2019. június 11., kedd

Hazánkba érkezik a kínai film 100 éves történetét bemutató vándorkiállítás




.

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából a Kínai Filmmúzeum filmvetítéssel, előadással és kiállítással tarkított ingyenes fesztivállal tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezésre kerülő ingyenes fesztivál keretein belül három nagyjátékfilm, a Kínai Filmmúzeum a kínai film fejlődésének történetét és eredményeit bemutató nemzetközi vándorkiállítása is megtekinthető lesz, továbbá az érdeklődők részt vehetnek Wang Dan, a Kínai Filmszövetség biztosának a filmipar fejlődéséről szóló előadásán. A nyitóelőadáson a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A fesztivál programjai ingyenesen látogathatók, helyfoglalás érkezési sorrendben lehetséges.


A kínai filmről szóló nemzetközi vándorkiállítás 2013-ban indult útjára. Megtekinthető volt az ENSZ genfi székhelyén, Oroszországban, Beloruszban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Nagy-Britanniában, Törökországban, Kanadában és Ukrajnában, most pedig a hazai közönség is megismerkedhet vele.
A kínai filmről szóló kiállítás anyagát a Kínai Filmmúzeum állította össze. A Kínai Filmmúzeum a világ legnagyobb olyan múzeuma, mely egy ország filmtörténetét mutatja be. A múzeum épületét a kínai film születésének 100. évfordulójára építették, egy szimbolikus jelentőséggel is bíró palota. 3,5 hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, 21 kiállítóteremmel rendelkezik. A múzeumban található kiállítás kb. 2970 méter hosszú. A múzeum missziója a kínai film fejlődéstörténetének bemutatása, a filmtechnika megismertetése, a filmkultúra terjesztése.

A kínai film 1905-ös születése óta a kínai filmesek az eltelt több mint 100 év alatt elképesztő felfedező utat tettek meg a filmművészet és filmtechnika területén. A kiállítás különlegességét az is adja, hogy nem egyszerűen a kínai filmtörténelem fontos, reprezentatív műveit láthatjuk, nem csak a kiváló filmeseket ismerhetjük meg, de a filmtörténeten keresztül a kínai nemzet százéves történelme is kirajzolódik. Dicsőségek és álmok, különösen pedig az, ahogy a reform és a nyitás politikája elindult, új korszakot hozva a filmkészítésben is.

„A kiállítás célja, hogy más nézőpontból is megmutassuk a világnak, most éppen Magyarországnak a kínai társadalom fejlődését, a hagyományos kínai kultúrát és az egyszerű kínaiak érzelmi életét.” – nyilatkozza a kiállításról Mr. Chen Zhiqiang, a Kínai Filmmúzeum kurátora. „Szeretnénk, ha ezáltal jobban megismernék a kínai filmet és kultúrát, szeretnénk, ha a két nép jobban megértené egymást. Nem titkolt szándékunk, hogy a két ország elmélyültebb együttműködést folytasson filmes területen, és hogy ezzel is aktív szerepet töltsünk be a kínai–magyar barátság fejlesztésében.”
A kiállítás június 14-e és 16-a között tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A moziban ezzel egyidőben a jelenkori kínai filmgyártás három sikerfilmjét vetítik, egy scifit, egy történelmi filmet, valamint egy romantikus alkotást.
Bővebb információ a programról:
https://www.facebook.com/events/2459769310700090/ https://urania-nf.hu/esemenyek/1559/2019/06/14/kinai-filmfesztival-az-uraniaban-

A filmekről:
The Wandering Earth
Rendező: Guo Fan
Főszereplők: Wu Jing, Qu Chuxiao, Li Guangjie, Wu Mengda
A történet összefoglalója:
Amikor a tudósok felfedezik, hogy a Nap hamarosan elöregszik és ki fog tágulni, aminek következtében rövid időn belül elnyeli a Földet, illetve az egész naprendszert, kidolgozzák a Vándorló Föld elnevezésű bátor tervet az emberiség megmentésére. Az egész világ összefogásával a Földön építenek több mint 10 ezer hajtóművet és kormánymotort, hogy bolygónkat kirepítsék a Naprendszerből és 2500 év alatt elvigyék egy 4,2 fényévre levő szomszédos csillaghoz. 

Liu Peiqiang (Jing Wu) kínai űrhajós e program keretében már évek óta dolgozik vezető beosztásban az egyik vezérlőállomáson. Fia, Liu Qi (Chuxiao Qu), aki négyéves volt, amikor apja a küldetés miatt családjával együtt hátrahagyta a Peking romjai alatt épült menedékvárosban, mostanra már felnőtt. Liu Peiqiang épp visszatér a menedékvárosba a fiúért, amikor az lánytestvérével, Duoduóval (Jin Mai Jaho) engedély nélkül kimerészkedik a Föld felszínére nagyapjuk teherautóján. Elkapják őket, de ugyanakkor épp belekeverednek a földi hajtóművek leállása miatti zűrzavarba. A hajtómotorokat sürgősen meg kell javítani, hogy megakadályozzák a Föld és a Jupiter összeütközését. Liu Qi hamarosan azon kapja magát, hogy az emberi faj megmentéséért, a jövő nemzedékek túlélésének reményéért kell küzdenie.

