2018. augusztus 13., hétfő

Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiválja




.

Tizennégy néptáncegyüttes, köztük hat külföldről (többek között olyan egzotikus helyekről, mint Mexikó vagy India) érkezik a jövő hét végére Gyulára, a Minden Magyarok XXXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiváljára. A rendezvény abban különbözik a többi hasonló eseménytől, hogy remek hangulatú, bemutató jellegű fesztivál, amin nem a verseny kapja a főszerepet, hiszen az esemény elsődlegesen nem a szakmának, hanem a nagyközönségnek szól.


Az augusztus 16-19. között megrendezésre kerülő Minden Magyarok XXXIV. Nemzetközi Néptáncfesztivál programjai:

Augusztus 16. (csütörtök)
19.00 Gasztroudvar és ismerkedési est
Közreműködik: Fesztiválzenekar
Vár környéke
20.00 Minden Magyarok Borai – Szerémségi Capriccio
Maurer Oszkár és Sagmeister Ernő borestje
Az est házigazdája: Ambrus Lajos, József Attila-díjas író.
Asztalfoglalás előzetesen a var@gyulakult.hu címen, telefonon a 650 218 telefonszámon, személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában. Jegyek a rendezvény estéjén, a helyszínen válthatók.
Jegyár: 5000 Ft.
Gyulai Vár

Augusztus 17. (péntek)
11.00 Tértánc külföldi együttesek részvételével
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
Helyszín: Várfürdő
15.00 Emlékezés Dr. Halmos Béla népzenekutatóra
Gyula, Ecsedi u. 14.
16.00 Halmos Béla ifjúkori grafikái című kiállítás megnyitója
A kiállítást megnyitja: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
Halmos Bélára emlékezik: Mányi István, a Halmos Béla Baráti Kör vezetője
Dr. Merksz Istvánné Juhász Emőke, a Gyula Városért Baráti Kör budapesti elnöke.
A megnyitón közreműködik:
János Hajnalka népdalénekes és a Fesztiválzenekar.
A kiállítás megtekinthető: 2018. szeptember 16-ig.
Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója
17.30 A Bab Társulat közönségcsalogató műsora
Kossuth tér
18.00 Zenés, táncos felvonulás a Kossuth térről a Várkertig
Résztvevő együttesek: Körös Táncegyüttes (Gyula), Harruckern Táncegyüttes (Gyula)
Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés), Cimborák Néptáncegyüttes (Bácskossuthfalva)
Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest), Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Méhkerék), Eleki Román Hagyományőrző Táncegyüttes (Elek)
Zoboraljai Hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)
Folk Dance Group Oh ja Ah (Észtország), Folklorní Soubor Javorník Brno (Csehország)
Ballet Folklórico Giujarro (Mexico), Raaga Cultural Group of Performing Art (India)
Istanbul Sis Genclik Ve Spor Kulubu Dernegi (Törökország)
Ansamblul folcloric Dansatorii de pe Somes (Románia)
Fesztiválzenekar, Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás”, Rajeczky Szimpatikusok
19.30 Zoboraljai hagyományőrzők bemutató színpada
Közreműködik: Zoboralji hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)
Várkert
20.00 Fesztivál megnyitó és a fesztivál hazai és külföldi vendég együtteseinek műsora
A rendezvényt megnyitja: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere
Köszöntőt mond: Dr. Kovács József országgyűlési képviselő
Tószínpad
22.30 Táncház
Közreműködnek:
A fesztiválon résztvevő táncegyüttesek, Fesztiválzenekar
Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás” Rajeczky Szimpatikusok
Várkert

Augusztus 18. (szombat)
11.00 Közönségcsalogató a Bab Társulattal
Belváros, Várfürdő, Várkert
16.00 Tértánc külföldi együttesek részvételével
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.
Várfürdő
16.00 Tiszavirág – a Barboncás Társulat bábelőadása
Várkert, kisszínpad
17.00 Jelenetek egy házasságból, avagy a három kívánság – a Bab Társulat előadása óriásbábokkal, zenészekkel
Várkert, kisszínpad
18.00 A Zoboraljai hagyományőrzők bemutató színpada
Közreműködik: Magyarpalatkai Banda és Zoboraljai hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)
Várkert, kisszínpad
18.00 Térzene és tértánc külföldi együttesek részvételével
Harruckern tér
19.00 A fesztivál magyar táncegyütteseinek műsora
Cimborák Néptáncegyüttes (Bácskossuthfalva)
Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest)
Várkert, kisszínpad
19.30 Chili evő verseny a Chiligeddon közreműködésével
Várkert, kisszínpad
20.00 Fesztivál bemutató 
I. rész Résztvevő külföldi együttesek műsora
II. rész Eszencia – a Bekecs Néptáncegyüttes (Nyárádszereda) műsora
Tószínpad
22.30 óra Táncház
Közreműködnek:
A fesztiválon résztvevő táncegyüttesek, Fesztiválzenekar
Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás”, Rajeczky Szimpatikusok
Várkert

Augusztus 19. (vasárnap)
9.00 Tértánc magyar együttesek részvételével
Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés)
Harruckern Táncegyüttes (Gyula)
Városi piac
11.00 Bábika népi kézműves játszóház
Halálian jó történet – a Barboncás Társulat előadása
Várkert, kisszínpad
12.00 Zenél a Magyarpalatkai Banda
Várkert, kisszínpad
16.00 Bábika népi kézműves játszóház
Fekete kisasszony – tréfás vásári játék faragott bábokkal a Barboncás Társulat előadásában
Várkert, kisszínpad
17.00 Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos növendékeinek műsora
Várkert, kisszínpad
18.00 Varga István „Kiscsipás” – kalotaszegi népzene
Várkert, kisszínpad
20.00 Fesztivál bemutató
Résztvevő hazai és külföldi együttesek bemutatója
Hagyományőrző vendégeink koncertje:
Varga István” Kiscsipás”, mezőségi adatközlők: Magyarpalatkai Banda és tóvidéki énekesek, Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
Közös gála
Közreműködnek: Mezőségi hagyományőrzők, Varga István „Kiscsipás” illetve a fesztiválon résztvevő magyar táncosok, valamint a Magyarpalatkai Banda.
Tószínpad

2018. augusztus 16-19.
Minden Magyarok XXIV. Nemzetközi Néptáncfesztiválja
Gyula



Nincsenek megjegyzések: