyűlés sátrát négyzet alakban vette körül az egybegyűlt nép. Az egyik oldalon, rang szerint állva, a harcosok. A másik oldalon, színpompás viseletükben a nyájak gondozói. Elöl a csikósok, majd a gulyások, aztán a juhászok és végül a kanászok. A harmadik oldalt asszonyok és lányok töltötték meg, színpompás viseletben, a negyedik oldalon pedig néma türelemmel álltak az öregek. Bent a nagy sátorban hosszúra nyúlt a tanácskozás, de odakint néma türelemmel várakozott a tömeg. Végül is félrelebbent a bejárat bőrfüggönye, és vén Álmos lépett ki rajta, s mögötte a törzsek vezérei. A tömeg felé fordulva beszélni kezdett Álmos. - Eljött az ideje, hogy visszaszerezzük örökségünket, Atilla földjét. Úgy kívánja a törvény, hogy közös vezért válasszon magának a nemzet, aki úgy háborúban, mint békében összetartsa a törzseket, mert nem lesz könnyű ám visszafoglalni őseink földjét, és még nehezebb lesz megtartani azt. Nemzetté kell kovácsolódjanak a törzsek megint, egy vezér és egy akarat alatt, mint ahogy Atilla idejében volt. - Hosszú éveken át én voltam egy vándorló törzs vándorló vezére. Az én időm eltelt már. Hajam fehér, és az égi mezők őrei lassanként nyitják már számomra a kaput a Hadak útja felé. A törzsek vezérei idősebbik fiamat, Árpádot választották, hogy egy életre a nemzet legfőbb vezére legyen. A hét vezér pajzsot tartott Álmosfia Árpád elé, és ahogy Árpád rálépett a pajzsra, a pajzzsal együtt magosan a fejük fölé emelték. Egyenesen állt ott, a magosra emelt pajzson, barna haján megcsillogott a nap fénye, és bátor sas-szeme messzire elnézett a tömeg fölött. Kezében ott csillogott Isten kardja és egyenesen nyugat felé mutatott. - Éljen Árpád, magyarok vezére! - szakadt fel a tömegből az ujjongás. - Vezess, Árpád vezér! Atilla fakupájával a kezében előre lépett a táltos. - Lépjetek elém hét vezérek - mondta a táltos hangos szóval -, és ti, kabar vezérek, kik csatlakoztak hozzánk, ti is lépjetek ide! Esküdjetek hűséget Árpádnak és örökös leszármazottainak! Egyenként léptek a vezérek a táltos elé. Egyenként vágtak eret karjukon és csöppentették vérüket Atilla kupájába. Utolsónak maga Árpád. A táltos bort öntött a vérbe, loccsantott belőle a földre, majd néhány csöppet a szél minden irányába. Aztán a vezéreknek nyújtotta a kupát és sorra mindegyik ivott belőle. - A mai naptól kezdve - mondta hangos szóval a táltos - minden magyar, minden hun és minden kabar egy nemzetté váljék, mint ahogy eggyé vált a vér ebben a kupában. Utolsónak Árpád ivott. - Én és minden leszármazottam - mondta ki a fogadalmat Árpád - tiszteletben kell tartsa a törzsek és nemzetségek rendjét. Hallgatnia kell tanácsukra, és nem emelhet fegyvert ellenök. Ha én, vagy bármely leszármazottam megszegné ezt az esküt, testét ne fogadja be a föld, lelkét tagadja meg az ég! - Ég és föld hallotta esküdet, Álmosifa Árpád - mondta zengő, mély hangon a táltos -, ha megszeged azt, föld kidobja tested, s ég megtagadja lelked. Úgy legyen!

Forrás: Wass Albert: Válogatott magyar mondák

Nincsenek megjegyzések: