Nápoly - Művészet

Festészet

Annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül Nápoly volt Európa második legnagyobb városa, művészeti szempontból nem hagyott különösen mély nyomot a kontinens kultúrájában. Giorgio Vasari állította, hogy előtte Giotto volt az utolsó, aki a városban alkotott. A művészetek iránti érdeklődés a XVII. század során lendült fel és a század végére, a számos külföldi művésznek köszönhetően, Itália egyik legjelentősebb városa lett. A városban megfordultak többek közt: Caravaggio (Michelangelo Merisi), Paul Brill, Goffredo Wals, François de Nomé, Guido Reni, Matthias Stomer, Diego Velázquez, Pietro Novelli (il Monrealese), Artemisia Gentileschi, Domenichino (Domenico Zampieri), Johann Heinrich Schönfeld, Viviano Codazzi, Giovanni Lanfranco, Charles Mellin, és Giovanni Benedetto Castiglione. A XVII. század első felének meghatározó alakja José de Ribera volt, aki 1616-ban költözött a városba, miután rövid ideig Parmaban, Bolognaban és Rómában alkotott. A nápolyi művészek, Salvator Rosa kivételével, szinte ismeretlenek voltak Európában így műveik hiányoznak a nagy gyűjteményekből. A XVII. század második felének meghatározó alakja Luca Giordano volt, aki szülővárosa mellett, Firenzében, Rómában és Madridban is dolgozott. A nápolyi iskola legkiemelkedőbb alakja Francesco Solimena volt, aki a XVIII. század első felében élt és alkotott a városban.

A XVII. és XVIII. század festészetében négy lényegesebb stílusváltás különböztethető meg. Először a sötét színek és az erőteljes naturalizmus dominált. 1630 körül a színek skálája a világosabbak felé tolódott el, majd 1650 után a barokk dominálása volt jellemző, míg a XVIII. század elején a kevésbé hivalkodó klasszicizmustól való távolodás. Az 1656-os pestisjárvány a festők sorait is megtizelde ugyan, de a nápolyi festőiskolában már korábban beindult a stílusváltás. 1653-ban Mattia Preti calabriai festő megtelepedett a városban. A világot járt festő meghonosította a barokkot a városban, számos (elsősorban freskót) alkotva. Ugyan 1660-ban elhagyta a várost, de stílusát továbbvitte követője Luca Giordano. A XVIII. század elején, Francesco Solimena stílusa visszafogottabb és kevésbé monumentális irányzat meghonosodását hozta magával. Ellenfele, Paolo de Matteis viszont továbbvitte a barokk irányzatot, kései munkái már az olasz rokokó remekműveiként vannak számontartva. A Paolo de Matteis irányzatot képviselték Giacomo del Po és Domenico Antonio Vaccaro is.

Caravaggio: Az irgalmasság cselekedete

Zene

A zene volt az, ami évszázadokon át éltette a nápolyi kulturális életet. Hírneve nemcsak Olaszország területére korlátozódott, hanem Európa-szerte ismert volt. Az első zenekonzervatóriumokat a XVI. század elején alapították a nápolyi alkirályok. Ezek kezdetben templomok keretein belül működtek, melyeket később egyesítettek Joachim Murat uralkodása alatt San Pietro a Majella megnevezés alatt. A XVII. századra Nápoly lett az európai zenei képzés központja, a XVIII. század elején már Európa konzervatóriumaként emlegették. A városban éltek és alkottak olyan nagyhírű zeneszerzők, mint: Alessandro Scarlatti, Giovanni Battista Pergolesi, Niccolň Piccinni, Domenico Cimarosa, Gioacchini Rossini, Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti, és még sokan mások. Az 1737-ben megépült San Carlo operaház, amely a mai napig a világ egyik vezető operaháza. Ebben a házban született meg a közkedvelt opera buffa (vígopera).

A nápolyi zene egyik érdekessége a canzone napolitana, azaz "nápolyi dal". Ezek a dalok azok, amelyek az évszázadok során beépültek a köztudatba, sőt világhírnévre is szert tettek: O sole mio, Torna a Surriento, Funiculě funiculŕ etc. Eredete a XIX. század elejére vezethető vissza, amikor az éves piedigrottai (Nápoly egyik negyede) fesztivál alkalmával dalfesztivált is rendeztek. Az első fesztivál nyertes dalát, Te voglio bene assaie, Gaetano Donizetti írta.

San Carlo operaház (Flickr by Julia Janssen)

Forrás: http://www.napoli.hu/index.php?menu=3&lang=1