Pancsatantra - Hindu tanmesék 8.rész

A varjú és társai s a teve

Azon a vidéken, ahol születtem, volt egy dús lombú, gyönyörű erdő. Az erdő királya, Madotkata, az oroszlán volt. Az oroszlán és kísérete mindig más és más erdőrészt keresett fel, hogy az egész erdő izgalomban éljen s félje őt.

Tigris volt a testőre, a sakál a minisztere, a varjú a hírhozója. Egyik portyázásukon tevével találkoztak. Az oroszlán még nem találkozott, s nem is tudott elképzelni ilyen nyomorék testű állatot, ezért a varjúnak azt a megbízást adta: nyomozzon utána. Ám a varjúnak mindent-látó szeme volt, a tevéről is, már jó előre tudott mindent.

- Nem ismered? Kár! - válaszolta. - Tudnod kell róla, királyom, hogy nagyon jó húsa van, az embereket szolgálja. Véletlenül még azt is meghallottam, amikor a gazdája így dorgálta:

Adta lusta tevéje - Kathanaka!" Öld meg, óh király és bendődet ízletes csemegével töltheted meg!

Az oroszlán felmordult.

- Birodalmam vendége! Hogyan ölhetném meg?! Menjetek hozzá, és adjátok tudtára, hogy oltalmam alatt áll, és hogy azt kívánom, járuljon elém...

A párduc és a sakál észrevétlenül közelítették meg a legelésző tevét. A varjú fáról nézte és majd megpukkadt a nevetéstől, midőn a teve ijedtében csuklani kezdett, mikor ellenségei közrefogták. De csakhamar megnyugodott mikor barátságos hangot hallott és tudtára adták hogy a király látni kívánja. Reszketett a szegény púpos, de mit tehetett egyebet, mint ment, amerre vezették. Madotkata előtt tisztességtudóan letérdelt, majd felszólítására elmondta, hogyan került az erdőbe. Madotkata megsajnálta a panaszkodó Kathanakát, ami teljesen érthetetlen volt az udvar előtt, s az is hogy marasztalta. Szívélyesen marasztalta.

- Nem kell félned! Nem is kell visszatérned az emberekhez, ahol annyira kihasználtak. Maradj csak itt, az erdőben, majd vigyázok rád!...

A teve földerült, vígan vinnyogott és böfögött a megelégedéstől. Az állatok ura mulatott különös viselkedésen, s megtette udvari bolondjának. Ettől kezdve jobb kedve lett mindenkinek, mert a teve mindent megtett, hogy a királyt szórakoztassa.

Egyszer Madotkatának vitája keletkezett egy hatalmas, sötét elefánttal, s a vitatkozás hevében az elefánt szörnyű nagy lábával, agyarával és ormányával alaposan bebizonyította igazát. Az oroszlán alig bírta menteni irháját, és így is majdnem belehalt sebeibe.

Betegsége alatt az udvar sokat éhezett, s mikor a királyt is gyötörni kezdte az éhség, nyögve kiadta a parancsot

- Enni akarok! Oly tehetetlenek vagytok nélkülem! Tereljetek elém bármilyen állatot, én megölöm még így betegen is, ha ti már semmire sem vagytok használhatók.

Ahányan voltak, annyifelé futottak, de egyetlen állat sem tartózkodott a beteg oroszlán tanyája közelében. Ezért három, udvarhoz tartozó gazfickó egy bokor mögött tanakodni kezdett.

- Ilyen bolondság! Minek szaladgáljunk? Ott van Kathanaka! Együk meg Kathanakát!

A varjú tiltakozott.

- Káár! Királyunk védelme alatt áll, hozzá nem nyúlhatunk. Keressetek mást.

A ravasz sakál képmutató mosollyal így szólt.

- Bízzátok rám! Kihúzom én a király védőpajzsát a teve alól! Várjatok rám, mindjárt visszajövök...

Már osont is. Az oroszlánhoz érve nyekeregve kezdte mondani panaszát.

- Az egész erdőt bejártuk. Egyetlen állatot sem találtunk. Barátaim elgyengülve az éhségtől és a fáradságtól, lehasaltak a bokor alatt, azért egyedül én jöttem el hozzád. Neked is, nekünk is ennivalóra van szükségünk és nincs más fűevő az elérhető közelségben, csak a teve...

Az oroszlán becsületét nem tudta kikezdeni az éhség.

- Te gazfickó! Az én becsületemből akarsz te falatozni?! Ha még egy szót szólsz a tevéről, téged öllek meg! Nem ismered a törvényt? Nem tudod, hogy helyes a szólás?

Védelmedre hogyha gyenge bízta magát, el ne hagyd!

Ételt, italt, otthont, ruhát, mi szükséges: mindent adj!

A sakál nem azért volt ravasz, hogy akár a király is túljárjon az eszén. Minden porcikájában tiltakozott a becstelen gondolat ellen, amikor tovább beszélt.

- Óh királyom, nem így gondoltam! Brahma, Siva és Visnu mentsenek meg engem a törvényellenes gondolattól. Nem azt gondoltam, hogy visszaélve a teve bizalmával - öld meg. De az erdő szélén, amikor arról beszélgettünk, hogy nincs élelem a láthatáron, mindegyikünk felajánlotta a maga életét. A teve is. Hiszen ha a te véged betelne királyom - amitől az istenek mentsenek meg -, hűséges híveid úgysem élnének túl, meghalnának utánad! Nem mindegy tehát, hogy feláldozzuk magunkat?

Az oroszlán mérge elszállt, nagyon meghatódott.

- Óh! Híveim!! A nagy beteg király rátok bízza hát, hogy mitévők legyetek... A sakál nem is várt tovább. Visszafutott az erdőszélre.

- Bízzatok bennem! - szólt -, gyertek, keressük meg a tevét, és a király elé járulva ajánljuk fel neki életünket.

Az állattok egyszerre megértették. A párduc máris felállt, a tigris a száját nyalogatta, a farkas felélénkült, a varjú a levegőbe libbent, hogy a tevének üzenetet vigyen. Most egyszerre tele lettek a bokrok, mind ott tolongtak az állatok, és menetet a puma zárta be.

A király előtt már ott állt a teve. Az udvar teljes számban hódolattal hasra ereszkedett, s egyenként ajánlották fel életüket. Először a varjú szólt.

- Uram, ölj meg engem. Tudod, hogyha életem adom érted, jutalmam megkapom az égben...

Mint miniszter, a sakál tüstént közbeszólt.

- Ugyan? Mit kezdene veled a király? Kicsi vagy, és a húsod is ízetlen. De dicséret illet ekkora önfeláldozásért!

A második a tigris volt, most a trón elé kúszott.

- Királyom! Itt az életem, nem védelmezem! Vedd el, és egyél belőlem, és ajándékozzanak meg az istenek hosszú és boldog élettel.

A sakál megint felcsattant.

- Testőre vagy urunknak! Ki védelmezi, ha te elpusztulsz? Ám hűséged tanújelét adtad! Állj félre, hogy a következőnek helyet adj!

Alig mondta ki, máris odahasalt a trón elé.

- Egyél meg engem, király! Majd csak akad helyettem más, aki miniszterkedik melletted!

Csakhogy ezt meg a király nem akarta. Utána a párduc termett a trón előtt, de a sakál elküldte őt is.

- Te rokona vagy a királynak! Nem emlékszel rá, hogy helyes a szólás?

Törvény írja elő, hogy a tiltott étket meg ne edd

Ha megteszed, üdvösséged mindörökre elveszted.

- De te is megmutattad hűségedet, állj félre, mert a teve tart erre, - fejezte be a sakál.

A teve csak azért mozdult meg, hogy jobban lássa, mi történik a trónus előtt. Most, hogy a figyelem ráösszpontosult, elő kellett állnia. Titokban azt remélte, őt is visszautasítják, hiszen udvari bolond, és vendégjog is védi. Ez a gondolat öntött bele bátorságot, mert különben annyira remegett már a lába, hogy lépni is alig tudott.

- Én nem vagyok rokonod, óh király! - kezdte remegő hangon -, egyél hát meg engem. Tudom, holtam után olyan jutalmat kapok, mint azok a szolgák, akik urukért feláldozzák magukat... Tovább nem is tudta mondani, amit még mondani akart, mert a tigris és a sakál kétfelől ráugrott és felkoncolta. Szegény teve még csak böffenni sem tudott.

*

- Ezért mondtam hát, hogy helyes a szólás:

A gazok is tönkretették a szegény bolond tevét,

Vigyázz, kikkel barátkozol, mert megiszod a levét.

- Ilyen alávaló népség lehet a király emberei között is. Azok uszítják ellenem. De ha már te ilyen jó vagy hozzám, megmondanád azt is, mit cselekedjem? - kérdezte Szandsivaka.

Damanaka így válaszolt.

- Ki kell szöknöd innen. Menj el észrevétlenül.

- Elmenni? Nem jó megoldás! Ha haragszik rám, és én elmegyek innen, hegyen-völgyön kerestet, és utolér bosszúja. Nem! Nem tehetek egyebet, kivárom, mit hoz rám haragja, mert helyes a szólás:

Ha harcban állsz, dicsőséget szerzel, avagy elbukol,

Hősök sorsa bátor halál, gyáva mindig meglakol.

Damanaka alig bírta leplezni gúnyos mosolyát

- Jól értem? - kérdezte magában. - Ez az esetlen állat még harcra is kiállna? Jó lesz vigyázni! Hiszen hegyes szarva veszedelmes fegyver! Még megsebesítheti az oroszlánt! Hangosan csak ezt mondta:

- Harcba szállni? Óh barátom! Egyenlőtlen erőkkel vívott harc lenne az! Tudod te, milyen erős az oroszlán? Ámbár mit lehet tudni! Hiszen helyes a szólás:

A nagy tenger s a kis madár, amikor egyszer harcra kelt,

A kis parány megalázta, legyőzte a nagy tengert.

A bika szemében felcsillant egy halvány reménysugár és érdeklődve kérdezte: - Hogy is volt az?

Damanaka pedig elkezdte a mesét.

Forrás: Mesefolyamok Óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból I. kötet (64-70. oldal) Európa Könyvkiadó, 1982