A vetítés időpontja: 2019. június 14. 17.30
Wandering earth
https://urania-nf.hu/esemenyek/1561/2019/06/14/kinai-filmfesztival-2019-vandorlo-fold-nyito-vetites

A sas és a sárkány
Rendező: Li Rengang
Főszereplők: Jackie Chan, John Cusack, Adrien Brody, Choi Shi Won
A történet összefoglalója:
A történet a Nyugati Han-dinasztia (i. e. 202 – i. sz. 8) Yuandi császárának idején (i. e. 74 – i. e. 33) játszódik. Huo An, a nyugati határnál a helyi kis királyságok ellenőrzésével foglalkozó kormányzó, aki egy árulás következtében rabszolga lesz, arcát megbélyegzik és a Yanmenguan bástyához küldik a kínai nagy falat építeni. Éppen ekkor Lucius római tábornok a Yanmenguan bástyához érkezik, hogy védje a bátyja üldözése elől menekülő fiatal római herceget.
A két hős a Góbiban találkozik, barátok lesznek. Egy napon Huo An a vele történt igazságtalanság tisztázása közben véletlenül meglátja, hogy milyen titok van Yin Po jó barátja és Tiberius idősebb római herceg között. Ugyanakkor hadseregével megérkezik Tiberius, hogy megölje a fiatal herceget. A fiatal herceg és a nyugati királyságok biztonsága érdekében Huo An és Lucius együtt harcolnak Tiberius ellen a Góbiban.
A vetítés időpontja: 2019. június 15. 13.30, 17.50, 2019. június 16. 15.50
Dragon blade
https://urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-2019-a-sas-es-a-sarkany

Beijing Love Story
Rendező: Chen Sicheng
Főszereplők: Chen Sicheng, Tong Liya, Liang Jiahui, Liu Jialing
A történet összefoglalója:
A 80-as években született Shen Yan és Chen Feng Pekingben keresik a szerencséjüket, össze akarnak házasodni. Ekkor Shen Yan volt barátja, Fang Hong hirtelen megjelenik, és teljesíti Shen Yan sokéves kívánságát.
Chen Feng jó barátja, Wu Zheng a feleségével, Zhang Leijel nyugodtan él, de Zhang Lei megtudja, hogy férjének szeretője van, ezért telefonál a főnökének, Liu Huinek.
A paradicsomi Görögországban Jialing és Liu Hui játékból kifaggatják egymást a szívükben rejtőző legmélyebb titokról.
A vetítés időpontja: 2019. június 15. 15.30, 2019. június 16. 13.30, 17.50
Pekingi love story
https://urania-nf.hu/film/kinai-filmfesztival-2019-pekingi-love-story

A filmek trailerei:
https://www.youtube.com/watch?v=_lsOwtKNsAA https://www.youtube.com/watch?v=kUs8tWJ0EWM https://www.youtube.com/watch?v=0vWKd_spiZ8

Néhány érdekesség a Kínai Filmmúzeumról:
A Kínai Filmmúzeum 3,5 hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, 21 kiállítóteremmel rendelkezik. A múzeumban található kiállítás kb. 2970 méter hosszú.
A Kínai Filmmúzeum a legmodernebb eszközök segítségével, panorámatechnikával és 3D-ben mutatja be a kínai film fejlődéstörténetét és készítési technikáit.
A 2005-ben létrehozott Száz év történelem, évszázados dicsőség című állandó kiállítás bemutatja a kínai film 1905-től 2005-ig megtett 100 éves történelmét, illetve a kínai és a világ filmgyártása közötti kapcsolódást.
A Kínai Filmmúzeum jelenleg előkészíti a Kínai Népköztársaság megalapításának 70. évfordulóját ünneplő „A fény és árnyék ragyogást teremt, tovább küzdünk az új korszakban” című tematikus kiállítást és „A haza a képernyőn” című klasszikus filmek kiállítását, amelyek október 1-jén, Kína nemzeti ünnepen nyílnak majd meg a látogatók előtt.
A Kínai Filmmúzeum 6 modern filmvetítő teremmel rendelkezik, amelyek alkalmasak digitális és filmszalagos filmek bemutatására, és amelyekben klasszikus régi filmeket és legújabb filmalkotásokat egyaránt vetítenek.
A Kínai Filmmúzeum több mint 100 ezer tárgyat gyűjtött össze, amelyek 15 nagy kategóriába sorolhatók. Vannak itt másolatai filmszalagoknak, egyéb digitális másolatok, forgatási, bemutatási és nyomtatási berendezések és eszközök, illetve jelmezek, kellékek, forgatókönyvek és plakátok is.
A múzeum egy saját magazint is kiad „Filmmúzeum, Filmeffekt” címmel, ezzel is támogatva a filmtörténettel és a múzeummal kapcsolatos kutatásokat, továbbá a hazai, valamint a nemzetközi szakmai munkát.
A Kínai Filmmúzeum a filmauditórium, a fény-árnyék tudáspark és más köznevelési tevékenységeken keresztül bemutatja a filmkultúrát a közönségnek. Kiemelkedő projektje a kínai filmről szóló vándorkiállítás utaztatása a világban, nemzetközi filmkiállítás létrehozása, valamint az Övezet és Út névre keresztelt nemzetközi filmcsere program koordinációja. Ezzel járulnak hozzá ahhoz, hogy a kínai és külföldi filmipar együttműködjön.

Kínai programszervezők:
  • Kínai Filmmúzeum
  • Kínai Filmszövetség
  • Peking külföldi országokkal barátságot tartó népi egyesülete
A Kínai Filmmúzeum honlapja: www.cnfm.org.cn
 

Nincsenek megjegyzések: