Szimonidesz Lajos: Mi a vallás?

A vallás az emberiségnek az az örökké megújuló törekvése, hogy e világ anyaga és kézzelfogható valóságai között megismerje az örökkévaló lényeget, hogy rövid arasznyira terjedő élete alatt megtudja: honnan jött, miért él, hová megy és van-e az életnek a mulandóságnál maradandóbb alapja?! ...
A végtelen világ, amelynek kezdetei belenyúlnak abba a homályba, amelyből az emberiség fejlődésnek indult s hosszú évezredek múltán mai fejlődési fokára eljutott. A vége pedig szintén ködbe vész, mert ki tudná megmondani: mi lesz a vége a hitnek, lesz-e idő, amikor az emberek szíve nem lesz üres áhítat és szeretet nélkül?! ...

A ködbe vesző múlt és az előttünk levő két végtelenbe futó jövendő két végtelenbe futó vonala közt a vallás egyike az emberi szellem leghatalmasabb megnyilvánulásainak. Hatalmas folyam, amely rengeteg eret, patakot és folyót magába vesz, de mondhatjuk nyugodtan azt is, hogy a végtelen óceán még hatalmasabb áramlata, amelynek hatása kiterjedt a múltban és jelenben a földnek majdnem valamennyi népére.

Ha talán nem áll is feltétlenül az, hogy minden embernek van vallása, mert az emberi fejlődés legalacsonyabb fokán lehetnek olyan emberek, akik nem jutottak el a világ valósága mögött lehetséges magasabb rendű világ tudatára, s akikben nem született meg az áhítat borzongása, a modern modern kultúra pedig egész bizonyosan kinevelte azt az embertípust, amelynek nincsenek metafizikai szükségletei, __ az azonban kétségbevonhatatlan, hogy kinevelte azt az embertípust, amelynek nincsenek metafizikai szükségletei, __ az azonban kétségbevonhatatlan, hogy a vallás vallás világa egyike a leghatalmasabb és kiterjedésű világ úgy meg tudja fogni és úgy el tudja tölteni. hogy igazságaiért mindent készek feláldozni. A legnagyobbak közé pedig azért sorozható azért sorakoztató, mer míg legnagyobb ú. n. világbirodalmak is megelégedtek azzal, hogy egy pár nép vagy ha nagyon sok: a világ harmadának vagy felének az urai legyenek, addig a vallás megtöltötte az emberek szívét a trópusoktól a sarkokig, ura tudatlanoknak és bölcseknek, szegényeknek és gazdagoknak, érzései és kifejezési formái nem ismerik nyelvek, fajok, országok és birodalmak határait, hanem a földöntúli hatalmak imádatában, az előttük való megalázkodásban, az istenség nagysága előtt leboruló áhítatban éppúgy az egész emberiséget átfogó kapcsot teremtett, mint ahogy az erkölcsi belátás meggyökerezteti az egész emberiség testvériségének az eszméjét.

De ez az imádat és áhítat nem egységes. Lehet ugyan, hogy azonos forrásból fakad. A fölöttünk levő csillagos ég végtelene körülveszi egész földünket, a bennünk levő erkölcsi törvény sejtése, a lelkiismeret, Sokrates daimonjának a szava megszólaltat minden kebelben -- a kettő minden idők minden emberéből kiválthatta a vallásosság érzését. A régi teológusok még egyszerűbben azt tanították, hogy a világot teremtő isten egyformán megismertette magát a mai emberiség őseivel. Az azonban egészen bizonyos, hogy a történet folyamán létezett és ma is élő vallások az imádat és a hit majdnem minden lehetséges változatát változatát képviselik. A legnagyobb ellentéteket találjuk bennük. Amit az egyik hisz, azt a másik tagadja, amit egyik imád, azt a másik lábbal tiporja s ha a végtelen áhítatának ugyanabból a szükségszerűségéből fakadtak is, nagyon sokszor állnak ellenségekként egymással szemben.

A vallások világának ezt a páratlan változatosságát ugyan nagyon nehéz, szinte lehetetlen néhány száz lapra összeszorítani, ez a könyv mégis megpróbálja, hogy ebből a hatalmas folyamból kimerített cseppekkel az egésznek az ízéről fogalmat alkothasson.

Leírások és népek vonulnak el az olvasó szemei előtt ...,

Mind csak apró részei a vallás hatalmas valóságának ... Egyes kövek az egész földön szétszórt templomok épületeiből, kiszakított gondolatok a vallási eszmék végtelen világából ...

Legnagyobb részük holt anyag, mellyel a vallásos érzés és élet valóságát megközelítően sem lehet érzékeltetni, mivel azonban más nincs a tudomány és az érdeklődők is kénytelenek ezekkel a töredékekkel beérni. A vallások nagy része ásatag emlék, amelynek csak a monumentális alkotásai maradtak ránk. Üres kagylóhéjak, szent szövegekké merevedett gondolatok, szertatásokká lecsapódott érzések, eredetüktől messze kígyózó erek, amelyekből hol az élet duzzadó formái, hol az élmény melege, hol az érzések hevülete hiányzik. A vallástörténet birodalmának nagy része gazdagon faragott romokkal van borítva, melyek közé romantikus képzelettel kell életet varázsolni, más területe érthetetlen szövegek érthetetlen lelőhelye; ha e szövegek betűit olvasni is tudjuk is, ha a szavaikat értjük is, soha nem értjük meg egészen őket, mert a világ, amelynek részeként fennmaradtak, elsüllyedt körülöttünk.

A munka csak azért nem egészen reménytelen, mert a sok törött és halott emlék közt akadnak apró képek s tükördarabok is, amelyeknek kis darabja is éppúgy visszatükrözi a világot, míg a tükör egészben megvolt. Egy ilyen emlékem, egy-egy felvillanó és távlatokat nyújtó gondolaton át egyszerre fel-feltárulnak előttünk rég letűnt világok perspektívái, halott hitek mélységei és magasságai is.

Ezekért a távlatokért meg kell bocsátani a leíró vallástudománynak azt, hogy szinte káosszá tornyosuló adathalmazát nyújtja a vallásosság emlékeinek, melyeknek sűrű bozótján nem könnyű dolog átverekedni.
Akiben nincs elegendő kitartás és céltudatosság, az hamar kész megalkotni azt a lesújtó véleményt, hogy ez a vallás világának számtalan változatát és formáját feltáró tudomány tulajdonképpen az emberi butaság történetének leggrandiózusabb tárháza s hogy okos ember legjobban teszi, ha távol tartja magát tőle.

De aki hisz abban és fáradtságot vesz magának ahhoz, hogy a sok anyagból értéket is kihalásszon, az, ezeket a megcsillanó drágaköveket és fel-felcsillanó távlatokat látva , rájön arra, hogy a vallások különböző formáiban és azok történetében rájön arra, hogy a vallások különböző formáiban és azok történetében a magát homályból és sötétségből felküzdő emberiség útjának és magasbajut átásának egyes lépcsőfokai állnak előtte.

A természeti állapotból, a kőkorszakból kiemelkedő ember különböző kultúrfokara jutásával párhuzamosan változtatja vallási nézeteit is. A primitív népek apró vallásait is nagyobb népegységekké tömörült népek váltják föl, a természeti vallások elmosódó polidémoizmusa nemzeti politeizmusoknak adja át a helyét, a növekvő kultúra elhomályosítja az istenek élesen kirajzolt egyéni alakjait s vagy vagy panteizmusban vagy monoteisztikus spekulációban süllyeszti el őket.

A kultúrák és vallások közt kölcsönhatás van.
Bármennyire meg legyen is a szenteknek és érinthetetleneknek tartott hiteknek az állandóságuk, bármily erős legyen is a vallásokban a konzervatív elem, minden kultúrtípusnak megvan a maga vallása. Ezt a törvényszerű jelenséget csak nagy egyéniségek, nagy vallásalapítók törik át, akik megelőzik korukat, magasabb rendű vallásosság előhírnökei és alapjainak lefektetői. Ezek közé tartoznak a nagyszerű fejedelmek, IV. Amenhotep, Julianus és Abulfath Dselaleddin Mohamed, akik a politeizmus káoszát akarták a népvallás ésszerűségére leegyszerűsíteni. És jóval mélyebbre markoltak az emberi lélekbe azok a világvallás alapítók, akik a megváltás (Buddha) és testvéri szeretet (Jézus) evangéliumával jöttek segítségére a reménytelen életet élő emberiségnek.

Ezeken a pontokon jutott a vallásos gondolkodás a legmagasabbra.

A legújabb korban előtörő egyéni vallásosság és valláskritika a vallás hanyatlási tünete. A természettudományos és filozófiai gondolkozás távlatai oly óriási arányúakká nőttek, hogy mellettük a vallásoknak a maguk idején végtelennek látszott perspektívái kicsinyesekké váltak. A vallást háttérbe szorítja a tudomány és sok ember lelkében betölti a vallás helyét is.

A vallás világával ezért a perspektíváért is érdemes foglalkozni.
A jelenért élő ember számára ez a perspektíva önmagában nem sokat jelent, azonban egyszerre jelentőssé és fontossá válik, mihelyt számot ad magának róla, hogy ezt a fejlődést, ennek a fejlődésnek egyes fokait jóformán minden ember megteszi saját életében, mikor gondolkozása gyermeki tökéletlenségéből feltisztul és eljut a szellemi érettség, a vallásos igazság vagy felvilágosodás magasabb fokaira.

Az emberiség és az egyes ember fejlődésének ez a párhuzamossága teszi páratlan érdekűvé és mindig aktuális jelentőségűvé a vallástörténetet.

Ahogy az emberiség és az egyes ember fejlődésének ez a párhuzamossága teszi páratlan érdekűvé és mindig aktuális jelentőségűvé a vallástörténetet.
Ahogy az emberiség a természeti állapot primitívségéről magasabb kultúrfokra küzdötte fel magát, úgy kell ezt a fejlődési folyamatot minden embernek saját életében is megtennie a csecsemőkortól kezdve, az ifjúságon és az érettségen keresztül, míg egyéni élete a sírba nem torkollik.
A fétisek, hazajáró lelkek, eksztatikus élmények világa a legmodernebb ember fejlődésében is szerepet játszik, az áhítat és a jövendő bizonytalanságától velőkig ható félelem forrása a legmodernebb ember lelkében sincsen bedugulva, gyermekeinkre és utódaik első fejlődési fokaira ismerünk rá akkor, amikor midőn a vallások eme rég megtagadott és meghaladott elemeit a magok természetes helyén és természetes összefüggéseiben ismerjük,

A régmúlt hitek maradványai is élnek köztünk babonák formájában, sőt egyesek kísértetetekként is feltámadnak: mint pl. a spiritizmus, amelynek gyökerei a primitív animizmusba és samanizmusba nyúlnak és egyből a két vallási formából táplálkoznak.

Ezenfelül még egy szempont van, mely a vallás világával való foglalkozást mindennél inkább szükségessé teszi.

A vallás világa az emberiség érzéseinek és éltének legünnepibb s legtisztábban összesűrített foglalata.

Az ember isteneit válogatott ajándékokkal halmozza el, szertartásaiban, imádságaiban és hitvallásában legáhítatosabb érzéseit juttatja kifejezésre és ha templomokat épít, azok dómokká magasulnak apró lakásai közül. Egyiptom kultúrájából templomok és vallásos vonatkozású halotti emlékek maradtak ránk, Indiának alig van más története a régmúltból, mint amit nagyszerű templomai tartalmaznak, az indek, perzsák szentírásai a bibliával együtt e népek régi irodalmának majdnem kizárólagos emlékei. Az első költők az istenek dicséretét zengik, az első zenészek az ünnepek áhítatát emelik s a szent táncok ritmusát festik alá, a legnagyobb művészek vallások zsoldjában alkotják legszebb remekeiket. Párnás kezű apró gyermekek kezéből hullanak virágok az oltárok elé és az áldozatok füstjével száll megtörött aggok imája is az egek felé. Testben-lélekben tisztán, ünneplő köntösbe öltözve járulnak az emberek isteneikhez s lelkük is telve van a tőlük legmagasztosabb érzésekkel.

Az embert akkor látni, mikor tehetetlenségének érzésében minden jóért isteneit kéri, mikor porig pedig alázkodva esdi kegyelmüket vagy mikor meghallgattatva új erővel, bizakodó reménységgel hagyja el istenei templomát, talán a legmélyebb bepillantást engedi az emberi lélekbe. De a vallástudomány kiforgatja ennek a léleknek az emberi redőit is és ha úgy jön, megmutatja azt a maga legkendőzetlenebb valóságában.

A vallás még legprimitívebb formáiban is rendkívül sokat jelent híveinek.

A kutatónak világnézet és megnyugvás. A bajban levőnek isteni erő és vigasztalás. Az elveszettel csodákat tesz. A szegényt megelégedettséggel tölti el, a gazdagot megalázza. Vigasztal és fenyeget az isteni igazsággal. A zörgető előtt zárt ajtókat nyit meg, az életből távozó haldokló előtt az üdvösség kapuit tárja fel. Csekesetekre készt és végtelen boldogsággal tölt el. Alázatot, odaadást, szeretetet, megnyugvást és izzó reményeket vált ki híveiben.

Hallatlan értékek ezek! A történet azonban nem mindig éri el őket.
A nehézség a dolgok természetében rejlik.

A külsőségekhez, a vallás merevebb kérgéhez előbb hozzájut s sokszor tartja ezt a merev kérget a vallás lényegének.

A lélek mélységei rejtett mélységek, melyek csak szavakba és cselekedetekbe vetítve, tehát nyilván más síkba áttéve lesznek érzékelhetők.

A vallástudomány elsősorban az intézményekké kivetítődött vallást tudja megfogni, leírni és vizsgálatának tárgyává tenni. Ez a materializált vallás már nem az, ami a vallás önmagában. Innen van az, hogy a vallástudomány általában durvább képet nyújt a vallásról, mint amilyennek az önmagát látni szeretné. A vallás önmagát csupa fennkölt érzésnek tartja s tökéletességének tudatában izzó meggyőződéssel helyezi magát minden érzés, a lelki élet minden más megnyilvánulása fölé, a tudomány ellenben a legtöbbször a hideg lélekkel turkál szentélyei között s bizonyos kedvteléssel emeli ki "menschlich __ allzumenschlich"jellemvonásait is.


A hívő és romantikus szépítés és a cinikus hitetlenség két véglete közt az igazi vallástudomány mindig tudatában van gyengéinek és a kor látszatának. Tudja azt, hogy materializálja a vallást, de e beismerésével meg is korrigálja önmagát, mikor rámutat arra, hogy a hideg burok alatt meleg szív dobog s hogy a vallás szimbólumainak a teljes megértéséhez több is kell, mint hideg értelem. De ha ezt tudja és vallja is, azért a rideg szemlélődés útjairól még sem szabad letérnie. Ha csakugyan mindent megértene, ha csakugyan minden vallásos gondolatba beleélné magát, ha soha kritikáját egy árnyalással el nem árulná, és kifejezésre nem juttatná, akkor ez a megértés a vallás magasabb fejlődési fokainak, a fejlődési fokainak, a fejlődöttebb vallási gondolatok a vallás magasabb fejlődési fokainak, a fejlődöttebb vallási gondolatok értékelésének a rovására menne.

A vallástudomány sem egészen öncélú tudomány. Hivatásának igazi magaslatán áll, mikor nevel is. A múlt és a jelenvallásos alakulatainak az ismertetésével gondolatokat és kritikát is kell ébresztenie. A tudás arra való, hogy óvjon és hogy irányt mutasson. Az örökké változó formák szédítő tömkelegében nem szabad szem elől tévesztenie s erre rá kell mutatnia.



Forrás:Szimonidesz Lajos: A világ vallásai I. (7-11. oldal) Dante Kiadás Budapest (ISBN 963 7455 93 0)

Folytatása következik: A vallás megnyilatkozási formái, Istenek, Hitregék