2014. szeptember 7., vasárnap

Magyar Dal Napja - 2014. szeptember 14.





9 vidéki település és 12 budapesti helyszín csatlakozott idén a Magyar Dal Napjához. A végleges program szerint 33 színpadon közel 2000 zenész és énekes áll majd színpadra a magyar vokális zene legnagyobb ünnepén.

„Egy ilyen alkalom mindig arról szól, hogy büszkék vagyunk valamire, amit meg akarunk mutatni - mondta Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója az esemény tájékoztatóján.

A Magyar Dal Napja egy gondolat, egy álom megvalósulása, de nem könnyű diadalmenet. Sok a tennivaló, mert évről évre elő kell teremteni azt a pénzt, amiből létre tudjuk hozni.

Az idén még sikerült."

A szervezők 2010 óta minden évben meghirdetik a magyar dal fővárosa pályázatot.

A megtisztelő címet az idén Hévíz nyerte el, egy egész hétvégét szentelnek a magyar dal ünneplésének, és a város szinte minden szeglete a zenéről szól. A termelői piacon régi bakelitlemezek és koncert-relikviák cserélnek gazdát, a moziban koncertfilmeket játszanak, és még a menetrend szerint közlekedő Dottón is zenészek szórakoztatják az utasokat. A Magyar Dal Napján felröppen a „Magyar dal hőlégballonja", a Balatonon a Hévíz nevű vízibusz zenés nosztalgiajáratként üzemel, sor kerül a Hévízi Dalfesztivál döntőjére, esténként pedig egyebek között olyan előadók szórakoztatják a közönséget, mint Nagy Feró és a Beatrice, a Back II Black, Karácsony János, Tóth Vera és az Abrakazabra zenekar. A rendezvényt a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg

2014-től Martonvásár a Magyar Népdal Napja örökös helyszíneként vesz részt a Magyar Dal Napja rendezvénysorozatban. A nagyszabású, egész hétvégés fesztiválon színpadra lépnek a környék hagyományőrző együttesei, de muzsikál a Csík zenekar, a Punnany Massif, Szalonna és bandája, este pedig a népszerű televíziós vetélkedő, a Fölszállott a páva élő gálaműsorának tapsolhat a közönség.

A Magyar Dal Napja beharangozó eseménye, a nagyon kedvelt Dallamos Villamos idén éppen a mai napon szeptember 7-én, vasárnap közlekedik a 47-es villamos vonalán. A BKV-BKK-val megkötött megállapodás szerint a járműre bárki felszállhat, aki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik.

Valamennyi vidéki helyszín izgalmas programokat tartogat. Békéscsabán Blueskert fesztivál és gyerekkoncertek várják a közönséget, Szombathelyen a 30Y és a PASO, Egerben az Express együttes és a Quimby, zenél. Szentendrén klasszikus dalok szólnak majd a Városháza dísztermében, míg az Elevenkert a világzene otthona lesz.

„ Ötven éve vagyunk a pályán. Jobban megy, mint régen. Végre mindent eljátszhatunk, amit szeretünk. Hát ki ünnepelje meg a Magyar Dal Napját, ha nem mi?" - mondta Solymos Antal, Az Express együttes képviseletében


Budapest tucatnyi helyszíne készül a nagy napra. Három új helyszínt is avatunk. A MÜPA Kóruspódiumán tíz kiváló kórus áll majd dobogóra, az Ódry Színpadon pedig a színinövendékek és a zeneszerző hallgatók adnak izgalmas közös koncertet. A Roham Bár a hazai alternatív rockzene új generációs és már legendás képviselőit vonultatja fel. A JazzDal Színpad helyszíne ezúttal a MOM, ahol mások mellett Pély Barnáékkal, a Magyar Vista Social Clubbal, Váczi Eszterrel, Kocsis Tiborral is találkozhat a közönség. A Kobuci kertben délelőtt gyerekeknek szól a zene, délután pedig egy igazi világklasszis, Roby Lakatos áll színpadra, de ott lesz Ferenczi György és a Rackajam, a Besh o droM, a Parno Graszt, Both Miklós és a Palimo Story is. Újpalota Fő terén a Csomópont program fiataljai lépnek színpadra országosan ismert sztárokkal, Nógrádi Tóth István szervezésében kifut a nótahajó, lesz közös éneklés az Óbudai Társaskörben, a RaM-ban Palya Bea, a Bem Rockparton Török Ádám és a Mini koncertezik.


„A Magyar Dal Napja kapcsán mindenki a „magyar" szóra teszi a hangsúlyt. Én viszont azt mondom, hogy éljen a dal! Nagyon fontos, hogy szülessenek mindig új dalok, mert nincs fontosabb közvetítő csatorna, mint az anyanyelven megszólaló zene." - emelte ki Palya Bea.

Tavaly nagy siker volt, így most újra színpadra állnak a dalos csajok a Budapest Jazz Clubban. Az izgalmasnak ígérkező koncertfolyamban fellép Szeder, Kozma Orsi, Urbán Orsi, Falusi Mariann, a csupanő Hanem zenekar és a Romengo. A Vígszínházban „Ha majd egyszer mindenki visszajön" címmel dalokat hallhatunk az első világháború idejéből. Az előadást Eszenyi Enikő rendezi.


Az NKA Zenei Kollégiuma az alábbi koncertek létrejöttét támogatta:

Dallamos villamos, Kobuci Kert - Gyermek-és világzenei színpad, Szentendre, - Klasszikus dal színpad, MOM - JazzDal Színpad, Szentendre, Elevenkert, - Zeneszöveg színpad, Budavári Művelődési Központ - Török Ádám és a Mini; Budapest Jazz Club - Csajos dalok Színpad.

További 800.000 Ft-ot nyertek az Artisjus Zenei Kuratóriumától, és 1.000.000 Ft-tal támogatja a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért.

A Magyar Dal Napja támogatásának alakulása az elmúlt hat évben:

2009-ben és 2010-ben, amikor még volt főtámogató, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. támogatói bevétele kicsivel ugyan, de meghaladta a 30 millió Ft-ot.

Ugyanez az összeg 2012-ben már csak 18 millió forint volt, 2013-ban nem érte el a 12 milliót, az idén pedig alig lépi túl a 6 millió forintot. Nem tudni, mit hoz a jövő, de már töretlen lendülettel és hittel készülnek a következő pályázatra.


Presser Gábor hangsúlyozta, jövőre lesz ötven éve annak, hogy először hallotta zenélni az Illés együttest, és megérintette, hogy lehet jó zenét hallgatni magyarul is. Az ő generációjának ez akkor nagyon fontos volt. A Magyar Dal Napja nagyon sokat köszönhet az előadóknak, és büszke arra, hogy az eltelt hét év alatt ezt a mozgalmat megszerette a közönség.



2014. szeptember 14.

Magyar Dal Napja



http://magyardalnapja.hu/


Nincsenek megjegyzések: