Erdélyi József: Nő és táj

Szép nő s idegen ül velem
szemben és lopva figyelem,
míg fut velünk a villamos
a parton, mit a Duna mos.

Szép és beburkolt, ám hamar
levetkezik. - Mit is takar
a nő, előlem, egyebet:
világot, levegő eget!...

Nézem az ismerős Dunát,
a meztelent, a hídon át,
s a nő személyét, mintha nőm
lett volna tenger mély időn.

Olykor-olykor szemembe néz
s eszméletünk egymásba vész,
mint néha meghitt-ívű híd
köti a partok íveit.

S utazunk, mint két ismerős,
ismeretségünk régi, ős, -
emberek és tájak örök
találkozása: gyönyörök!...

Forrás: Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 22. szám - Illusztráció: Kutas László szobra