Robert Browning: Az elveszett kedves

Nos vége! s bármily fájó íz is,
Úgy fáj-e, mint hívém?
Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
Már a tornác ívén!

A szülők ifjú rügye pelyhes,
Így láttam én ma még,
De holnap mind pattanva kelyhes,
- S lásd minden szín kiég...

Drágám, hát ránk is ily sors vár? - óh,
Nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
De annak is jut ám

Egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szívem hadd őrzi görcsösen, -
S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
Lelkemből nem múl sohasem!

De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
Csak tán csöppnyit puhább,
S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
Csak tán picinyt tovább...