Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus

Magányos cédrus, 1907


A cédrusfa uralja a tájat. A távol messzeségében a horizontvonalban összemosódik a levegőég és a tenger. "Él a fény, Él a szín, de a levegő létezik", idézi Csontváryt nagymonográfiájában Németh Lajos. A fa hármas tagolású. Földre rogyott állatra emlékeztet a szövevényes, ágas-bogas, felszínen lévő gyökérzet. Száraz ágai madárra, tőrt markoló kézre, "turul sas hozta pengére" emlékeztetnek. Vékony ágai messzire elnyúlóan hajladoznak, lapos koronája pedig szétfeszíti a kép kereteit. Színkompozícióját Major Jenő érzékletesen fogalmazta meg 1949-es rajztanári értekezésében: "A Magányos cédrus alkonyati ege gazdag színpompájának ellenére egységes harmóniában jelentkezik a viharvert cédrus mögött. A fa törzse összhatásában okkeres, rőtesbarna, ha azonban a részleteiben nézzük, hihetetlen finom átmenetekkel hajlik hol narancs, hol kármin irányában aszerint, ahogy a környezet megkívánja. A finom valeur-differenciákkal felrakott vonalkás technika által érvényesülő kissé vibráló hatás megkönnyíti annak lehetőségét, hogy bár összhatásában egynemű, de ha különböző színfelületekkel nézzük össze, hol hidegebb, hol melegebb minőségben érvényesüljön és így minden viszonylatban helyt álljon. Ez a többi foltokra is érvényes és ezáltal a legfinomabb összecsendüléseket tapasztaljuk a kép különböző részei között. Így pl. a törzs a kékes-lilás tengerrel összevetve kellemesen narancs felé hajló, az égen úszó élénk narancs felhőkhöz viszonyítva lilásba hajló barna, ezt erősíti a közvetlen mögötte húzódó smaragdzöld felhőzet is. A szétterülő vékonyodó ágak a zöld előtt lilásvörösbe mennek át. Ugyancsak az előtéri dombvonulat a tenger kékjéhez narancsosan, az ég smaragdjához lilásan, a cédrus zöld lombjához vörös-barnásan csendül meg. Így a legkellemesebb összhangban illeszkednek össze a színek és végeredményben élénk színélményt keltenek, holott az égbolt egy darabkájának kék foltja és pár apró citromsárga és narancs felhőfoltocska kivételével csupa tört színt alkalmaz".

Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 134. oldal


A megfoghatatlan szépségű, ugyanakkor időtlen és univerzális szimbólumokkal telített festmény az egyetemes művészettörténet egyszeri csodája. Az újabb kutatások kimutatták, hogy szimbolikájában a magyarok eredetéről és hitvilágáról, a keleti kultúrákkal való kapcsolatáról kialakított nézetei keveredtek a világmindenséget jelképező életfa ősi mítoszával és a festő önportréjával - valamint sok egyéb feltételezett mondanivalóval. Szimbólumrendszere nem öncélú tartalmakat szolgál, hanem saját korához szóló üzenetet hordoz. A festő egyik írása is erre utal: "a gondviselés nem pihent, megfestette velem a libanoni öt-hat-ezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot". A múlt században több gondolkodónál és művésznél felmerült apokaliptikus vízió az emberi civilizáció végét jelentő kataklizmákról Csontváry feljegyzéseiben is megjelent, ezért ostorozta megszállottan kora romlottságát és kulturálatlanságát. Szerinte csak olyan zsenik menthetik meg a világot, mint ő maga, ezért is fájt neki kora értetlensége. A sebzett művészt is megszemélyesítő fa életképessége átvitt értelemben a művészet hatalmas erejét és örökkévalóságát is hirdeti. A képi életre keltés mágiáját az általa alkalmazott színdinamikával, a világításbeli fokozatok és a színbeli totalitás előtte sohasem tapasztalt gazdagságával vélte elérni. A festmény tartalmi mélységeinek maradéktalan kifejezésére olyan tökéletes szín-, forma- és vonalrendszert hozott létre, mely a nézőt a legmagasabb rendű teremtőerő megértéséhez vezeti.

Forrás: http://www.kfki.hu/keptar/vezetes/tajkepek/cedrus.html