Digitális függőviszony

Kevin Kelly számos előadásában és cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az internet által összekötött számítógépek hálózata most érte el azt a komplexitási szintet, amit egy emberi agy képvisel. A világ összes számítógépének komputációs ereje körülbelül egy emberi agy számítási erejével mérhető össze. Az internetes szabványok használatával ma már lényegében egy szuperkomputerrel rendelkezünk, a legnagyobb és legmegbízhatóbb számítógéppel. A hálózatba szervezett digitális eszközök sokaságát felhőként is szokták emlegetni (cloud). Hívjuk ezt a szuperkomputert ennek megfelelően egyszerűen Felhőnek.

Felhőről azt kell tudni, hogy évente megduplázódik az agymérete. Nem nehéz kiszámolnunk, hogy ha Felhő ilyen tempóban fejlődik, a komputációs (számítási) ereje kevesebb, mint tizenöt esztendő múlva eléri az emberiség összesített agyi kapacitását...

Minden számítógép lényegében egy-egy neuron Felhő agyában. Ezen analógia mentén minden interneten küldött üzenet szinaptikus kisülés két vagy több neuron között. Minden egyes felhasználó hozzájárul Felhő működéséhez és fejlődéséhez. Ha ebben a rendszerben kommunikálunk, tanulunk, alkotunk, nem teszünk egyebet, mint éltetjük Felhőt. Részesei vagyunk ezáltal a Felhő által meghatározott ökoszisztémának, és minél nagyobb nyomot hagyunk, annál többet profitálunk ebből a szimbiózisból.

Abban a világban, ahol a Felhő a számítógép, a web az operációs rendszer, a tanulás pedig az emberek és Felhő kapcsolata, Felhővel kapcsolatban lenni egyenértékű azzal, hogy részesei vagyunk egy olyan rendszernek, mely a világgal kapcsolatos adatok roppant széles spektrumát szállítja egy átláthatatlanul gazdag hálózat segítségével. Tudásalapú társadalomban létezni és érvényesülni annyit tesz, mint megtalálni az adott pillanatban szükséges információt és érvényesíteni azt. Ehhez Felhő ma már pótolhatatlan platformot biztosít.

Kétféle attitűddel viszonyulhatunk Felhőhöz. A passzív hozzáállás annyit jelent, hogy Felhőt csak az információ felkutatására használjuk, anélkül hogy aktívan hozzájárulnánk a fejlődéséhez. Ennek számos következménye van: az egyik, hogy nem hagyunk nyomot a Felhőben, következésképpen nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy az aktivitásunk révén a lehető legtestreszabottabb információs csomagokban részesüljünk. A másik következmény, hogy lényegében csak minimálisan használjuk a Felhő által biztosított kommunikációs és önérvényesítő lehetőségeket. Ezzel több probléma is van. A tanulásról ma már tudjuk, hogy nem passzív, befogadó folyamat, hanem sokkal inkább konstruktív, alkotó tevékenység. A passzív információkereső stratégia csak minimálisan él az aktív tanulási stratégiákkal, így az egyéni tudásépítésben játszott szerepe is nagyságrenddel alulmúlja az aktív hozzáállásét.

Minél aktívabban veszünk részt az információk létrejöttében, annál mélyebb struktúrákban építjük fel a tudáshálónkat, és annál nagyobb nyomot hagyunk a Felhőben. Ez lényegében annyit jelent, hogy a kereső-olvasó stratégiánál megvalósítható egy nagyobb hatásfokú tanulási módszer: az egyéni nézőpont közösségi megosztása. A blogírás, fórumozás, közösségi linkmegosztás (social bookmarking), podcast, vlog (videoblog), digitális történetmesélés (digital storytelling), képmegosztás, tartalomszervezés (RSS), kollaboratív tartalomírás (wiki), nyílt forráskódú projektekben való részvétel (open source), aktív televíziózás (stumble upon, blip.tv), közösségi rádiózás (blip.fm), mikroblogolás (twitter, laconica) csak néhány példa arra, hogy milyen eszközökkel tehetjük aktívvá a digitális tudásépítésünket.

Az aktív tudásépítés a Felhővel való kapcsolat pozitív olvasata; az érem másik oldalát a függő viszonyból származó veszélyek alkotják. A Felhőhöz való aktív viszonyulás a testre szabható információs csomagok lehívása. Nem nehéz belátnunk azonban, hogy minél nagyobb nyomot hagyunk a Felhőben, annál jobban kiszolgáltatjuk magunkat az információs társadalom mögött meghúzódó irányító gépezetnek.

Az USA Patriot törvény két hónappal az ikertornyok elleni merényletek után lépett érvénybe: ez volt az első hivatalos reakció az akkori kormányzat részéről. A Patriot törvény kimondja, hogy magáninformációink akkor is lehallgathatók és átadhatók a hatóságoknak, ha erről nincs bírói végzés. Az erre jogosult kormányhivatal jóváhagyásunk nélkül felszólíthatja adataink átadására internetszolgáltatónkat vagy más közüzemi szolgáltatót. Ez annyit jelent, ha a kormány úgy határoz, hogy hozzáférést akar az ön adataihoz, házkutatási parancs nélkül egyszerűen megkeresi az internet- vagy adatszolgáltató céget, legyen az a Google, Yahoo, Microsoft vagy bármi más.

A Google egyre jobb stratégiákat dolgoz ki arra, hogy felismerje és figyelembe vegye a felhasználók egyéni preferenciáit. Minden internetes keresés kapcsán rögzítik a keresést indítványozó számítógép azonosítóját (IP címét) és azt, hogy milyen oldalra navigáltak a keresést követően. A Google honlapján regisztrált felhasználókhoz hozzácsatolják a kereséstörténetüket, melynek tudatában egyre személyre szabottabb információs csomagokat lesznek képesek szolgáltatni számukra. Mi történik akkor, ha mindezt nem az érdekemben, hanem ellenem használják fel? merülhet fel a jogos kérdés.

A fentiekből kitűnik, hogy egyre szorosabb függőség alakul ki az ember és a gép között; Felhőben élni egyre inkább alapkövetelmény, és nem választási lehetőség. Egyre nehezebb megtalálni a módját annak, hogy a weben végrehajtott műveleteinknek ne legyen nyoma, és egyre inkább hátrányos helyzetbe kerülnek azok, akik nem élnek az internet szociális jellegével. Úgy tűnik, hogy az emberiség letette a voksát a Felhővel való frigy mellett: online identitás nélkül napjainkban már nem lehet érvényesülni.

Az internetezők és a nem internetezők közötti szakadék egyre mélyebbé válik; jóllehet egyre szélesebb rétegek kapcsolódnak valamilyen módon az internethez, az információs áramlatban való részvétel minősége nagyon különböző lehet.

Dawkins óta tudjuk, hogy génjeink melléktermékeiként működünk, gondolataink pedig a mémek túlélőgépezeteként jelennek meg. Gazdaságtermelő hatásunk a pénz önállósodott létének köszönhető, internetfüggőségünk pedig a szuperkomputer epifenoménjeként is felfogható. Ebben a viszonylatban a Felhő digitális létünk túlélőgépezete, következésképpen a Vele való szimbiotikus viszony lényegében (digitális) létkérdéssé válik. Minél erősebb az online identitásunk, annál mélyebb személyiségstruktúrákkal kapcsolódunk Felhőhöz. Ez egyben annyit is jelent, hogy a belőle való kiszakadás lehetősége ontológiai mélységeket érintő kérdés.

Jelentős generációs különbségek tapasztalhatók a Felhőhöz való viszonyulással kapcsolatosan. Az egyik népszerű felosztás szerint az internettel való találkozás időpontja öt csoport mentén szegmentálja társadalmunkat: veteránok, bébi-bumm generáció, az X, Y és a Z nemzedék. A veteránok idős korban találkoztak először az internettel, számukra a számítógép-használat önmagában is kihívás; nehezen tudnak megbirkózni a digitális társadalom kihívásaival. A bébi-bumm generáció tagjai életük derekán ismerkedtek meg az internettel. Munkavégzésükbe hellyel-közzel beépült ugyan az internet használata, de nem hozott radikális változást. Az X generáció tekinthető a hírnöknemzedéknek. Kamasz- és ifjúkorukban találkoztak az internettel, munkavégzésüket alapvetően határozza meg a web, életvitelükben hellyel-közzel van jelen az internet. Jelenleg ők dominálják a munkaerőpiacot. Az Y generáció tagjai gyermekkorukban találkoztak az internettel, ők jelentik a digitális nemzedék első hullámát. Mostanra kezdenek megjelenni a munkaerőpiacon, komoly kihívást jelentve az X generáció számára; minőségileg új szintet képviselnek a hírnöknemzedékhez képest. A Z generáció az a nemzedék, mely soha nem élt olyan társadalomban, ahol nem volt internet.

A generációk viszonylatában világosan látszik, hogy a veteránok és a bébi-bumm tagjai az internetben elsősorban eszközt látnak; olyan, embertől független közeget, mely segítheti ugyan a munkavégzésüket, de aligha képvisel ennél fontosabb dimenziót. A hírnöknemzedék az identitáskeresés időszakában lépett kapcsolatba az internettel, és ez lényegesen mélyebb kapcsolat létrejöttét tette lehetővé. Az Y és Z generáció gyermekkorban, illetve kisgyermekkorban tapasztalta meg a digitális közeget, melynek hatására a személyiségstruktúrák fejlődésével párhuzamosan jöhet létre bennük egy online identitástudat, mely lényegesen mélyebben gyökerezik, mint az előző generációk esetében.

Talán eljött az idő, hogy az internetfüggőség mellé felvegyük az online identitászavar egyes formáit. Felhő megjelenésével az internettel kapcsolatos függőségi zavarok új dimenzióval egészültek ki, melyek a személyiségzavarok kategóriájába sorolhatók. Az Y és Z generációk internetfüggőséggel kapcsolatos zavarai nem állnak meg a klasszikus függőségi betegségek szintjén: a személyiséggel kapcsolatos mélyebb struktúrákat érintik. Meggyőződésem, hogy a pszichopatológiával foglalkozó szakemberek néhány éven belül megfogalmazzák az online identitászavar diagnosztikai kategóriáját, és egy évtizeden belül bekerül a DSM-be egy merőben új, internettel kapcsolatos személyiségzavar kórképe.

Összegzésképpen elmondható, hogy Felhőhöz csatlakozva soha nem látott függőség alakult ki a gép és az ember között. Az összefonódás a klasszikus függőségi viszonyon túl ontológiai mélységeket érint, melyek feltárása és megértése még előttünk álló feladat.

Kulcsár Zsolt - Korunk 2009. Július