Bűbájosok versengése - japán népmese

Egyszer volt, hol nem volt, akkoriban, mikor még a róka is meg a tanuki, azaz a nyestkutya is mesterien értett az alakoskodáshoz, a bűbájoskodáshoz, s valahányszor csak szembetalálkoztak az úton, mindig összeszólalkoztak azon, hogy melyikük fajtája az ügyesebb, jártasabb benne.
Történt egy szép napon, hogy Ravaszdi Róka gondolt egyet, és váratlanul beállított a tanukihoz.
- Ide hallgasson, Gonbé uram! Tudja mit, mérkőzzünk meg! A szentélynél várom kendet, ott majd eldől, melyikünk furfangosabb. Én előremegyek, de aztán kend is jöjjön ám rögvest! - fújta el mondókáját a róka, s anélkül, hogy a tanuki egy szót is szólhatott volna, kaptamagát és elrohant.
A rendkívüli kihívásra Gonbé sebtiben összehívatta a komáit.
- No, cimborák! Hát akkor milyen alakot öltsünk magunkra?
Tanakodtak, vitatkoztak, majd eszükbe jutott, hogy van nekik egy avítt kéziratos tekercsük, amit az őseiktől örököltek, s a "Régi tanuki mesterek titkos tanításai az átváltozás fortélyairól" címet viseli. Hamarjában előkerítették hát, kigöngyölték, s a fejüket összedugva böngészni kezdték.
Egyszer csak a nőstények elkezdtek lelkendezni:
- Menyasszonyi menet leszünk!
- Az jó, az jó, az nagyon jó!
Megállapodtak tehát, hogy menyasszonyi menetként vonulnak a szentélyhez. Hanem abban már nem sikerült egykönnyen megegyezniük, hogy ki legyen a menyasszony, így nagy ricsaj támadt.
- Csönd legyen! Egy szót se többet! Én leszek a menyasszony, és kész! - fakadt ki végül Gonbé mérgesen.
Így aztán gazdára talált a többi szerep is szép sorjában: ki lesz a ló, amelyen a menyasszony ülni fog, ki lesz a vőfély, ki lampion-hordozó, kikből áll majd a díszes kíséret. Ha nehezen is, de végül mindenkinek jutott szerep.
- No, fölkészültetek?
- Föl, föl!
- Hát akkor átváltozni, raj-ta!
Ezzel hipp-hopp, máris készen állt az ünnepélyes menet, s méltóságteljesen megindult a szentély felé. Az alakcsere remekül sikerült, sehol nem kandikált ki egy árulkodó farkinca sem. Annak rendje és módja szerint meg is érkeztek a róka által megadott helyhez.
Hanem amint a szentélykapu elé értek, megpillantottak a földön egy ínycsiklandóan illatozó gőzbuktát.
- Nini! Egy bukta!
- Az enyém, az enyém!
- Én láttam meg elsőnek, az enyém!
Ezzel rávetették magukat a finom falatra. Hanem a nagy tülekedés közben teljesen kiment a fejükből, hogy ők most éppen bűbájoskodnak, hát szépen visszavedlettek tanukikká.
Hanem akkor megmoccant a bukta!
- Én győztem, Gonbé! Hóóó-hopp! - s a gőzbuktából azonmód róka lett.
- Hahaha! Ti haspókok! Úgy kell nektek, falánk, torkos tökfilkók! - kacagott az elképedt tanukikon a róka, hogy majd megpukkadt nevettében.
A tanukikat igencsak bántotta a harsány káröröm, szégyellték is magukat a fölsülés miatt, legszívesebben a föld alá bújtak volna.
- Meglásd, Ravaszdi, nem hagyjuk ennyiben a dolgot! Meglakolsz még ezért, ne félj!
A tanukik újra összedugták a fejüket, hogy megtanácskozzák, mitévők legyenek. Támadt is egy jó gondolatuk, s ezúttal vita nélkül megegyeztek. Majd egy hírnökkel sürgős üzenetet küldtek a rókának:
- Holnap déltájt az országút menti fenyőfák alatt várjon kend!
No, másnapra a róka is fölkészült a visszavágóra. Fogott egy marék füvet, a feje búbjára tette, majd bukfencezett egyet a levegőben, s abban a pillanatban daliás szamurájjá változott.
- Bújhatsz te akárki képébe, Gonbé, az én szememet ugyan nem csapod be! - fogadkozott, s leült az út mellett az egyik fenyőfa alá, ott leste-várta a tanukit.
Ahogy a fa alatt üldögél, egyszer csak látja ám, hogy egy pompás főúri menet közeledik.
- Ez igen! Meg kell adni, ügyesen csinálja! Sehol egy farkinca, ami kilátszana! - úgy elámult, hogy még a szája is tátva maradt. Igen ám, de eközben ő is megfeledkezett magáról, s anélkül, hogy észrevette volna, visszaváltozott rókává.
- Na, várj csak! Majd bolond leszek alulmaradni! - gondolta, s egy ugrással a menet előtt termett.
- Nahát, Gonbé uram! Kend meg nagyúr képében odabent kuksol a gyaloghintóban, mi? Mutassa csak magát, hadd látom, na!
Csakhogy ez egy valóságos főúri menet volt.
- Micsoda pimaszság! Mit merészelsz, te elvetemült bitang! - támadtak rá a rókára a méltóságukban sértett vitézek, s jó alaposan elagyabugyálták.
- Híjnye, de csúful rászedtek! - bosszankodott a kárvallott Ravaszdi, és nyüszítve menekült vissza hegyre.
A tanukik pedig, akik távolból figyelték, mi történik, tapsoltak örömükben.

Forrás: Polczer Porta