2018. augusztus 31., péntek

15 éves a Design Hét Budapest




.

Noha az idei Design Hét Budapest csak október 5-19. között kerül megrendezésre, érdemes felidézni, milyen nagy számú hazai kis- és középvállalkozás megerősödéséhez járult hozzá a fesztivál. A korábbi Design Hét Budapest rendezvényeken ugyanis számos olyan vállalkozás bukkant fel, mely azóta nagy hazai és nemzetközi sikert aratott – ami azt bizonyítja, hogy a Design Hét Budapest nem elsősorban kulturális rendezvény, hanem a vállalkozásfejlesztés fontos platformja, mely kézzelfogható üzleti előnyöket kínálva járul hozzá a magyar kreatívipar fejlődéséhez.


Így segítette a vállalkozásokat az évek során az esemény
Idén ünnepli fennállásának 15. Évfordulóját a Design Hét Budapest fesztivál. Az idén 15 napos rendezvénysorozat a fővároson kívül több vidéki helyszínen is várja a design iránt érdeklődőket, programjai száma pedig több, mint 150 lesz 2018-ban. A hazai designszcéna legfontosabb programjának számító esemény kerek évfordulója alkalmából felkerestünk néhány olyan designert és designvállalkozást, akik az elmúlt években sikerrel vettek részt a Design Hét Budapest rendezvénysorozaton.

A magas minőségű bútorok és lakáskiegészítők tervezésével és gyártásával foglalkozó YOZA tulajdonosa, Józsa István formatervező szerint például „…a Design Héten történő részvételnek elsősorban a márkaépítésben, az ismertség növelésében volt pozitív hozadéka, de a rendezvényt követően konkrét megrendeléseket is kaptunk .” Józsa István kiemelte, hogy márkája építésében fontos lépés volt az idei OTTHONDesign kiállítás, ahol a Design Hét Budapest szervezésében megvalósult Pure Design blokk keretein belül a széles vásárlóközönség előtt is bemutatkozhatott. Mint elmondta, „nagyon jó, hogy egyre több nem szakmabeli, laikus érdeklődő is meglátogatja a Design Hét programjait, hiszen a későbbiekben belőlük lesznek a vásárlók.”
„A tavaszi OTTHONDesign rendezvényen debütált Pure Design blokk csak az egyik kezdeményezésünk azok közül, melyek a hazai design kis- és középvállalkozások fejlesztésére hivatottak, a Design Hét Budapest fesztivál időpontjától függetlenül” – emelte ki Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora. „A programot ősszel, a Design Hét Budapest időtartama alatt is megszervezzük annak érdekében, hogy még szélesebb közönség előtt mutatkozhassanak be a magyar tervezők.” Az OTTHONDesign és a Design Hét Budapest együttműködéséből született Pure Design blokkban ugyanis egy nagy forgalmú lakberendezési, belsőépítészeti vásáron: az OTTHONDesign Ősz-ön mutatkozhatnak be a vállalkozások, a Hungexpo vásárközpontban.

Az egyik legizgalmasabb hazai startup, az okostérkövek fejlesztésében élenjáró Platio alapítója, Ilyés Miklós tájépítész is nagy előrelépésnek élte meg a Design Hét Budapesten való részvételt. Mint elmondta, a rendezvény lehetőséget adott nekik arra, hogy kapcsolati hálójukat teljesen más irányból érkező emberekkel bővítsék: „számos építőipari szereplővel könnyítette meg az egymásra találást számunkra a Design Hét Budapest, ez pedig hosszú távon különösen gyümölcsözőnek bizonyult” – tette hozzá.
A iamart újgenerációs mozaiklap és terrazzo manufaktúra a Csepel Művek területén, egy egykori repülőgépmotorokat gyártó üzemben nyílt meg 2017 nyarán.  Múlt ősszel már Nyitott Stúdióként mutatkoztak be a Design Hét Budapesten, ami Lengyel Kristóf, a iamart társtulajdonosa szerint óriási élmény volt számukra. „Nyitott Stúdióként a tervezés és gyártás teljes folyamatát bemutathattuk az érdeklődőknek, a látogatók pedig akár ki is próbálhatták a cementlapkészítés egyes fázisait. Az eseményen számos belsőépítész, építész, lakberendező, stylist is részt vett, akikkel később sikeres együttműködéseket alakítottunk ki, így számunkra egyértelműen üzletileg is sikeresnek bizonyult a részvétel, már középtávon is. A rendezvény intenzív médiajelenlétének köszönhetően emellett a célcsoportjaink azon tagjaihoz is eljuthattunk, akik nem vettek személyesen részt a programunkon” – emelte ki.

Egyes, ma már jól ismert márkák a Design Hét Budapesten debütáltak. Ilyen volt a mára sikert sikerre halmozó Hello Wood is, ami az évek során kis műhelyből komplex oktatóprogrammá nőtte ki magát. Táborok és workshopok szervezése mellett a Hello Wood ma már fesztiválokra, rendezvényekre tervez és kivitelez ideiglenes épületeket és szobrokat, szemléletformáló tevékenységük pedig világszerte ismert az építészek között. „Az első nagyobb megjelenésünk a Design Hét Budapest-en volt 2011-ben. Az itt kapott visszajelzések megerősítették a csapatot abban, hogy érdemes, kell folytatni a munkát. Ez hatalmas lendületet adott ahhoz, hogy a Hello Wood sikeres vállalkozássá válhasson” – emeli ki Farkas Andrea, a Hello Wood senior project managere.

Babits Tamás Kerékgyártó András, Magyar Formatervezési Díjjal jutalmazott tervezővel karöltve hozta létre a PlyDesign vállalkozást 2014-ben. 2017-es bútorkollekciójukkal a nemzetközi szakma is találkozhatott már: idén februárban bemutatkoztak a Stockholm Design Fair-en – itt elsősorban olyan forgalmazókat kerestek, akik segítségével bekerülhetnek a skandináv piacra. Kerékgyártó András szerint a Design Hét Budapest „az itthoni design közélet legfontosabb eseménye, melyen új szakmai kapcsolatok alakulhatnak ki más tervezőkkel, vállalkozásokkal – olyan kapcsolatok, melyek egy részéből a mi esetünkben például több ízben közös munka is született.”

Áron Eszter 2012-ben alapította meg márkáját, az AERON-t. Üzlettársával hittek abban, hogy ha sikerül megvetni a lábukat a külföldi piacokon, később itthon is nagyobb biztonságban építkezhetnek. Stratégiájuk sikeresnek bizonyult, hisz a hazai, de még a kelet-közép-európai divatiparban is ritkán látott, nagymértékű növekedésnek indult a márka az elmúlt években. „2013-ban vettünk részt a Design Héten, és mi nagyon élveztük – úgy éreztem, sokaknak érdekes volt, hogy a kulisszák mögé láthatnak, bekukkanhatnak a műhelybe, az irodába. A Design Hét sokat segített abban, hogy minden korosztályt elérhessünk, a diákok és idősek is egyaránt többet tudhattak meg a márkáról.” - nyilatkozta Áron Eszter, a márka alapító-tervezője.

A Rózsavölgyi Csokoládé márka több alkalommal is részt vett a Design Hét Budapest programsorozatban, 2009 óta pedig az egyik legrangosabb kézműves csokoládékészítővé nőtte ki magát hazánkban. A Rózsavölgyi designtudatos márka, melynek egyik fő erőssége a lenyűgöző csomagolás és a termék designja: az egyszerű, mégis kifinomult, a négyszög alakú táblás csokoládék mintázott csempékre hasonlítanak. Csiszár Katalin, a Rózsavölgyi Csokoládé eredetileg grafikus végzettségű tulajdonosa mindenkit arra ösztönözne, hogy gasztronómiai vonalon is támaszkodjon a Design Hétre, hiszen a food design is egy speciális területe a designnak. „Bennünket, tervezőket is inspirál a rendezvénysorozat, laikusok számára pedig rengeteg élményt kínál” – tette hozzá.

A designerek és designstúdiók egyedi bemutatkozásain túl számos szakmai programot szervez a Design Hét Budapest projektstáb is a vállalkozások fejlesztése érdekében. „Idén is lesz a kockázati tőke és a kreatívipar összefonódásaihoz kapcsolódó konferenciánk, számos vállalkozásfejlesztési kerekasztal-beszélgetésünk, előadásunk, workshopunk. Programjaink döntő része ingyenes, így rengeteg tudást, inspirációt, kapcsolatot gyűjthet be az, aki eseményeinken részt vesz – a nemzetközi sztárdesignerek előadásaitól kezdve a termékbemutatókig, a felsőoktatási intézményeket bemutató Hova tovább? rendezvényünkig. A Design Hét Budapest mára egy nagyon komplex, sokszínű rendezvénysorozattá nőtt” – egészíti ki a fentieket Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora. „S bár programjaink döntő többsége a laikusok számára is élvezhető kiállítás, workshop vagy bemutató, a legtöbb esemény meghatározó szerepet játszik a résztvevők üzletfejlesztésében is: rendezvényeikre eljönnek a már meglévő és a potenciális üzletfelek, a szakmabeliek, tanárok, hallgatók, szakújságírók, üzletek és barátságok köttetnek, lehetőségek nyílnak meg és együttműködések indulnak el. A Design Hét ma már egyértelműen meghatározó vállalkozásfejlesztési platform a hazai designszcéna szereplői számára – Budapesten és vidéken egyaránt.”

A 15. Design Hét Budapest 2018. október 5–19. között kerül megrendezésre.


Forrás: EuroAstra
 

Nincsenek megjegyzések: