2014. szeptember 28., vasárnap

Szőnyi Ferenc Félre vert csend



.

Gyuláról indult és Dél-Amerika nagykövete lett. Talán kevesen tudják, hogy Dél-Amerika egykori magyar nagykövete gyulai születésű, és hogy valóságos kalandor.

Szőnyi Ferenc ugyanis nem csak Paraguay, Uruguay, Brazília és Panama számunkra roppant egzotikus világát ismeri, de énekelt operát Milánóban, a Scala színpadán, hamarosan pedig verseit is bemutatja szülővárosában.

A kortárs magyar líra egyik legszínesebb egyénisége - tájékoztatott Hertelendi Edit programkoordinátor - a megyéből elszármazott Szőnyi Ferenc, aki műfordítóként éppúgy jeleskedik, mint költőként, és aki az irodalomnak köszönheti fordulatokban gazdag diplomáciai éveit.

„A világgal való kapcsolattartásnak mindenképp új terepe volt, és az emberekhez való viszonyulásom is megváltozott, hiszen a diplomata lét bizonyos kötelezettségeket ró az emberre. Mivel ott én Magyarországot képviseltem, egyszersmind Mátyás királyt és Szent Lászlót is, mert az is mögöttünk van, és lehet képviselni. Emellett egészen különös élmény az óceán túl felén magyarnak lenni, mégsem Amerikában, ráadásul egy igen nagy létszámú magyar közösségben. Egészen lenyűgöző látni, miként tud tovább élni egy mozdulat, egy csizmaszár-csapkodás egy nyalka, kalapos falusi legény táncában, akiről aztán kiderül, hogy semmilyen felmenője nem magyar, mégis odacsatlakozott, mert meglátta és megtetszett neki a mi néptáncunk" - villantotta fel élményeit Szőnyi Ferenc, Dél-Amerika nyugalmazott nagykövete.

Hogyan avatott székely kaput Buenos Airesben, milyen repülőgépet vezetett Paraguay felhői fölött, hogy került búvárként a Csendes-óceán mélyére, milyenek voltak mindennapjai Dél-Amerikában magyarként, vagy épp itthon, az Európa Könyvkiadó szerkesztőjeként, ahová a műfordítóként is ismert Göncz Árpád ajánlásával került?

Ezekről az élményekről mesél szülővárosában, ahol ezúttal az idén megjelent verseskötetét is bemutatja az érdeklődőknek.

Szőnyi Ferenc Félre vert csend című verseskötetének bemutatója 2014. szeptember 30-án lesz Gyulán, a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
A 18 órakor kezdődő rendezvényen való részvétel ingyenes.

Mogyoróssy János Városi Könyvtár
Gyula, Városház utca 13.

http://www.mjvk.hu/


Lantai József -EuroAstra

Nincsenek megjegyzések: