2014. szeptember 24., szerda

Exkluzív koncert a Madách Színházban



.

Egyedülálló koncertnek ad otthont a Madách Színház 2014. október 10-én. Este 7 órától - „a hazai pályán" - Polyák Lilla lép színpadra, de most nem Mary Poppinsként, nem a Csoportterápia Natasájaként vagy a Spamalot című darab Tó úrnőjeként lesz látható.

A musicalek egyik koronázatlan királynője, ezúttal, mint popénekesnő mutatja meg magát a budapesti közönségnek. A produkció legnagyobb különlegessége, hogy - most először - dalaik előadásában maguk a szerzők is közreműködnek.
A pop, évek óta szerepet játszik az énekesnő életében, aki szeretne a könnyűzenei szférában is egyre jobban jelen lenni - ezt jól mutatják az elmúlt két év Eurovíziós szereplései is. Az idei dalversenyen, a zeneszerzőként Rakonczai Viktor és Rácz Gergő által jegyzett Karcolás című dalával szállt versenybe, ami egyben budapesti koncertjének címe is.

Lilla már nem először került munkakapcsolatba a „slágergyárosnak" is titulált szerzőpárossal.
- A szorosabb együttműködésre most, a Karcolás kapcsán került újra sor. A második lemezünkre (Két szív - Homonnay Zsolttal közös albumuk) nem csak az Itt és mostot írták, ami Top20-as rádiós sláger lett, hanem Viktor a Te vigyázz rám című dalban is közreműködött. Remek munkakapcsolat volt közöttünk, aminek régóta terveztük a folytatását, de elfoglaltságaink miatt ez egészen eddig váratott magára - mondja Lilla.

Viktor és Gergő munkakapcsolata sem új keletű. Nagyjából négy-öt éve dolgoznak együtt. Első közös munkájuk a Viva Comet Allstars volt, ami nagy kihívást jelentett számukra.
- Mivel tizenkét előadónak íródott, mindenkire oda kellett figyelni - de jól sikerült. Ritka, hogy ennyi előadó van egy dalban és ilyen letisztultra sikerül, mégis mindenki meg tudja mutatni magát benne. Ekkor derült ki, hogy jól tudunk együtt dolgozni és ezzel egy sikerszéria vette kezdetét. Viktor korábban már dolgozott együtt Lillával, aminek egy gyönyörű dal lett az eredménye. Ennek a munkának a folytatásába már bevontak engem is és az „Itt és most" című számot már együtt csináltuk. Egyszer Lilla előállt egy ötlettel, hogy ha már dalt írunk neki, nem lenne-e kedvünk együtt koncertezni. Izgalmas ötletnek találtuk, és szívesen belegyeztünk, bár nem megszokott, hogy a szerzők kísérik az énekest egy koncerten. Nem is csak ennyi történik: Viktor zongorázik, én gitározom és énekelek, emellett pedig saját dalokat is előadunk. Lilla dalai mellett hallható lesz a "Bennünk a világ" és a "Csak állj mellém!", de olyan slágerek is felcsendülnek, amik nem köthetők egyikünkhöz sem. Ez még színesebbé teszi a műsort - véli Rácz Gergő, aki szerint a koncert elsősorban Lilláról szól, de most először, a közönség a szerzőkből is - akik általában a háttérben állnak - kicsit többet kap amellett, hogy tartalmas és komoly dalok is kerülnek a repertoárba, és lesznek a koncertnek mély és megható pillanatai is.

Az „ötletből" először 2013-ban több vidéki koncert született... Aztán úgy gondolták, miért ne mutatnák be ezt a produkciót Budapesten is?
- Egyszer csak arra eszméltünk, hogy egy csapatot alkotunk. Ha az elején valaki azt mondja, hogy csináljunk egy végül másfél órás koncertet, és mutassuk be Budapesten, biztosan nem vállaljuk, mert nincs időnk rá. De így, hogy lépésről lépésre alakult ki a koncepció, szép lassan belesodródtunk. A nyár folyamán tervezünk felhozó próbákat, és a koncert előtt nagyjából egy hónappal elkezdődnek a rendes próbák. Bekerül pár új dolog is és megpróbáljuk a nagy koncert hangulatához szabni az egész előadást. A dalok nagy része már megvan, de bővülni fog a repertoár jó pár dallal. Minden egyes helyszínnek megvan a maga hangulata. A Madách Színház miatt most kap az egész egy ünnepi köntöst, és mivel zárt térben vagyunk, személyesebb és intimebb is lesz, mint egy nagyszínpados szabadtéri koncert - gondolja Rakonczai Viktor.

Mikor a Karcolás megszületett, hamar jött a koncert ötlete is. A már meglévő dalokból, illetve a mindannyiunk által kedvelt feldolgozásokból elkezdték összeállítani a programot.

- Vidéken már voltak kisebb koncertek, és mindenhol azt tapasztaltuk, hogy a közönségnek nagyon tetszett a műsor. Természetesen mindig várnak tőlem musicaleket is, ezért az a tervünk, hogy az is lesz - így azok sem maradnak kielégítetlenül, akik inkább erre kíváncsiak. Azonban úgy gondolom, hogy a könnyűzenei oldalamat megmutatva sokkal nagyszabásúbb és sokoldalúbb produkciót mutathatunk a közönségnek, amit máshol nem láthatnak, hallhatnak - állítja Lilla.

Azon kívül, hogy lesz egy rövid musicalbetét és Lilla minden saját dala is megszólal, kivétel nélkül modern, trendi előadóktól választottak ismert slágereket. Lesz feldolgozás Rihannától, Adele-től, Pinktől és lesz egy új dal is, ami éppen most van születőben, de ez legyen meglepetés!

Jegyek válthatók a Madách Színház jegypénztárában és a www.madachjegy.hu oldalon, valamint az ismert jegyirodákban.

2014. október 10. 19.00
Polyák Lilla - Rakonczai Viktor és Rácz Gergő (Exkluzív koncert)
Madách Színház

http://www.madachszinhaz.hu/

Nincsenek megjegyzések: